: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: aerobozt.deviantart.com
Borítóterv: Berkes Miklós Címoldal: aerobozt.deviantart.com

70 éves a Képes!

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: aerobozt.deviantart.com
Borítóterv: Berkes Miklós Címoldal: aerobozt.deviantart.com

…van, aki visszaemlékezett, nosztalgiázott, van, aki elmélkedett, bírálatot mondott, olyan is van, aki az akkoriban megjelent írását küldte el, és olyan is, aki teljesen elvonatkoztatott a témától, és meg sem említette a lapot és a születésnapot. Tehát olyan lett ez a mai – ünnepi – szám is, ahogyan szeretjük: tarka és változatos, de mindenképpen nagyon olvasmányos.

1945. március 7-én jelent meg az Ifjúság Szava első száma. Ez az a lap, amelyből előbb az Ifjúság, majd a Képes Ifjúság lett. Tehát három nap múlva kereken 70 éves a Képes Ifi!

A mai számunk az első lépés az elmúlt hetven évre való visszaemlékezésben (a többi hadd legyen egyelőre meglepetés). Megszólaltattuk az összes régi főszerkesztőt – akit lehetett, persze, a többieknek béke poraira! – és jó néhány régi munkatársat is, akik közül néhányan még ma is írnak a lapba több-kevesebb rendszerességgel. Mindenkit persze nem lehetett, hiszen a vajdasági (vagy vajdasági származású) értelmiség zömének valamikor volt köze a laphoz legalább egy-két írás erejéig. De nem is kell, hogy a mai nappal lezáruljon ez a téma, boldoggá tenne bennünket, ha a 70 éves a Képes! rovat egy éven át időről időre megjelenne! Várjuk hát szeretettel mindazok írásait, akikben esetleg feltámad a nosztalgia a mai számunk olvasása közben, vagy bármilyen módon reagálnának a témára!

Rajz: Oláh Dóri

Rajz: Oláh Dóri

Mint mondtam, tarka lett ez a szám, de azt hiszem, egy szempontból egységes az írások mondanivalója: minden főszerkesztő szereti – legalábbis szerette – a lapot, és igen büszke arra a munkatársi gárdára, akikkel dolgozott. Természetesen ezzel magam is így vagyok! De akkor mégis mért van az, hogy megszólaltattam „legendás” munkatársakat a „hőskorból”, mindenkit, aki a hivatalos munkába lépésemkor a szerkesztőség tagja volt – s majdnem mindenkit abból az időszakból, amikor elkezdtem bedolgozni – és a későbbi időkből is egy-egy kiemelkedőbb újságírót, de úgyszólván senkit azok közül, akik az „én időmben”, a szerkesztői munkám alatt kezdtek el remekelni? Nos, mert úgy gondoltam, őket majd kérje fel a következő szerkesztő a következő jubileum kapcsán. Természetesen nagyon büszke vagyok sokukra, nem hiszem, hogy bármelyik eddigi újságírói gárdával összehasonlítva szégyenkeznünk kellene, sőt! Az idők változnak, az olvasási szokások is, ma már egy blogger valószínűleg jóval nagyobb népszerűséget képes elérni, mint a nyomtatott sajtó munkatársa, viszont ami a lényeget illeti, abban bizony nincs hiány: tehetségben, egyedi és magvas gondolatban, ügyes tollvezetésben. Azt hiszem, ezt kéthetente egyfolytában bizonyítjuk – így ma átengedtük a helyet a tegnapnak. Annak a Tegnapnak, amire a ma épül, természetesen.

Hetven év… bizony, szép kor egy ember életét tekintve is… Hát még egy nyomtatott lapot illetően, ami 1945-ben indult, és a Gutenberg-éra alkonyán is megjelenik még! (Annak ellenére, hogy kisebbségi és ifjúsági…) Voltak a túlélés szempontjából kritikus időszakok, és valljuk be – ez a mostani is egy ilyen. Nagy példányszámmal már jó ideje nem dicsekedhetünk, a gazdasági, politikai helyzet szinte sosem megfelelő, az olvasási szokások pedig változnak… De azért nem vesztek el még teljesen: főképp a honlapunkon, a Facebook-profilunk hathatós támogatásával követnek bennünket, mindazonáltal tudjuk, hogy a nyomtatott lapra is van még „vevő”.

A tíz évvel ezelőtti főszerkesztő esetével ellentétben furcsamód nekem nem tette fel eddig senki a kérdést: van-e ok az ünneplésre? Ennek ellenére válaszolok: Bizony, van rá ok! Ez pedig nem más, mint az Olvasó, Te, kedves barátom! Akinek köszönhetően még élünk, ma is élünk. Rád emelem hát a poharamat! Pukkanjék az a pezsgőspalack!

Egészségetekre!

Ifjuság Szava

Az első szám címlapja

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Régi címlapok az új Képesben Régi címlapok válogatása az új Képesben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dormán László, avagy akasztják a hóhért
Dormán László fotói Dormán László a Képes Ifjúságban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Zoltán
Hogyan lettem Collateral damage Úgy, hogy egy tavaszi napon bementem a munkahelyemre. És ez nem vicc.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Győri Norbert, jobbról első, a Brutal Assault fesztiválon
A mi Ifjúságunk A Képes Ifjúság 70 éves. Ez szép kor, de sokkal szebben is meg lehet élni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tankcsapda-koncert Óbecsén! A Tankcsapda sikere ennyi év után is töretlen, 2014-ben a huszonöt éves jubileum keretében tavass...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lajkó Félix zenemaratonjának záró akkordjairól Üvölt a másnap a fejemben, zilál a tegnapi pálinka. Tus, táska, rohanás a vonatra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin
Kontaktzónában Ladik Katalin! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hungary's Got Talent A tehetség itthon van!

0 Hozzászólás | Bővebben +