:

„A fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet”

:

A zentai Tiszavirág Kajakklub egyik sikeres sportolójával, Vartus Árpáddal készítettem interjút, aki a címbe emelt gondolattal fejezte be beszélgetésünket: „A fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet.” Mit akarunk ezzel üzenni a fiataloknak? Árpád válaszai azoknak a fiataloknak is sok tanulsággal szolgálnak, akik sportolnak, de azoknak is, akik nem. Ő hosszú évek óta, pontosabban 2006 óta kajakozik, és el sem tudja képzelni az életét e sport nélkül.

Mit szeretsz a legjobban a kajakozásban?

– Azt, hogy vízközelben lehetek. Kiskoromban egész nap kinn voltunk a Tiszán, és mivel nyáron mindig két edzésünk volt, ezért mindig lubickoltunk és élveztük a vizet. Az edzések aztán egyre keményebbek lettek, és azt vettem észre, hogy beleszerettem ebbe.

Mit jelent számodra ez a sportág? Miben visz előre?

– Az önkiteljesedésemet jelenti! Ha van egy fárasztó, nehéz napom, amikor a suliban sincsenek teljesen rendben a dolgok, és elmegyünk evezni, akkor eleinte még rosszkedvem van, de amikor lejövök a vízről, úgy érzem, az összes gondom elszáll, sokkal jobb a kedvem, és újult erővel indulok neki a dolgaimnak. Persze vannak mélypontjaim, amikor át kell rúgnom a falakat, hogy a romokból építkezzek, és tanuljak is. Ezáltal tudok bízni magamban, és menni előre.

Hogyan állsz hozzá a versenyekhez, mit érzel előttük?

– A kisebb versenyeken nem izgulok annyira, mondjuk úgy, hogy jobban elengedem magam, viszont a nagyobb versenyek előtt nagyon izgulok, és már egy héttel előbb érzem ezt magamon, és szeretném késleltetni az időt, ami persze nem lehetséges. És mikor már közeledik a nagy nap, akkor azon ügyködöm, hogy ezt a félelmet átépítsem pozitívummá, és teljes mértékben a versenyre, valamint a nyugalomra összpontosítok. Egyre jobban sikerül legyőznöm a félelmeimet, egy-két évvel ezelőtt még nem volt ilyen könnyű.

Vartus Árpád

Vartus Árpád

A nagy tömeg zavar?

– Nem, nem, elsősorban magamnak szeretnék bizonyítani, mert mikor leevezem a távom, és tudatosul bennem, hogy többre lettem volna képes, akkor csalódok magamban. Persze emellett a körülöttem lévő embereknek, a szüleimnek, az edzőmnek is bizonyítani akarok…

– Most volt versenyed február 14-én Belgrádban. Hogy sikerült?

– Ez egy teremverseny volt, evezőpados, országos szintű, tél végi felmérés, hogy ki hol helyezkedik el a saját mezőnyében, nem mutatja meg a valós eredményét annak, hogy a vízen mennyire volnánk képesek, inkább az állóképességet lehet vele felmérni. 1000 m-en harmadik lettem junior korosztályban, 200 m-en pedig ugyanebben a korosztályban második. Ez adott egy kis magabiztosságot, amit igyekszem a közeledő versenyeken is megtartani.

Az, hogy sportoló vagy, és úgy is élsz, hogyan hat rád?

– Ahogy telnek az évek, egyre sporttudatosabban élek, egyre jobban figyelek a táplálkozásra és a pihenésre is. Jobban átlátom a dolgokat, és a jó dolgok felé terelem magam. Nem tudnám úgy elképzelni a napjaimat, hogy ne eddzek. Mert ha egy ideig nem edzek például betegség miatt, akkor felhalmozódik az energiám, és nem tudok egy helyben maradni.

Mit gondolsz, segít a nálad fiatalabb generációnak az, hogy felnézhet rád?

– Úgy látom, igen, mert van egy-két srác, aki felnéz rám, követnek, kérdezősködnek. Próbálom őket ellátni tanáccsal, egy kis fölöttes gondoskodással (oda kell kicsit pirítani nekik néha). Jó érzéssel tölt el, hogy felnéznek rám, és ehhez mérten próbálok viselkedni.

kajak

Mi motivál?

– Az motivál, hogy magam vigyem előre, és büszkék legyenek rám az emberek, a szüleim, az edzőm, hogy motiváljam azokat, akik nem sportolnak.

Hogyan látod a jövőd ebben a sportágban?

– Az elmúlt évek sportolásából kifolyólag a testnevelési egyetem már biztos, de sok mindent meg fog mutatni majd ez az év és a következő is, de persze ezzel szeretnék továbbra is foglalkozni, hiszen ebbe a sportba fektettem bele az éveim, ehhez értek, ezzel élek.

Mit üzensz a sportoló és nem sportoló fiataloknak?

– A nem sportolóknak azt, hogy azonnal kezdjenek el sportolni, hisz ennél jobb dolog nem is létezik, a sportolóknak pedig, hogy a fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet. Erre gondoljanak minden egyes edzésen, vagy akkor, amikor nem veszik könnyen az akadályokat. Sok lemondással jár, de megéri csinálni.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Bózsó István
A polgári színház egy cukormázzal leöntött hazugság „A nemzeti öntudat nem azért alakul ki valakiben, mert megtanítják neki, hanem mert jól érzi magá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mikrofonnál Barkóczi Csaba
Ez a 21. századi népvándorlás is véget ér előbb-utóbb 2. Hiszen fél Kelet-Európa nem költözhet át Németországba és Nagy-Britanniába

0 Hozzászólás | Bővebben +
Pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2015. évi Szarvas Gábor nyelvművelő napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Humánökológiai fordulóponton vagyunk Az ökológiai-ökonómiai paradigmaváltás szükségessége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Sanctuary Merc előtt fényképezkedő boldog rajongó a band tagjaival
Fuck You!!! Sanctuary, Overkill, Belgrád, Dom Omladine, 2014. 3. 9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Multikulturális sokk Újvidéken Neozbiljni pesimisti, Kultur Shock – 2015. 3. 1., SKCNS Fabrika

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amikor a cselló mesél... Az Electe civil szervezet februárban megrendezett évadnyitó koncertje után március 13-án, pénteke...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Falbontás a diszkó tőszomszédságában lévő rockklubban Társalgás a Phrenia zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Exodus: Istenek és királyok Ez a film, váratlanul, Mózes bibliai történetét meséli el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hajdú Tamás (fotó: Greguss Lilla)
„Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” Az egyik kedvenc Pilinszky-idézetem ez a két sor, amely nem hangzott el március 24-én a Raichle-p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Annyi ember meghalt má’, oszt nem lett nekik semmi bajuk” – nekünk se lesz, csak előbb éljünk! Aki követi a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a repertoárját, és meg is nézi a felkínált ...

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó Technikai okok miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani az I. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
10 tehetséges őrült, akik nagy eszméket adtak a világnak 2. Forrás: AdMe.ru

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet” A zentai Tiszavirág Kajakklub egyik sikeres sportolójával, Vartus Árpáddal készítettem interjút

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 1. Első rész - Vodka. Minden egy pohár vodkával kezdődött.

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki tehet róla? Az áldozathibáztatás azt jelenti, hogy az erőszaktevő helyett vagy mellett az áldozatot (is) hibá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 5. Ötödik rész – A macskaevők

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 13. 13. rész - Krizantémfesztivál Kaszamában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bátorkeszi Borfesztivál Május 8–9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar18-31 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +