:

Falbontás a diszkó tőszomszédságában lévő rockklubban

:

Társalgás a Phrenia zenekarral

A diszkósok és metálrajongók összeférhetetlensége nem újdonság, és régebben sok hírt lehetett hallani a két fél közötti hétvégi összecsapásokról. A különböző zenei műfajok közötti falak leomlásának viszont már jó ideje tanúi lehetünk, és ez a tendencia várhatóan csak folytatódik a jövőben. A hippi forradalom, majd negyven éve, egy halmazba mosta a fiatalok különböző csoportjait, majd a punk a hard rockkal is összeért az 1980-as évek közepére. Még a teljesen idegen kultúrák is, mint a gettó rap és a fémzene, ölelkeztek az olyan bandák kezdeményezésének köszönhetően, mint az Aerosmith–Run DMC, Beastie Boys, Anthrax stb. Később Ice T mutatta meg az 1990-es években Body Count zenekarával, hogy a két oldal közötti távolság csak látszólagos, miközben Svédországban a Clawfinger torzítottgitár-mániás sápadt suhancai feketék módjára rappeltek a társadalmi egyenlőtlenségekről.

Erről a jelenségről lehetne most külön esszét is írni, de maradjunk a mi kis Vajdaságunknál, ahol a (többnyire) adai Phrenia zenekar próbálja a falat bontani, és a diszkós közeg számára fogyaszthatóvá tenni a fémzenét. A banda két oszlopos tagját, Sebők Szabolcsot (szintetizátor) és Nagy Attilát (gitár) arról faggattuk, hogyan jött létre, milyen indíttatásból, és kihez is szól a zenéjük.

 

Minek hatására fordult érdeklődésetek a zenélés irányába?

Attila: – Az enyém főleg az élő koncertek és a moholi Annuska klubnak köszönhetően. Ha zenekarról van szó, akkor pedig az M Virust kell említenem. Kölyökként ők voltak számomra a délvidéki példaképek.

Sebők: – Én kiskoromban láttam egy Jean Michel Jarre-koncertfelvételt, ami nagyban hatott arra, hogy a szintetizátort válasszam hangszerként. Később megszerettem a Nightwisht, és akkor jöttem rá, hogy a billentyűs aláfestések a metálban is jól megállják a helyüket. A későbbiekben is sokrétű volt az érdeklődésem, és a különféle elektronikus zenék is elkezdtek vonzani. Akkoriban formálódott meg bennem az ötlet a fémzene ötvözésére az említett stílusokkal.

Attila: – Én annyit hozzátennék, hogy mindig is kő metálos voltam, és a szinti használatát nagyon utáltam ebben a műfajban. Ez az álláspont addig állta meg a helyét, amíg nem hallottam Sebőköt játszani. Amit ő tesz a gitártémák alá, az olyan, mint ha a saját fejemből pattant volna ki.

Phrenia

A zenekar-alapítás hogyan történt?

Attila: – Nem ismertük egymást személyesen, érdekes összeszövődések során jött létre a mai felállás.

Sebők: – 2012 decemberére tesszük a megalakulást, ekkor jelent meg az első dalunk, de még nem Phrenia néven. Zolival (Nagy Zoltán énekes) akkoriban indítottunk egy új formációt, mivel a régebbiek addigra szétmentek, és elkezdtünk zongorás-énekes átdolgozásokat készíteni. Egyszer kitaláltuk, hogy gyúrjuk át Calvin Harris We’ll Be Coming Back című dalát metálra, és a gitárok feljátszására Juliant (Gordán Julian gitáros) kértük meg, aki egyúttal fel is hörögte, amit kellett. Később ezt a covert feltettük a netre, ahol gyorsan elterjedt, és pozitív visszhangokra talált. Február felé hallottunk egy tehetségkutatóról, ahol a fődíj a Leander Rising előtti fellépési lehetőség volt. Ekkor következett a projektből zenekarrá válás folyamata, amikor összeszedtük a tagságot. A tehetségkutatóról végül lemondtunk, mert rájöttünk, hogy nem tudunk rá kellően felkészülni, viszont ekkor vettük fel a Phrenia nevet. Ezután lassan beindultak az ötletek, majd nem sokra rá már a Pokémon zenéjét is feldolgoztuk, amit ugye sokan ismertek a rajzfilm miatt, és nagy siker lett.

Attila: – A metálosok utálnak is minket emiatt rendesen, várjuk, hogy mikor dobálnak majd meg cigicsikkel, kővel, egyébbel. Egyébként ez egy poén, és én sokat tudok röhögni rajta. Szerintem szórakoztatni kell az embereket, és amikor azt látom, hogy a közönség fülig érő szájjal üvölti nekünk koncert közben, hogy Pokémon, akkor nem igazán érdekel senki véleménye.

Sebők: – A nagyok szerint ezt nem lehet poénként értelmezni.

Attila: – Voltunk a Talentométeren az A38 Hajón, ott is azzal szembesültünk, hogy a zsűri nagyon lehúzta, a közönségnek viszont tetszett.

 

Milyen visszhangot kaptatok a tehetségkutatókon?

Attila: – A legtöbb helyen reális véleményeket kaptunk, de többször megjegyezte a zsűri, hogy amennyiben komolyan akarjuk csinálni, akkor az olyan rajzfilmzene-átiratoktól, mint Pokémon, meg kell szabadulnunk, mert nem fog minket komolyan venni a közeg, ugyanis ez nem képviseli eléggé a fémzene jellemzőit.

Nektek erről mi a véleményetek? Metálos?

Attila: – Szerintem igen, és vicces!

A Phrenia elnevezés mögött áll valami koncepció?

Attila: – Julian ötlete volt a zenekarnév, és a schizophrenia kifejezés megfelezése. Tudatot jelent, és utal a bandában lévő kettősségekre.

Milyen kettősségekre gondoltok?

Attila: – Elég sok az elektronikus elem a zenénkben, és banda tagjai nyitottak több stílus iránt is.

Sebők: – Régebben gyakran jártam diszkóba szórakozni, megfordultam a Gardenben, a Baliban és hasonló helyeken, viszont ugyanolyan rendszerességgel feltűntem a rockklubokban. Az egyik hétvégén én voltam a kemény rocker az Annuskában vagy a Zeppelinben, aztán a következőn elmentem diszkóba bulizni. Persze az előbbi helyen sokkal jobban éreztem magam. Láttam, hogy a két szubkultúra között hatalmas lyuk van, a két csoport utálja és szarozza a másikat. Akkor jött az ötlet Zolival, hogy megpróbálhatnánk olyan zenét készíteni, amely közelebb hozhatja egymáshoz a két végletet.

Phrenia

Sebők Szabolcs - szintetizátor, vokál, Nagy Attila - gitár, Gordán Julian - gitár, Nagy Zoltán - ének, Kovács Zsolt - basszusgitár, Horváth Péter - dob

Attila, a külsőd alapján azért rólad nem az a benyomásom, hogy gyakran jársz diszkóba. Tévednék?

Attila: – Régebben utáltam a diszkókat, de idővel rájöttem, hogy egy bizonyos fokú nyitottság csak előnyt jelent. Továbbra sem vagyok az a diszkós egyén, de jobb popzenét alkalmanként hallgatok. Amióta ebben a bandában vagyok, szembesültem vele, hogy az egy műfajon belüli zenekarok is nagyon tudják utálni egymást, nincs meg az összefogás, és inkább ellenségeskedés zajlik. Ezzel főleg Magyarországon találkoztam, ahol rögtön fújnak arra a bandára, amelyik már csak egy kicsit is jobban szól náluk. A különböző stílusok közt a gyűlölködés pedig még inkább jellemző. Szerintem ez azért nagyon szar.

Sebők: – Utálkozni tényleg felesleges, én láttam mindkét oldalát, ez nem egysíkú dolog.

Mi az, ami megkülönbözteti a rock/metál színtért a diszkótól?

Attila: – Szerintem az élő hangzás, a megjelenés, és maga az érzet, mikor ott állsz, és érzed a hangokat. A közösség is összetartóbb, régebben igaz volt a toleráns jelző is, mostanra ez kissé megváltozott, főleg ha a magyarországi helyzetet nézem. Ez talán generációs különbség, és attól függ, hogy milyen aktuális példaképek vannak a rockerek előtt. Szerintem jelenleg az a gond, hogy a magyar rockfronton nyomják a szart az emberek agyába, amivel ők azonosulnak.

Sebők: – A fémzenének megvan a súlyossága, oké, ez részben igaz lehet a dubstepre is, de a metálban olyan riffek vannak, amire szinte lefűrészelnéd a lábadat. A diszkó szubkultúrában parti és felemelő hangulat van, teljesen más, és másképpen lehet jó. A diszkó életérzését nem kapod meg egy koncerten, és ez fordítva is igaz. A diszkósok sokszor ok nélkül tartanak egy rockkoncerttől, mi azért szeretnénk ezen változtatni, hogy ne legyen olyan vastag fal a két oldal között.

Szerintetek mi az oka az élő fellépések iránti érdeklődés megcsappanásának?

Attila: – A kocsmáros és a koncertszervező fogalma egybeolvadt. A kettő pedig nem ugyanaz, amiből sok probléma adódott. Ennek a következménye az lett, hogy sok szórakozóhely becsukott a rossz vezetés miatt, és akik egyszer távoznak ebből a közegből, nagyon ritkán térnek vissza, inkább átszoknak a diszkóba, ahová a lányok többsége is jár.

Sebők: – Szeretném, ha az emberek nem lennének restek kifizetni az élő koncertért a belépőt. Sokan azért mennek diszkóba, mert ott vannak a csajok, ők pedig azért mennek oda, mert azt a zenét ismerik.

Phrenia

Telt ház előtt

Mikorra tervezitek valami komolyabb hanghordozó kiadását?

Sebők: – Tavaly elkezdtük demózni a dalokat, de jelenleg még tart a finomítgatás a szövegeken és a zenén is. A bemutatkozó nagylemez munkálatai tehát még nem fejeződtek be. Nem haladunk gyorsan, mert mindenkinek több elfoglaltsága is van. Egyébként az eddigi összes hanganyagunk fent van az interneten, ahol meghallgathatók és le is tölthetők. Az a két dal, amihez videó is készült, biztosan rajta lesz a lemezen.

Attila: – Ameddig nem találunk kiadót, addig a többi dal nem lesz hivatalos formában elérhető. Szeretnénk komolyan csinálni, hogy amikor megjelenik a lemez, álljon valaki mögöttünk.

Ahhoz képest, hogy fiatal zenekar vagytok, nagyon jó a YouTube-on a nézettsége a Falling Down és a We Are The Clowns dalaitoknak, amelyekhez minőségi videót is készítettetek. Ki ezért a felelős?

Sebők: – A dicséret nagy részben Kiss Tamás illeti, aki a zenekar jó barátja. Már a Pokémonhoz is szerettünk volna videót készíteni, de mivel nem tudtunk elutazni épp akkor hozzá, sajnos ebből semmi sem lett. Aztán egy hazautazása alkalmával elhozta a filmes cuccát is, és kisebb előkészületek után leforgattuk a Falling Down videóját. Ez elég spontán dolog volt, egyik héten kitaláltuk, aztán szinte a következőn már le is forgattuk. A We Are The Clowns felvételeit már komoly koncepció és nagyobb szervezés előzte meg, ezért elhúzódott három-négy napig. Többen is segítettek, a zenekar barátnői például a sminkért feleltek, a csoportos részletnél pedig a zenekar barátai, aminek a vége természetesen egy orbitális berúgás lett. Legvégül a zenés jelenetek lettek felvéve, amik reggel 6-kor kezdődtek, és délután 4-ig tartottak. Ráadásul aznap még koncerteznünk is kellett, majd összeestünk a végére!

 

Milyen gyakran vannak fellépéseitek?

Attila: – Pontos számot most hirtelen nem tudok mondani, de több mint tíz fellépésünk volt már biztos. Azért sem szerettük volna túlzásba vinni, mert a környéken már nincs annyi klub sajnos, és nem szerettünk volna unalmassá válni. Volt rá példa, hogy mondtunk le koncertmeghívást erre hivatkozva. Jobb, ha az emberek kiéheznek ránk.

Milyen koncertterveitek vannak jelenleg?

Sebők: – Március 21-én a moravicai Te Meg Énben fogunk zenélni, május 23. Becse, 24. Szabadka, június 13. pedig Magyarország (FRC Rockfeszt). Lesz, ahol a Sunsettel, és lesz, ahol a Twenteesszel játszunk majd. Ezenkívül kaptunk még pár fesztiválfelkérést, de azok egyeztetés alatt vannak. (Nevet)

Mit üzentek az olvasóknak?

Sebők: – Ha valakiben az interjú olvasása során kialakult egy kis szimpátia a zenekar iránt, akkor örülnénk, ha megkeresne minket a YouTube-, Facebook-, Soundcloud-oldalainkon.

https://www.facebook.com/PhreniaBand

https://soundcloud.com/phreniaband

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Bózsó István
A polgári színház egy cukormázzal leöntött hazugság „A nemzeti öntudat nem azért alakul ki valakiben, mert megtanítják neki, hanem mert jól érzi magá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mikrofonnál Barkóczi Csaba
Ez a 21. századi népvándorlás is véget ér előbb-utóbb 2. Hiszen fél Kelet-Európa nem költözhet át Németországba és Nagy-Britanniába

0 Hozzászólás | Bővebben +
Pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2015. évi Szarvas Gábor nyelvművelő napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Humánökológiai fordulóponton vagyunk Az ökológiai-ökonómiai paradigmaváltás szükségessége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Sanctuary Merc előtt fényképezkedő boldog rajongó a band tagjaival
Fuck You!!! Sanctuary, Overkill, Belgrád, Dom Omladine, 2014. 3. 9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Multikulturális sokk Újvidéken Neozbiljni pesimisti, Kultur Shock – 2015. 3. 1., SKCNS Fabrika

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amikor a cselló mesél... Az Electe civil szervezet februárban megrendezett évadnyitó koncertje után március 13-án, pénteke...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Falbontás a diszkó tőszomszédságában lévő rockklubban Társalgás a Phrenia zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Exodus: Istenek és királyok Ez a film, váratlanul, Mózes bibliai történetét meséli el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hajdú Tamás (fotó: Greguss Lilla)
„Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” Az egyik kedvenc Pilinszky-idézetem ez a két sor, amely nem hangzott el március 24-én a Raichle-p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Annyi ember meghalt má’, oszt nem lett nekik semmi bajuk” – nekünk se lesz, csak előbb éljünk! Aki követi a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a repertoárját, és meg is nézi a felkínált ...

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó Technikai okok miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani az I. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
10 tehetséges őrült, akik nagy eszméket adtak a világnak 2. Forrás: AdMe.ru

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet” A zentai Tiszavirág Kajakklub egyik sikeres sportolójával, Vartus Árpáddal készítettem interjút

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 1. Első rész - Vodka. Minden egy pohár vodkával kezdődött.

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki tehet róla? Az áldozathibáztatás azt jelenti, hogy az erőszaktevő helyett vagy mellett az áldozatot (is) hibá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 5. Ötödik rész – A macskaevők

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 13. 13. rész - Krizantémfesztivál Kaszamában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bátorkeszi Borfesztivál Május 8–9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar18-31 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +