: Cirmos Ifjúság
Cirmos Ifjúság

Mire képes a 70 éves?

: Cirmos Ifjúság
Cirmos Ifjúság

Dehogyis, nem vagyunk mi öregek, sem én, sem az ünnepelt, csak hát már nagyon sok, az elmúlt évtizedekben történt eseményre tudunk visszaemlékezni. Azzal ugyan nem dicsekedhetek, hogy az Ifjúság Szava nevű újszülött első tipegésének szemtanúja lehettem, de tinédzserkorában már gyűrögettem a füleit és a lapockáit, bár meglehet, azok csak szamárfülek meg -lapocskák voltak, miközben főleg a képeket nézegettem, pedig akkor még nem is „Képes”-nek hívták a kis aranyost. Ezt meg onnan tudom, hogy lehettem vagy 6 éves, amikor az egyik példányt magasan magam elé tartva hangosan kibetűztem a címoldalt:

– If-jú-ság!

Az a példány egyébként a sokrétű irodalomhoz szoktatott, gimnazista testvéreim tulajdonát képezte, így a közelben olvasgató bátyám az ölébe ültetett, és kijelentésemhez hirtelen csak ennyit tudott hozzáfűzni:

– Igen, mi valóban oda tartozunk – gondolván az ifjú korosztályra, nem pedig arra, hogy egykoron majd mi magunk is úti beszámolókkal fogjuk gazdagítani a lap tartalmát.

Régmúlt emlékeim közül néha még az a mozzanat is felelevenedik, amint édesapám időnként kezébe vette a „mi újságunkat”, és ilyenkor sosem hagyta ki az akkor már jól bejáródott szójátékot:

– Nézzük, mit ír a mindenre képes ifjúság! – de talán nem is tréfából mondta, hiszen abban a korban valóban mindenre képesek voltunk, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Ezt követően egy jó ideig csak testben és lélekben tartoztam az ifjúsághoz, nyomtatott formában ritkán találkoztam vele. Mindaddig, míg az egyetemi évek végeztével, 1983-ban Japánban nem találtam magam, gyermekkori barátom ötlete nyomán. Igor, a nagy utazás szellemi atyja végül nem jöhetett velem, viszont az ő édesapja, nevezetesen Kubát János, a Magyar Szó legendás egyénisége védőszárnyai alá vett Tokióban, méghozzá a Hotel Intercontinental igényes vendégszobájában. Ezt annál is inkább megtehette, mert egy jól menő sportszergyár munkatársaként élvezte a keleti kényelmet, és épp azokban a napokban zajlott a 37. asztalitenisz-világbajnokság. Jánost egyébként még a barátságnál is érzékenyebb szálak fűzték családomhoz, ugyanis édesanyám tanította őt pontosan az „Ifjúság Szava” első megjelenésének időszakában, és ezekről az emlékezetes napokról később mindketten részletesen beszámoltak nekem, természetesen eléggé különböző megvilágításban, ahogyan az illik is egy rendes tanár-diák viszony esetén.

EXIT 2014

EXIT 2014: a svéd Sabaton muzsikusai éppen hálájukat fejezik ki a tudósítónak, hogy bekerülhetnek a Képes Ifibe

Szóval 1983. május 1-jén sétálgatunk a vb színhelyén és a Jojogi sportcsarnokot övező japánkertben (mi más is lehetne ott?), miközben örömmel állapítjuk meg, hogy a fiatalok a világ túlsó végén is a szabadban majálisoznak, és hangos zenével, jókedvvel üdvözlik a kikeletet. Tágra nyílt szemekkel bámészkodok, amikor János bizalmasan átkarolja a vállamat.

– Abban nem kételkedek, hogy szüleidtől megtanultad a szép magyar beszédet. Íme, ezennel a téma adott, fogalmazd meg, írd le minél hamarabb! Én egy hét múlva indulok haza, a többit nyugodtan rám bízhatod.

Nyilván nem épp ezért tette rá a kezét, de így nyomban érzékelhette, amint megvontam a vállamat.

– Fizetnek is érte – fordult felém, mélyen a szemembe nézve.

Nem valószínű, hogy a gyors meggazdagodás reményében tértem jobb belátásra, inkább egy olyan gondolatmenet vezérelt, miszerint ha már fizetnek érte, akkor biztosan szükség is van rá. Úgyhogy a következő napon kihagytam a pingpongmeccseket, bezárkóztam a luxuslakosztályba, kiakasztottam a „Please, don’t disturb!” táblát, és legjobb szellemi képességeimet, valamint néhány nagy formátumú levélpapírt meglobogtatva körmöltem naphosszat. Megbízóm nem is zavarta köreimet, hiszen már korán reggel indult a dolgára, a szálloda személyzete viszont mindenféle takarítás meg hűtőszekrény-feltöltés ürügyén annál többször (ez már az efféle kégliknek az átka), én azonban azért sem hagytam befolyásolni magam. Különösebben ugyan nem bíztam benne, hogy ezt bárki, bármelyik nyomdában ki fogja silabizálni, mindenesetre igyekeztem olvashatóan írni, és becsülettel teljesíteni a vállalt küldetést, nyolc terebélyes oldalon keresztül. Mentoromnak természetesen nem jutott egy perc ideje sem arra, hogy bepillantson gyöngybetűim közé, hazaérkezésekor viszont nem feledkezett meg rólam. Hónapokkal később Tóth Horgosi Zsolt, a köreinkben ugyancsak legendás asztaliteniszező nevetve mesélte az első röptetésem további történetét:

– Gépkocsival hoztuk Jánost a belgrádi repülőtérről, egyszer csak a kezembe nyom egy paksamétát. Megkért, olvassak már fel belőle néhány részletet, nehogy aztán az ő pofája égjen a szerkesztőségben, ha netán holmi sületlenségeket firkantottál le. Végül aztán jót szórakoztunk egész úton hazafelé, én meg szó szerint első kézből kaptam friss híreket a jelentésedből.

Tehát átmentem a szűrőn. Dagadó mellel pillantottam megannyiszor a teljes szeptemberi hónapot átölelő sorozat alján ékeskedő nevemre, miközben szánakozva gondoltam szegény nyomdászokra, akik szinte hiba nélkül fejtették meg a papírra vetett hieroglifákat. Bevallom, nem is tudtam, ki állt akkoriban a lap élén. Az ereklyeként őrzött, régi számok első oldalát felütve láttam meg azt, amire nem is számítottam: Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Egy sorral feljebb természetesen megtaláltam, hogy Kartag Nándor az ügyvezető, de úgy látszik, a Képes Ifinél már akkor ez a tetszetős vezérlési forma honosodott meg, amikor a demokráciáról még szó sem esett mifelénk. A kezemben tartott, sikeres végeredményből ítélve nincs is okom kételkedni abban, hogy tényleg egy összehangolt csapatmunka eredményezte hétről hétre a környező országokban is népszerű, a szocialista viszonyokhoz képest eléggé szabadelvű sajtóterméket.

Képes Ifjúság

Kiadványok a sajtótörténelem új korszakának kezdetéről, 1983 szeptemberéből

„Ígéret szép szó” alapján végül bizonyos összeget valóban átutaltak a számlámra, de hát kit érdekelt ez akkor, amikor a Kánaánban éltünk! Annál jobban foglalkoztatott, hogy Kubát János szigorú magyartanára hogyan fogadja majd soraimat, mert hát mindannyian jól ismertük tulajdon édesanyám különleges képességét, amellyel a legkisebb nyelvtani hibát is kilométerekről kiszúrta. Nagy megkönnyebbülésemre azonban ő is szája szegletében megbúvó, büszke mosollyal nyugtázta első közéleti szereplésemet, és további útleírások alkotására buzdított.

Mindezek után aligha kell részleteznem, hogy napjainkban mekkora érdeklődéssel, kissé elhomályosult tekintettel (főleg meghatottság, nem pedig szürke hályog okán) és felgyorsult szívveréssel habzsolom Gionbaby japán leveleit ugyanezeken az oldalakon. Ilyenkor újból 25 éves vagyok, én magam járok ismét a császári palota kertjében, közben mélyen beszippantom a cseresznyevirág illatát, majd tovább sodródok az apró termetű, ám fürge járású és végtelenül udvarias helyi lakosokkal Tokió túlzsúfolt utcáin.

Mindjárt az első nekifutásnál tehát magasra tettem a lécet, ezért a későbbiek folyamán sem akartam kispályás játékossá válni. Apróbb európai körutakat például szóra sem méltattam, hanem Egyiptomból, majd Dél-Amerikából küldtem hosszabb-rövidebb beszámolókat. Idősebb fejjel meg inkább a Magyar Szóval osztottam meg élményeimet, abban bízva, hogy a napilapot mégiscsak szélesebb körű és „érettebb” olvasóréteg veszi kezébe. A visszajelzésekből azonban azt a meglepő tanulságot vontam le, hogy nagyrészt ugyanazok a személyek tartoznak mindkét lap közönségéhez, most meg ez különösen érvényes, amióta a két kiadvány egy füst alatt kerül az újságárusokhoz. A kétféle embercsoport között ugyanis inkább aszerint lehet éles határt húzni, hogy olvas vagy nem olvas, és nem aszerint, hogy fiatalnak érzi magát, vagy sem. Ennek a tapasztalatnak a tudatában nyújtottam át 2009-ben Kókai Péter főszerkesztőnek egy skandináviai, munkajellegű túra részletes naplóját. Érdemes megemlíteni, hogy a történelem részben megismétlődött, mert az útvonalat ugyancsak Kubát Igor álmodta meg, de ezúttal már mint „főnököm” lőtt ki Stockholm körüli pályára, ő maga pedig Goran Bregović menedzsereként került képbe. Vagyis a Képesbe. Péter ugyanis értesítette a rovatok szerkesztőit a szabad prédáról, de nem sokáig tartott az árverés, mert a Képes Ifjúság felelőse csak egy pillantást vetett a riportra, és nyomban kijelentette:

– Állj, egy lépést se tovább! Ez nálam folytatásokban, színes képekkel teletűzdelve éppen kapóra jön.

A tettes egyébként Máriás Endre volt. Ezzel el is dőlt a további irományaim sorsa. Azóta gondolkozás nélkül az ifjúságot célzom meg élménybombáimmal egy-egy csavargás befejeztével, azután meg – korosztálytól függetlenül – magára az áldozatra bízom, hogy védekezzen ellenük úgy, ahogy tud. Manapság meg, amint fiatalodok (második gyerekkor!), egyre gyakrabban jut eszembe egy vidám kirándulás, élvezetes rendezvény vagy fülrengető koncert után, hogy milyen jó lenne a látottakat, hallottakat megosztani azokkal, akik érdeklődést mutatnak iránta.

Nova Rock

A rockerek sohasem öregszenek, tehát mindig gyermetegek maradnak: 2014 nyarán Ausztriában, a Nova Rock fesztiválon

Szerencsés körülménynek tartom továbbá, hogy mindezek ellen a jelenlegi szerkesztőnek sincs különösebb kifogása, és nagy-nagy türelemmel viszonyul az esetenként bő lére eresztett eszmefuttatásaimhoz. Immár be sem kell sétálni az irodába senkinek, egyszerű gombnyomással átküldhetem a megfelelő címre a több kilót (persze kilobyte-ot) kitevő betű- és képrengeteget. Óhatatlanul mosolyogva gondolok vissza a hőskorra, amint golyóstollal körmöltem a tokiói hotelszobában, a papírfecniket összesen három darab saját készítésű fényképpel kiegészítve borítékoltam, majd egy bő hét elteltével az egész kupac a szerkesztőség asztalán landolt.

Hogy mit kapok cserébe? Mindent, amire szükségem van az életben. Barátokat, magát az újságot (igaz, mostanában a „komoly mellékletével” egyetemben, de hát üsse kő!), néha egy-egy koncertbelépőt, csodás zenéket, jó hangulatot, egyszóval az ifjúságot. A még 70 évesen is sok mindenre Képes Ifjúságot.

Balgaság lenne azonban részemről, ha a fentebb felsorolt személyeken kívül nem mondanék köszönetet Nektek, akikhez szólunk, akik miatt tulajdonképpen létezünk, és talán nem hét teljes évtizeden keresztül, de hosszú éveken át kitartóan befogadjátok, vagy éppen – persze csak kivételes esetekben – elvetitek gondolatainkat (ha már magvas valami, ugyebár, akkor el is lehet vetni), de mindenképpen elolvassátok őket.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Rólad szól! Te mit tennél, hogy fiatalként könnyebben találj munkát, szívesebben alapíts családot, boldogabba...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versenyfelhívások: III. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny és VIII. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság VMPE versenyfelhívások

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Kaláka a tavalyi gálán
Felhívás az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválján való részvételre A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű országos rendezvénye

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felhívás a XXI. Kálmány Lajos népmesemondó versenyen való részvételre Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rákkkenróólt árasztó tavaszi szél Zentán A tavaszi friss lendület a Tisza-menti kisvárosainkat sem kerüli el szerencsénkre.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A sötétben ki lát mosolyogni? NEGURA BUNGET / Grimegod / Northern Plague /Ashen Epitaph - 2015. 3. 26., The Quarter, Újvidék

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vajdasági nehézfiúk
Janika Metalika Céca előzenekara Interjú a Pero Defformero-emlékzenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Angus a lemezborítón
Egy gitáros útonálló a pokolba vezető országút szélén Dirty Deeds Done Dirt Cheap – Kilt nélküli skótok a kenguruk földjén, avagy Angus Young köszöntés...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ingyen party
Az East Punk Memories lett a legjobb film a Mediawave Online Filmfesztiválján Az internetező közönség március 31-ig szavazhatott a 2. Úton Online Filmfesztivál filmjeire.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Előadás közben
Ismerős versek a Kontaktzónában Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vasemberek orgiája A préshenger dübörgő hangja az egész műhelyt betöltötte.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 2. Ez mind szép és jó, de a helyzetem cseppet sem volt rózsás.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Április elsejei különkiadás: Tejberizs Mindazok, akik közelebbről vagy akár futólag ismernek engem, most valószínűleg ijedten kapkodnak ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Meglepetés Molly Gibson egy tizenegy éves, szőke hajú, barna szemű kislány.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Haszedera templom kertje
Levelek Japánból 14. 14. rész - Őszi színek Kamakurában

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est ápr1-14 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +