: A győztesek...
A győztesek...

XIII. 1Biztos általános műveltségi vetélkedő

: A győztesek...
A győztesek...

Immáron 13. alkalommal tartották meg az 1Biztos általános műveltségi vetélkedőt. A Vajdasági Magyar Diákszövetség által megszervezett versenyen Szabadka 8 középiskolájából jutott a döntőbe iskolánként 4-4 tanuló (évfolyamonként egy-egy tanuló).

A kvalifikáció két részből állt. A selejtező tesztek kitöltésével kezdődött a verseny, amit 1900 diák töltött ki. Iskolánként 16-an jutottak tovább az elődöntőbe, ahol már mindenki a saját évfolyam-, illetve osztálytársával küzdött meg a döntőt érő első helyezésért.

Az elődöntőn 128 diák jelent meg, egy egész napos találkozó keretén belül.

A döntőre március 12-én 18 órakor került sor a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban. A versenyzők telt ház előtt bizonyíthattak. A kérdéseket élővilág, biológia, tudomány, film, zene, földrajz, történelem, irodalom, matematika, technika és egyéb kategóriákból állították össze a VaMaDiSz aktivistái. A zsűrit prof. dr. Czékus Géza, Balog Anikó és Csikós Tibor alkotta.

A program fő szervezője, Dudás László nyitotta a műsort köszöntőbeszédével, majd adta át a szót Némedi Imre műsorvezetőnek, aki felkonferálta a finálét. A verseny két 30 perces félidőből állt. Az első félidőben a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium 12 pontot gyűjtött, az őket követő Svetozar Marković Gimnázium 7 pontig jutott. A második félidőben aztán beindult a Svetozar szekere, és végül 26 ponttal hódította el a vándorserleget – Nagy György János, Nagy György Anikó, Mányi Heléna és Masa Kornél összeállításban. Második helyen végzett a Kosztolányi csapata, harmadikként pedig a szabadkai Zeneiskola zárt!

A főnyeremény 1-1 táblagép volt. A többi csapatnak sem kellett szomorkodnia, hiszen élményfürdő-belépőkkel, tárgynyereményekkel és kirándulásokkal lettek gazdagabbak.

Az esemény főtámogatója: Szabadka Város Önkormányzata. Továbbá, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a program, és nem lett volna színvonalas az ajándékrepertoár: Budapest Főváros Önkormányzata, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Napfényfürdő Aquapolis, Szeged, MiniPani, Kishegyes Község Önkormányzata, Gödöllő Város Önkormányzata, Zala Megyei Önkormányzat, Mórahalom Város Önkormányzata, Balatonalmádi Város Önkormányzata és Debrecen Megye Jogú Város Önkormányzata.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: luincale.deviantart.com
Hír adó Kedves ifisták! Bölcs és mindentudó főszerkesztőtök megkért, hogy a mai napon én szóljak hozzátok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rólad szól! Te mit tennél, hogy fiatalként könnyebben találj munkát, szívesebben alapíts családot, boldogabba...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versenyfelhívások: III. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny és VIII. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság VMPE versenyfelhívások

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Kaláka a tavalyi gálán
Felhívás az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválján való részvételre A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű országos rendezvénye

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felhívás a XXI. Kálmány Lajos népmesemondó versenyen való részvételre Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rákkkenróólt árasztó tavaszi szél Zentán A tavaszi friss lendület a Tisza-menti kisvárosainkat sem kerüli el szerencsénkre.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A sötétben ki lát mosolyogni? NEGURA BUNGET / Grimegod / Northern Plague /Ashen Epitaph - 2015. 3. 26., The Quarter, Újvidék

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vajdasági nehézfiúk
Janika Metalika Céca előzenekara Interjú a Pero Defformero-emlékzenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Angus a lemezborítón
Egy gitáros útonálló a pokolba vezető országút szélén Dirty Deeds Done Dirt Cheap – Kilt nélküli skótok a kenguruk földjén, avagy Angus Young köszöntés...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ingyen party
Az East Punk Memories lett a legjobb film a Mediawave Online Filmfesztiválján Az internetező közönség március 31-ig szavazhatott a 2. Úton Online Filmfesztivál filmjeire.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Előadás közben
Ismerős versek a Kontaktzónában Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vasemberek orgiája A préshenger dübörgő hangja az egész műhelyt betöltötte.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 2. Ez mind szép és jó, de a helyzetem cseppet sem volt rózsás.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Április elsejei különkiadás: Tejberizs Mindazok, akik közelebbről vagy akár futólag ismernek engem, most valószínűleg ijedten kapkodnak ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Meglepetés Molly Gibson egy tizenegy éves, szőke hajú, barna szemű kislány.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Haszedera templom kertje
Levelek Japánból 14. 14. rész - Őszi színek Kamakurában

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est ápr1-14 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +