:

Felhívás a XXI. Kálmány Lajos népmesemondó versenyen való részvételre

:

Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója tiszteletére, valamint az öt éve elhunyt Bodor Anikó néprajzkutató emlékére a zentai önkormányzat és a zentai Városi Könyvtár huszonegyedik alkalommal rendezi meg a Kálmány Lajos népmesemondó versenyt. Az elődöntőit április végéig hat körzetben: a Bánságban (Nagykikinda és Torontálvásárhely), Nyugat-Bácskában (Bácskertes), Közép-Bácskában (Bácsfeketehegy vagy Temerin), Észak-Bácskában (Szabadka vagy Hajdújárás) és a Tisza mentén (Zenta), döntőjét pedig 2015. május 30-án délelőtt 10 órai kezdettel a Zentai Alkotóházban szervezi meg. A jelentkezők korhatár nélkül a következő három kategóriában versenyezhetnek:

1. Előadó-művészi kategória: egy népmese előadása. A versenyszám műsorideje legfeljebb 5 perc lehet. Korcsoportok:

a) óvodás korosztály,

b) 7–10 éves korosztály (kisiskolások),

c) 11–14 éves korosztály (felsős diákok),

d) 15–18 éves korosztály (középiskolások),

e) a felnőttek korosztálya.

2. Néprajzi (népmesegyűjtő) kategória: legalább két, napjainkban hallott rászedett ördög mese

a) vagy hangszalagra való rögzítése és lejegyzése,

b) vagy versenyen való elmondása.

Ebben a kategóriában műsoridő-korlátozás nincs.

A rászedett ördög mesék: A rászedett ördög vagy ostoba ördög mesék (AaTh 1000–1199) központi témája, hogy hogyan járt túl az egyszerű, de furfangos ember/asszony az ostoba ördög/halál/óriás stb. eszén. Az ebben a műfajban szereplő ördög, halál, óriás stb. nem azonos a tündérmesék félelmetes alakjával. Igaz, hogy nagy testi erővel és különleges képességekkel rendelkezik, de butaságának köszönhetően nevetséges és legyőzhető lesz. Az ördög komikus viselkedéséből és az egyszeri ember leleményességéből fakadó humornak tulajdoníthatóan ezek a mesék valójában tréfás mesék, a hagyományos mesemondáskor is elmondásuk elsődleges funkciója a közönség megnevettetése.

3. Képzőművészeti kategória: Mióta van a czigányoknak házuk?, Az okos cigány és Az ördögök című mesék illusztrálása bármely képzőművészeti technika alkalmazásával. Az ajánlott mesék forrása:

 

1. Mióta van a czigányoknak házuk? (Borbély Mihály meséje, Egyházaskér)

Kálmány Lajos: Hagyományok II. – Borbély Mihály mondása után.

Néphagyományokat-Gyűjtő Társaság, Szeged, 1914. 46–48.

Újabb közlés: Katona Imre (szerk.): Pingált szobák. Borbély Mihály meséi – Kálmány Lajos gyűjtése. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1976. 81–85.

 

2. Az okos cigány (Mester András meséje, Szaján)

Beszédes Valéria: Jávorfácska. Félszáz szajáni népmese. Életjel Könyvek 15., Szabadka, 1978. 63–68.

 

3. Az ördögök (Szűcs László meséje, Ludas)

Raffai Judit: A Rézmonyos. Ludasi népmesék. Palics–Ludas, Szabadka, 2000. 73–75.

A mesék letölthetők a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapjáról is:

http://vmmi.org/index.php?ShowObject=felhivas&id=406

A verseny tehát két részből: körzeti elődöntőkből és döntőből áll. Az előadó-művészi kategóriában a versenyzők a magyar népmesekincsből választhatnak tetszés szerint egy népmesét. A néprajzi kategória versenyzői a nagyszüleiktől, szüleiktől vagy más ismerősüktől hallott ördögmesét: a) vagy hangszalagon rögzítve és lejegyezve a gyűjtésre vonatkozó adatok feltüntetésével elküldik a lenti címre, és ezzel a gyűjtéssel pályáznak a versenyen, b) vagy előadják gyűjtésüket a versenyen.

Jelentkezni az alábbi címre lehet: Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, 24400 Zenta, Posta utca 18. Bővebb felvilágosítás a (024) 811-266-os telefonszámon kapható. A jelentkezési lapon kérjük feltüntetni:

1. a versenyző teljes nevét,

2. születési évét és korcsoportját,

3. levélcímét és telefonszámát,

4. a versenykategóriát,

5. az elmondásra kerülő népmesék címét és

6. a felkészítő személy nevét és telefonszámát.

A képzőművészeti pályázatra érkező munkákkal együtt ugyancsak kérjük a versenyző teljes nevét, születési évét, levélcímét, telefonszámát és felkészítőjének nevét is mellékelni.

Jelentkezési határidő: 2015. április 17

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Rólad szól! Te mit tennél, hogy fiatalként könnyebben találj munkát, szívesebben alapíts családot, boldogabba...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versenyfelhívások: III. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny és VIII. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság VMPE versenyfelhívások

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Kaláka a tavalyi gálán
Felhívás az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválján való részvételre A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű országos rendezvénye

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felhívás a XXI. Kálmány Lajos népmesemondó versenyen való részvételre Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rákkkenróólt árasztó tavaszi szél Zentán A tavaszi friss lendület a Tisza-menti kisvárosainkat sem kerüli el szerencsénkre.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A sötétben ki lát mosolyogni? NEGURA BUNGET / Grimegod / Northern Plague /Ashen Epitaph - 2015. 3. 26., The Quarter, Újvidék

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vajdasági nehézfiúk
Janika Metalika Céca előzenekara Interjú a Pero Defformero-emlékzenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Angus a lemezborítón
Egy gitáros útonálló a pokolba vezető országút szélén Dirty Deeds Done Dirt Cheap – Kilt nélküli skótok a kenguruk földjén, avagy Angus Young köszöntés...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ingyen party
Az East Punk Memories lett a legjobb film a Mediawave Online Filmfesztiválján Az internetező közönség március 31-ig szavazhatott a 2. Úton Online Filmfesztivál filmjeire.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Előadás közben
Ismerős versek a Kontaktzónában Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vasemberek orgiája A préshenger dübörgő hangja az egész műhelyt betöltötte.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 2. Ez mind szép és jó, de a helyzetem cseppet sem volt rózsás.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Április elsejei különkiadás: Tejberizs Mindazok, akik közelebbről vagy akár futólag ismernek engem, most valószínűleg ijedten kapkodnak ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Meglepetés Molly Gibson egy tizenegy éves, szőke hajú, barna szemű kislány.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Haszedera templom kertje
Levelek Japánból 14. 14. rész - Őszi színek Kamakurában

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est ápr1-14 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +