:

Petőfi fújta el a gyertyákat a tortán

:

Fotók: Szilágyi Nándor

A költészet napján egy nem mindennapi ajándékkal lepte meg a közönséget a kArc-irodalmi kávéház. Petőfi Sándor verseit szavalták el és zenésítették meg. Úgy alakult, hogy nem a szerelmes versek kerültek előtérbe, és a forradalmi sorokat a dalok ska és punk hangzása tette még izgalmasabbá.

Az április tizedikei Petőfi-kArcnak ezúttal a Danilo Kiš Alapítvány adott otthont. A kilencven néző nyolc órakor csatlakozott a forradalmi menethez. Pámer Csilla szavalata nyitotta meg az estét, majd sorban jöttek az ismertebbnél ismertebb Pefőfi-versek, mint pl. a Szeget szeggel, Pató Pál úr, Egy estém otthon, Arany Lacinak. Petőfi 1848-as naplójából is hallhattunk részleteket. Ki kell emelnem Baráth Attila munkáját, aki a többnyire vörös és fekete színben domináló videókat összeállította. Az egyik igazán humorosra sikeredett, ugyanis a költő szájáról olvashattuk a verssorokat egy 2D-s számítógépes programnak köszönhetően. A verseken egyértelműen felülkerekedtek a dallamok, Pálfi Ervin és Ifj. Kucsera Géza alkotásai. Pesitz Mónika és G. Erdélyi Hermina kettőse tornádóként söpört végig a publikum előtt a Szilaj Pista c. vers feldolgozásával. A két színművésznő tökéletesen egymásra hangolódott játéka igazi ínyencségnek hatott.

kArc

Különleges meglepetés volt az is, hogy Baráth Attilát is hallhattuk énekelni. Végre nem csak a technikai eszközöknél, hanem a színpadon állva a mikrofon mögött láttuk őt, miközben a Kellemetlen őszi reggelt énekelte. Még most is a fülemben motoszkál a Miért vagyok én még a világon c. megzenésített vers dallama, amely Pámer Csilla torkából csendült fel. Számomra ez a dal volt a legélesebb pontja az estének. Külön kis műsort képezett Csernik Árpád előadása, egy férfiasságtól sugárzó kollázs lenne, ha összeollóznánk az általa elszavalt költeményeket. Az irodalmi estet a Falu végén kurta kocsma c. vers akkordokba bújt változata zárta, amelyet Hajdú Tamás adott elő igazán megnyerő lezserséggel, megidézve ezzel a füstös kocsmahangulatot, melyben a lázadás keveredik az élni akarással. Szőke Attila egy megafonba szavalta a Nemzeti dalt, a háttérben pedig Pálfi Ervin, Ifj. Kucsera Géza, Miroslav Jovančić, Garai Róbert és Sánta Zoltán játszott alá dallamot. Meglehetősen jól összefér a ska és a forradalom, ajánljuk a költőknek, zenészeknek. Tessék minket kényeztetni ilyen csodákkal!

kArc

A Petőfi-költemények után ünneplés következett, ugyanis immár hároméves a kArc-irodalmi kávéház. A pezsgőzéshez és a tortázáshoz csatlakoztak a munkatársak, segítők, közeli barátok és hűséges nézők is. Három éve, a költészet napján született meg ez a mindenre elszánt, ötletekből ki nem fogyó kávéház, ahol metaforák és rímek ízesítik a kedvenc italomat, miközben egyre jobban szeretek élni, köztük lenni. Nem hat rám a koffein, a kArcolások viszont annál inkább. Napokig lázas mámorban élek egy-egy irodalmi est után, és szívből kívánom, hogy ez az érzés költözzön egyre több emberbe, a kArcosok Klubja pedig égjen még sok-sokévig ezen a művészet csiholta odaadó lángon.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A hallgatóság, középen Áronnal
Akik nem „szúrták el” Őszödön Délvidéki egyetemisták Gyurcsány helyén – de nem a nyomában

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bronsons
KanizsAnderground Nyilvános házibuli egy magyarkanizsai pincében a Bronsons, az Umreti fit, az Ana Never és a Szike...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kormányos Márk
Elektronikus zene vs. minden más „…a tulajdonosok nem élnek a lehetőséggel és a felelősséggel (!), hogy egy adott közösség zenei í...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
VOLT: Az első a sorban Ha nyár, akkor fesztiválok, ha pedig fesztiválok, akkor (legalábbis a nagyok közül Magyarországon...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Joey Ramone, az ikon
Sheena és a szeretője Találkozás egy New York-i lepukkant csehóban, avagy harsány emlékezés Joey Ramone-ra halálának ti...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Quentin Tarantino
Kutyaszorítóban – „A” Tarantino-film Nyitójelenet: Mr. Brown osztja az észt (részlet)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Teljesség felé Tanfolyamot vezeti: KATHARINA SEYFERTH - 2015. június 22- 27. - Kelebián, Vajdaság, Szerbia

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Petőfi fújta el a gyertyákat a tortán A költészet napján egy nem mindennapi ajándékkal lepte meg a közönséget a kArc-irodalmi kávéház.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vajdasági értelmiség sikolt, de nem kiált Elolvastam a Sikoly című vajdasági irodalmi és művészeti folyóirat tavalyi őszi–téli számát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A tökéletlenség tökéletessége
Sporhetsztori 6. Hatodik rész – Taste the waste

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sweatshop: halálos divat Tavaly áprilisban forgatták azt az öt részből álló norvég valóságshow-t, amely a Sweatshop címet ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 15. 15. rész - Egy japán doktori képzésről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lengyel blues pszichedélia Szabadkán Jön a Wovoka! - 2015.05.06.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gazda Albert
Gazda Albert Magyarkanizsán A magyarországi elektronikus sajtó egyik legtöbbet idézett, meghatározó alakja első ízben lesz ve...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
25 éves a Mediawave! Negyedszázados fennállását ünnepli idén a Mediawave

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est ápr15-máj5 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Talpalatnyi vizet Szabadkának Egyszer hallottam egy érdekes felvetést, mely szerint a ’80-as és ’90-es években azért volt annyi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kocsma neve természetesen Delirium Tremens
Időutazások a képregények történetében A blogszférába révedve – Az összefüggések nyomában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sugárpehely Vajon eshet-e sugárban a hó, illetve süthet-e a nap pelyhekben?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
KSZFV. Zenta. Minden nagy dologra rá kell hangolódnia az embernek. Sokunk életében a KMV nagy dolog.

0 Hozzászólás | Bővebben +