:

Mi a normális?

:

Viszonylag könnyen dobálózunk olyan kifejezésekkel, hogy „te nem vagy normális” meg „amit ő csinál, az már nem normális”, holott egyáltalán nem egyszerű definiálni azt, hogy ez mit is jelent pontosan. Mert először is, kinek van arra fölhatalmazása, hogy eldöntse, mi a jó, és mi a rossz, mi normális, és mi nem az?

Nyilvánvalóan senkinek, mert erről nem egy ember dönt, de még csak emberek egy adott csoportja sem, hanem az egész társadalom, amelyben élünk. A legegyszerűbb megfogalmazás szerint normálisnak lenni körülbelül annyit jelent, hogy nem esünk túl messze az átlagostól. Így aztán, hogy ki vagy mi számít normálisnak, az folyamatosan változik: attól függ, hogy éppen mi az átlag, amihez viszonyítva megmondhatjuk, mi a normális. Száz éve még teljesen normális volt, ha valaki a Tisza vizét itta – ma már a környezetszennyezés miatt és a csapvíz elterjedésének köszönhetően inkább szólunk neki, hogy azt talán mégse.

De még ez sem elég pontos meghatározása a fogalomnak: azért, mert az átlag valamit csinál, vagy azért, mert a többség ugyanazt csinálja, még egyáltalán nem biztos, hogy ez egy föltétlenül követendő példa lenne. Még akkor sem, ha az „átlag” meg a „többség” ezt így gondolja. Figyelemreméltó, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik valamilyen társadalmilag fontosnak tartott vonatkozásban jelentősen eltérnek az átlagostól. Ilyen például az intelligencia, a gondolkodás vagy az erkölcs.

Akinek az intelligenciája nem éri el a minimumnak kikiáltott szintet, az értelmi fogyatékos. Mai modern, fölvilágosult társadalmunk nem lát az ilyen emberekben sem ördögöt, sem istent: egyszerűen csak egy alacsony IQ-jú személyt. Akit persze minél több mindenre meg kell tanítani, fejleszteni kell, hogy intelligenciabeli hiányosságai ellenére minél közelebb kerüljön ahhoz, ami számunkra normális.

Az autizmus gyakori velejárói a gondolkodás- és képességbeli eltérések, vagyis az, hogy az autisták sokszor valami egészen másban jók, mint az átlag. Máshogyan látják a dolgokat, másra fektetik a hangsúlyt, másképp közelítik meg a problémákat. Mindezek a dolgok önmagukban nem okoznak gondot; a gond ott kezdődik, hogy tőlük is azt várja el mindenki, hogy olyanok legyenek, mint mások.

Erkölcsi kérdések pedig például a homoszexualitás, a kábítószer-fogyasztás vagy a szexmunka. Az átlagos férfi nyilvánvalóan nőt szeret, az átlagos nő pedig nem árulja a testét éjszakánként. Aki meg eltér az átlagtól, azt bizony igencsak megvetik, rosszabb esetben akár meg is büntetik. A büntetés nemcsak a szó hagyományos értelmében értendő. Attól még, hogy a törvény adott esetben nem büntet egy cselekményt, a társadalom legitimálhatja a maga büntetését az elkövető számára: aki más, azt megvetik, kiközösítik, megszólják a háta mögött. Vannak persze, akik ennyire azért nem akarnak lealacsonyodni, és belátják, hogy aki más, azt még nem föltétlenül kell elüldözni a társadalomból – de például el lehet küldeni pszichológushoz, aki majd meggyógyítja.

A fönti fejtegetés persze túlzó, de arra rávilágít, hogy mit kezd a társadalom azokkal, akik mások, mint a többiek. Először is: azt a tulajdonságát figyeljük árgus szemmel, amelyben eltér az átlagtól. Másodszor: igyekszünk az illető tulajdonságát úgy megváltoztatni, hogy minél közelebb kerüljön az átlaghoz.

Tehát nem az az elsődleges, hogy az illető mit szeret, miben jó, vagy mihez ért – hanem az, hogy miben nem elég ügyes. Nem a fejlesztések ellen szólok, persze hogy szükség van rájuk, de az nem jó, ha az egyetlen cél az, hogy az illető alkalmazkodjon a mi normális világunkhoz. Az értelmi fogyatékosnak is segíteni kell abban, hogy minél ügyesebben boldoguljon ebben a világban (elvégre egy másik, őrá szabott társadalmat nem tudunk csak úgy fölépíteni neki), de ezzel együtt nekünk is meg kell tanulnunk, hogy ne bántsuk őket azért, mert nem olyanok, mint mi. És ebbe az is beletartozik, hogy megadjuk nekik a lehetőséget egy minél önállóbb és felelősségteljesebb életre.

Ez akár egyértelmű is lehetne, de mégsem az. Az értelmi fogyatékkal élők nagyon sokszor nem kapják meg a választás lehetőségét, mert sokkal egyszerűbb helyettük dönteni, mint segíteni őket az önálló döntések meghozatalában. Az autistát megpróbáljuk megtanítani arra, hogyan működik a világ, de arra nem gondolunk, hogy esetleg mi magunk is odafigyelhetnénk arra, mit hogyan teszünk vagy mondunk. Sok autista például nem szereti, ha sok a zaj körülötte. Lehet, hogy meg tudja tanulni elviselni az ilyet, de nem egyszerűbb, ha kikapcsoljuk a zenét és a mosogatógépet, amíg ő is ott tartózkodik a közelben?

A legellentétesebb talán a szexuális kisebbségek megítélése: őket a társadalom egyik fele magától értetődően elfogadja, merthogy kinek mi köze hozzá, a másik fele meg gyűlölködik, vagy ha azt nem is, de segítő jó szándékkal igyekszik meggyőzni a leszbikus ismerősét arról, hogy azért próbálja már ki férfival is, hátha. Végtére is, emberből azért van férfi és nő, hogy egymást szeressék, ez így a normális és a természetes.

Holott a dolog egyáltalán nem ilyen egyszerű. Először is, biológiailag sem csak férfi és nő létezik, hanem számtalan átmenet, hát még a társadalmi nemek tekintetében. Másodszor pedig: minden cselekménynek változik a megítélése az időben (és a térben is). Ami egyszer deviancia volt, azt máskor megtűrték, megint máskor meg kívánatosnak tartották. A homoszexualitás az ókori görögöknél ugyanolyan természetes volt, mint a heteroszexualitás. Volt idő, hogy a kereszténységet betiltották, később pedig kötelezővé tették. A kábítószerek sem voltak mindig illegálisak, bizonyos kultúrákban pedig az istenségekkel való kapcsolatot szolgálták. Nem olyan régen az abortusz és a válás is törvényen kívül volt, majd komoly normaszegést jelentett ugyan, de azért legálisan végre lehetett hajtani mindkettőt. Ma ott tartunk, hogy az abortusz egy teljesen átlagos beszédtéma és elfogadott választási lehetőség, és gyakran a holtodiglan-holtomiglan sem tart tovább néhány évnél. Hogy ez jó-e, vagy nem, az egyéni megítélés kérdése, mindenesetre mielőtt össznépileg elítélnénk akár az abortuszt, akár a válást, érdemes belegondolni, hogy milyen élete lenne egy megerőszakolásban fogant gyereknek, vagy annak az embernek, aki meggondolatlanul kötött házasságot, és ennek issza a levét immár negyven-ötven éve.

A dolgok megítélése tehát alapjaiban változik, és egyáltalán nem olyan könnyű meghatározni, hogy mi a normális, és mi nem az. Ami biztos, hogy ha valamit normálisnak hívunk, az még nem föltétlenül jó a társadalomnak; és ha valamit nem tartunk normálisnak, annak sem biztos, hogy van bármiféle negatív hatása ránk nézve. Útmutatásra persze szükség van, nagy lenne a káosz, ha senki se tudná, mik a normák, amikhez igazodni illik, de emellett szükség van nyitottságra is, mert normaszegés nélkül egyszerűen lehetetlen a társadalmi fejlődés. Arról nem is beszélve, hogy aki túl sokat aggódik a különböző normaszegők tettei miatt, az előbb-utóbb belefullad a saját gyűlölködésébe.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
„A politika túl komoly dolog ahhoz, hogy a politikusokra lehetne hagyni” Ifj. dr. Korhecz Tamásnak, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi (2010–2014) elnökének Merre tart(son) ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ne nevezd felebarátodat szarkupacnak, mert börtönbe kerülhetsz érte Puzsért Róbertet 2011-ben fedeztem fel, amikor a nyilvánosság is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szárazabb és őszintébb Fellépés előtti feszültséglevezető hirtelen beszélgetés a Subway zenekar frontemberével

0 Hozzászólás | Bővebben +
: John Carpenter
John Carpenter – egy független gondolkodású amerikai filmes John Carpenter amerikai filmrendező, aki a horror műfajának megreformálója, stílusteremtő az akci...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A gyerekek
VIII. Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság egy egész hé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Körömöci Petronella
„A Mara bármely tagjával szívesen játszanék a Jadran színpadon is” Körmöci Petronella színművésznővel sikerekről, színjátszásról és rendezésről beszélgettünk

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Indul az ember vissza a fára
„Nem sírunk, nem nyavalygunk, hanem próbáljuk megoldani a dolgokat azzal, ami van” A szabadkai gyermekszínjátszás csillaga egyre fényesebben ragyog

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Igor Ripak
Felhívás MAdT – a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Nyolcadik Tábora - 2015. július 12–19.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Színpadon a Timik
Kit is köszönhetünk mi Doroszlónak… Lennert Móger Tímea-verseket vacsorázott a város

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anyukaland Fergeteges bébinapló mókás kedvű szülőknek

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Firenze, csipet-csapat a Paradicsom kapuja előtt
Sporhetsztori 8. Nyolcadik rész – Bolognai hernyó

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi a normális? Viszonylag könnyen dobálózunk olyan kifejezésekkel, hogy „te nem vagy normális”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 17. 17. rész - Nagano prefektúra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Bátorkeszi Borkirályságról Elkezdődött a fesztiválszezon: a május 8-án és 9-én megrendezett Bátorkeszi Borfesztivál összesen...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Czinki Ferenc
Kocsma & Város & Rock ’n’ Roll a Művészben Kortárs irodalom, zene, jó hangulat és hideg sör. Kell ennél több?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
NYÁRINDÍTÓ FESZTIVÁL ADÁN Ada, Rekreációs Központ – június 6-7.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est május20-június2 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Videómánia vs. Hollywood Hírügynökség Két YouTube-on hódító filmes videoblog már mintegy két éve tekintélyesnek mondható rajongótáborra...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Chatregény kitty92: szió :)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A műfaj veteránjai, Csaba és Shane (Napalm Death)
Sötét vizeken A hagyományostól eltérő, a nagy klasszikusokhoz képest kissé deviáns képzőművészeti mozgolódás ha...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kínai Csillagok háborúja képregény címoldala
Időutazások a képregények történetében (2.) Avagy a Hupikék törpikék, a Csillagok háborúja és a Sziget Fesztivál találkozási pontjai

0 Hozzászólás | Bővebben +