:

Cél

:

Mindjárt itt a nyár. Most már nem a szobámban tanulok, hanem a teraszunkon, ahonnan minden növényünket lehet látni.

Elég nagy a füves területünk, sok fa van körülöttünk, én pedig csak ülök a széken, nézem a leveleket és a nemrégiben ültetett virágainkat.

Ahogy néztem ezeket a zöldellő növényeket, arra gondoltam, milyen távolra lehet eljutni. Fel a mennybe.

Mindannyiunknak vannak céljai. Kinek kisebbek, kinek nagyobbak. Van, aki tudja, mi a célja, és van, aki nem.

Sok álmunk van. Egy sportolónak például az, hogy egyszer igazán ismert legyen, és mindenki felnézzen rá. Egy orvosnak, hogy minden betegén tudjon segíteni. Van, aki csak egy szép jövőt álmodik meg magának. Ezzel álmodik, ezzel ébred. Látja magát a házában, ahogy reggelente kávét főz a párjának egy vastag köntösben és meleg papucsban, miközben néz ki az ablakon, és hallja a madárcsicsergést.

Vannak tehát egyszeri álmok és elérhetetlennek tűnőek is. Az viszont biztos, hogy megvalósításuk a legnehezebb és a legrögösebb út.

Egyszer beszélgettem egy lánnyal. Este volt, és nem jött az álom. Gondolkodtam a jövőmön, és megkérdeztem tőle, mi a célja. A válasza rövid volt: „semmi.” Nem volt célja. Mái napig azon gondolkodom, hogy ez hogyan lehetséges. Felkelni mindennap céltalanul? Azóta mindig látom őt, és tényleg céltalan. Lehet, hogy nincs is tisztában az életével. Azzal sem, hogy neki van jövője, amit neki kell irányítania.

Sokan így vannak. Csak ülnek, és néznek ki magukból, vagy a telefonjukat kezelve azt gondolják, ez az élet.

Gyorsan pörögnek a nappalok, nem? Sokat gondolok arra, hogy egy nap csak 24 órából áll, és hogy mennyire sajnálom ezt. Abból is legalább nyolc órát alszunk. Van, aki tizenhármat. Azután a többibe bele kell hogy férjen a tanulás, a munka és az edzés is. Sokszor fáradtak vagyunk, de ez a legkevesebb. Gyakran ugyanis nincs erőnk, lelkierőnk még egy kicsit hozzátenni a napunkhoz. Annak ellenére, hogy tudjuk, ez egy pluszpont lenne a célunk felé vezető úton.

Persze mindez rajtunk áll. Hiszen ha az elménk eldönti, a testünk már nem szabhat határt.

cél

Sokszor talán megfeledkezünk az útról, ami vezet minket. Talán nem is megfeledkezünk, hanem inkább beleveszünk a többi dologba. A gondolataink elvisznek minket máshová. Ilyenkor vissza kell találnunk, ez néha nehéz.

Olyankor kell kiülnünk kertünkbe, és nézni a bölcs fákat, a zöld pázsitot, és hallgatni a madarakat. Az álmainkkal játszani, és melengetni szívünket, közben mosolyt csalni arcunkra.

Azután, ha jön valaki, és megzavarja töltődő elménket? Mosolyogni rá, és ragyogó, segélynyújtó tekintettel, szavak nélkül mondani valamit: „Merj te is álmodni!”

Látni egy fiatal, élettel teli lányt, aki nincs is tisztában azzal, mit rejt számára az élet, aki fél a jövőbe lépni, mert jobb neki egy helyben topogni – lehangoló, nem? Inkább elképzelem őt, ahogy tudja, mik a céljai, és meg is valósítja azokat.

Néha magunkra is ki kell ezt vetítenünk. Elképzelni magunkat húsz év múlva.

Merjünk hát álmodni, és az ablakban állva messzebbre látni a fáknál is! Az égig érni és fejlődni! Ne érje be senki a kevesebbel!

Lehet, hogy megvan már, amit akartunk, célba értünk, de mindig lesznek új céljaink. Találni fogunk újakat, új hegyeket, amiket megmászhatunk. Az ember holtáig tanul.

Engedje meg magának mindenki a tartalmas életet, csüggedés, feladás nélkül. A talpra állás csak a legnagyobb harcosoknak adatik meg – mi pedig harcosok vagyunk!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Mészáros K. Ágnes
Borítóterv: Berkes Miklós
Mielőtt elfogy a lendület – vagy elfog a rémület …aztán majd két hét múlva még visszatérünk, persze, vezércikkel is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csernus Imre megtalálta a kiutat a médiából Csernus Imre, országos ismertségű pszichiáter, vajdasági születésű.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár
Tavaszi zsongás a Roncs Bárban Debrecenben járva egy valamire való rockrajongó nem mehet el közömbös arckifejezéssel a mostanába...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Én is ugyanolyan ember vagyok, mint te” Interjú Tóth Gabival, az X faktor mentorával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Avicii minden fellépésén a legjobb formáját hozza
Fesztiválköztársasági Hírmondó Robbie Williams mínusz egyedik napi szuperkoncertje iránt akkora az érdeklődés

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forge
Nem állhat meg a rock ’n’ roll Visszapörgetés (R.I.P.) az emlékek között a Forge zenekar Search The Light kiadványa apropóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Martin Scorsese
Martin Scorsese – Mr. Amerikai Film Martin Scorsese az amerikai filmgyártás korszakos alakja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez a Titanic legyőzi a jéghegyeket Bemutatták a Fabula Rasa Színjátszó Grund új előadását

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fehér Dorottya és a kötet
Beolvastak Totth Benedeknek! Kedd este az újvidéki Művészklub adott otthont a Fiatal Írók Szövetsége által életre hívott és a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa 2.7�:
Papp Katalin és Poborai Örs versei Édentől keletre rovatunkban Papp Katalin és Poborai Örs versei

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az esemény plakátja
Kontaktzónában Beszédes István! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Allen Ginsberg és élettársa, Peter Orlovsky 1978-ban
A szabad szerelem Buddhája A beatnemzedék legkiválóbb szellemeit az őrület roncsolta szét

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Döntéseinkről Folyamatosan választásoknak vagyunk kitéve

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A híres tésztapárnácskák töltése
Sporhetsztori 9. Kilencedik rész – Repülő karácsony

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 19. 19. rész - Kiotó, Japán ősi fővárosa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 18. 18. rész - A császári palota és környéke Tokióban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hamar ráharaptunk Prága ízére
A zöld esernyő története Egy halom gyerek összezárva, akik ha példás magaviseletről tanúskodhattak eddig, hát ilyenkor meg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A turai kastély teljes pompájában
Egy turai túra – kis kitérővel Utazzunk Magyarországon? Hogy hova? Budapestre? Na ugyan, ugorjunk már…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A templomtoronyba nem engedtek fel, ezért itt és így harangozom be nektek...aaaaaaz EAST FESZTIVÁLT! Mezőtúr, július 29. – augusztus 1.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismerd meg önmagad, fejlődj! – XIII. Vajdasági Szabadegyetem! Ha szeretnél egy igazi, fiatalos, lendületes csapat részeként öt felejthetetlen napot eltölteni a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szárnyas Sárkány Fesztivál – 2015 – Nyírbátor Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Go Sk8 Days 2015 - Magyarkanizsa SKATE, BMX, IN-LINE, SERLEG, KEMPING, TISZA, NAPFÉNY, LIVE DJ, KONCERTEK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Akvarell-, akvatina- és rézkarcmunkák árulkodnak a tehetségekről Boros György és „növendékeinek” sikere a 13. Tavaszi Tárlat megnyitóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csendes szimfónia Még négy óra az előadásig. Leülök a padlóra, hogy kitisztítsam a fejem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cél Mindjárt itt a nyár. Most már nem a szobámban tanulok, hanem a teraszunkon, ahonnan minden növény...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátom, a patkány A világ megváltoztatása egyetlen döntéssel kezdődik.

0 Hozzászólás | Bővebben +