: Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár
Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár

Tavaszi zsongás a Roncs Bárban

: Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár
Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár

Fotók: Szőcs Attila

Debrecenben járva egy valamire való rockrajongó nem mehet el közömbös arckifejezéssel a mostanában oly divatos romkocsma mellett a látványosan felújított Csapó utcában. A Roncs Bár ugyan teljesen biztonságos, és nem kell attól tartanunk, hogy fejünkre esik egy kóbor tégla, a neve azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a falakon belül kitűnő hangulat és színvonalas muzsika fogad bennünket. Amennyiben a szerencsés látogató hétvégén vetődik ide, ráadásul kedveli a magyar könnyűzenét, akkor biztosan kifog néhány ínyére való csemegét. Többek között az Ivan and the Parazol, a Zagar, a Leander Rising, a Kállay Saunders Band és a Zanzibár tette tiszteletét ezeken a deszkákon az idén tavasszal, a Halott pénz pedig egymás után két fellépésre kényszerült az óriási érdeklődés miatt.

Roncs Bár

Ebben a sarokban nem sokat lehet gatyázni

Szinte belefáradtam, amint bejártam a több részlegből álló mulatót (hangsúlyozom: részlegből, nem pedig részegből, mert abból egyet sem láttam), kezdve a mindenféle kacattal feldíszített, illetve gondosan elcsúfított beltéri helyiségekkel. A két végén nyitott, széles veranda viszont már egyáltalán nem „randa”, színes lampionjaival és falra akasztott gitárjaival sokkal jobban elnyerte a tetszésemet. Innen a tágas kerthelyiségbe vezetett az út, ahol legalább kétszázan iszogattak a lombok alatt, főleg a nikotin és a foci szerelmesei, ők ugyanis a szabadban vígan pöfékelhettek, egyúttal szemmel tarthatták a zöld gyep fáradhatatlan sztárjainak minden mozdulatát az óriáskivetítőn.

Roncs Bár

Egyszerű a magyarázat: ahol nincs „cáger”, ott az idő sem múlik

Mindezek közé beékelődve, a tojástartók ötletes hasznosítása révén jól elszigetelt helyiségben kapott helyet a koncertterem, ezáltal a sörbarátok vidám kurjongatása nem zavarhatja a pop, rock és hip-hop szeánszok meghitt hangulatát, és persze mindez fordítva is igaz. Az élő műsort legfeljebb 400 vendég élvezheti egyszerre, amennyiben szigorú vigyázzállásba vágják magukat, na de erre nem volt szükség ezen az estén. A helybeli Manőver szolgáltatta a bevezető hadműveleteket, családias hangulatban, 60-70 tagú, többnyire régi ismerősökből álló rajongótábor előtt, miközben a lelkesen doboló és pengető srácok előterében a vörös hajzuhataggal büszkélkedő csalogány, Minya Andrea emelte a színpadi látvány értékét. De azért el kell ismernem, hogy a hangzás sem maradt el sokkal a külalak mögött, kellemes southern rock dallamokra lazulhattunk a félhomályban.

Roncs Bár

A Phaidon mesterein meg sem látszik, hogy az ókorból származnak

A figyelmes technikusok ezután nem kapkodták el az átszerelést, nagyon helyesen, hiszen a vendégseregnek kellő időt kellett hagyni a felgyülemlett szomjúságuk enyhítésére. A következő órában már egy tapasztaltabb csapat mutatkozott be, ugyanis az 1998 óta fennálló Frogshow a Roncs Bár gyakori fellépője. Az egy dob, három gitár és két vokál elosztását összesen négy tehetséges legény rendkívül ügyesen oldotta meg, viszont egyikük sem brekegett, még csak nem is ugrált, így csupán az énekes zöld pólója indokolta az eléggé furcsa névválasztást. Két grunge-szerű saját szerzeménnyel nyitottak, mialatt végig azon gondolkoztam, hogy vajon melyik közismert bandára hasonlít a játékuk. Aztán ők maguk oldották meg számomra a talányt, amint harmadikként előrukkoltak az Alice In Chainstől a Check My Brain remekművel, és nem is vallottak szégyent vele. A folytatásban megtudhattuk, hogy a Frogshow már két videoklippel is rendelkezik, amelyekre Titkot súg, valamint Egy szó címek alatt kereshetünk rá a világháló korlátlan adathalmazában, majd rögtön a saját fülünkkel győződhettünk meg róla, hogy ezek a dalok valóban megérdemelték a mozgósítást, vagyis a filmesítést.

Roncs Bár

A mulató legkitartóbb vendége

Műsoruk végéig a fiúk felhívták még a figyelmünket napjaink népszerű irányzataira, méghozzá Three Days Grace-számok felhasználásával. Stílszerűen, háromszor is.

Éjfél felé lépett színre az est fénypontja, a hajdúszoboszlói gyökerekkel rendelkező Phaidon, a nagydobon viszont változatlanul a Frogshow matrica virított, bizonyítva az együttesek közötti baráti viszonyt. Paszti, vagyis Asztalos Attila elárulta a tájékozatlanoknak, hogy tulajdonképpen egy tiszteletre méltó jubileumot ünnepelünk, hiszen a három másik örökifjú pontosan húsz évvel ezelőtt gyűlt a frontember köré, és underground társulat lévén, azóta elég ritkán jelentek meg a föld felszínén, ám ezúttal a kedvünkért kivételt tettek.

Roncs Bár

A város szimbóluma mindössze két percnyi séta a rockkocsmától, feltéve, hogy józanul jövünk ki onnan

Az ógörög elnevezés valóban a régi időkre, talán a fiatalságunkra utal, és alighanem gyorsan elröppent ez a néhány esztendő, mert én csak most hallottam először erről a zenekarról. Persze nem bántam meg, hogy eljöttem, sőt, a végén Paszti még háláját fejezte ki emiatt:

- Köszönjük nektek, akik szeretitek a fura zenét, hogy ilyen szép számban megjelentetek.

Igen, ez a legjobb kifejezés a zenei stílusukat illetően. A szép szám pedig megközelítőleg a százat jelentette, szóval szerénységből is jelesre vizsgáztak ezek a nagyszerű muzsikusok. A szervezők pedig amiatt érdemelnek csillagos ötöst, mert ingyenes koncertet hirdettek meg, ily módon népszerűsítve az értékes, ám nem slágerközpontú műfajokat. Jó érzékkel rájöttek, hogy a díjbeszedéssel megcsappant volna az amúgy is csekély nézőszám, így pedig a közönség szabadon ki-be mászkálhatott, és az italfogyasztáson keresztül bőségesen megtérült az elengedett belépőjegyek ára.

Roncs Bár

A Roncsot elhagyva impozáns bevásárlóközpont tárul szemünk elé

Mondhatni, a Roncs Bár elérte a lehetetlent azzal, hogy mindenki jól járt: a szervezők, a felszolgálók, a művészek, a vendégek, a tudósító, és talán még ezen sorok olvasója is.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Mészáros K. Ágnes
Borítóterv: Berkes Miklós
Mielőtt elfogy a lendület – vagy elfog a rémület …aztán majd két hét múlva még visszatérünk, persze, vezércikkel is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csernus Imre megtalálta a kiutat a médiából Csernus Imre, országos ismertségű pszichiáter, vajdasági születésű.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hogy mindenki megértse: ez itt egy Roncs Bár
Tavaszi zsongás a Roncs Bárban Debrecenben járva egy valamire való rockrajongó nem mehet el közömbös arckifejezéssel a mostanába...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Én is ugyanolyan ember vagyok, mint te” Interjú Tóth Gabival, az X faktor mentorával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Avicii minden fellépésén a legjobb formáját hozza
Fesztiválköztársasági Hírmondó Robbie Williams mínusz egyedik napi szuperkoncertje iránt akkora az érdeklődés

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forge
Nem állhat meg a rock ’n’ roll Visszapörgetés (R.I.P.) az emlékek között a Forge zenekar Search The Light kiadványa apropóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Martin Scorsese
Martin Scorsese – Mr. Amerikai Film Martin Scorsese az amerikai filmgyártás korszakos alakja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez a Titanic legyőzi a jéghegyeket Bemutatták a Fabula Rasa Színjátszó Grund új előadását

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fehér Dorottya és a kötet
Beolvastak Totth Benedeknek! Kedd este az újvidéki Művészklub adott otthont a Fiatal Írók Szövetsége által életre hívott és a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa 2.7�:
Papp Katalin és Poborai Örs versei Édentől keletre rovatunkban Papp Katalin és Poborai Örs versei

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az esemény plakátja
Kontaktzónában Beszédes István! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Allen Ginsberg és élettársa, Peter Orlovsky 1978-ban
A szabad szerelem Buddhája A beatnemzedék legkiválóbb szellemeit az őrület roncsolta szét

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Döntéseinkről Folyamatosan választásoknak vagyunk kitéve

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A híres tésztapárnácskák töltése
Sporhetsztori 9. Kilencedik rész – Repülő karácsony

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 19. 19. rész - Kiotó, Japán ősi fővárosa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 18. 18. rész - A császári palota és környéke Tokióban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hamar ráharaptunk Prága ízére
A zöld esernyő története Egy halom gyerek összezárva, akik ha példás magaviseletről tanúskodhattak eddig, hát ilyenkor meg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A turai kastély teljes pompájában
Egy turai túra – kis kitérővel Utazzunk Magyarországon? Hogy hova? Budapestre? Na ugyan, ugorjunk már…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A templomtoronyba nem engedtek fel, ezért itt és így harangozom be nektek...aaaaaaz EAST FESZTIVÁLT! Mezőtúr, július 29. – augusztus 1.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismerd meg önmagad, fejlődj! – XIII. Vajdasági Szabadegyetem! Ha szeretnél egy igazi, fiatalos, lendületes csapat részeként öt felejthetetlen napot eltölteni a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szárnyas Sárkány Fesztivál – 2015 – Nyírbátor Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Go Sk8 Days 2015 - Magyarkanizsa SKATE, BMX, IN-LINE, SERLEG, KEMPING, TISZA, NAPFÉNY, LIVE DJ, KONCERTEK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Akvarell-, akvatina- és rézkarcmunkák árulkodnak a tehetségekről Boros György és „növendékeinek” sikere a 13. Tavaszi Tárlat megnyitóján

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csendes szimfónia Még négy óra az előadásig. Leülök a padlóra, hogy kitisztítsam a fejem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cél Mindjárt itt a nyár. Most már nem a szobámban tanulok, hanem a teraszunkon, ahonnan minden növény...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátom, a patkány A világ megváltoztatása egyetlen döntéssel kezdődik.

0 Hozzászólás | Bővebben +