:

Jog az élethez – jog a halálhoz?

:

Nem nagyon lehet azzal vitába szállni, hogy társadalmunkban az élet az egyik legfontosabb érték. Sőt mi több, az élethez való jog már a kezdetektől fogva végigkísérte a társadalmat. Nem is nagyon történhetett volna ez másképpen, hiszen ha az élet védelme nem biztosított legalább egy minimális szinten, akkor a társadalom egykettőre szétesik. Már a Biblia is kimondja: „Ne ölj!”, már a sötét középkorban is ismerték a gyilkosság fogalmát, és ennek megfelelően büntették is a gyilkosokat. A világ persze sokat változott azóta: szépen lassan kialakult az élethez való elidegeníthetetlen emberi jog fogalma. A Függetlenségi Nyilatkozat volt az első olyan hivatalos, állami dokumentum, amelyik egyértelműen kijelentette, hogy mindenkinek joga van az élethez. A huszadik század közepén ezt megtette előbb az ENSZ (Emberi Jogok Nyilatkozata), két évvel később pedig az Európa Tanács is (Egyezmény az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről).

A halálbüntetés tilalma is az élethez való jog kapcsán jelent meg, de csak néhány évtizeddel később, kiegészítésként, és a vita ennek a jogosságáról még ma is nagyon aktuális. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a halálbüntetés sérti az élethez való jogot, hiszen kövessen el akármilyen bűntettet is valaki, attól még ember marad, és joga van az élethez. Az állam ugyan jogilag fölhatalmazhatja magát egyes bűnözők megölésére, de az élet elvétele attól még az élet elvétele marad, és etikai szempontból már igencsak kifogásolható. Félreértés ne essék: nemcsak egy ország jogrendszere, de akár egy vallás erkölcsi tanítása is alapul szolgálhat a halálbüntetés létjogosultságának. (Ha nagyon akarjuk, bármelyik vallásból le lehet vezetni nemcsak az élet szentségét, de annak jogos korlátozását is. Volt szerencsém egy keresztény lelkész értekezését végighallgatni arról, hogy a halálbüntetés során az állam isten akaratát hajtja végre, így aztán aki ellenzi a büntetésnek ezen módját, az tulajdonképpen istenkáromló, és a gyilkolás szabaddá tételén munkálkodik.)

A halálbüntetés embertelen és emberi méltóságot sértő volta szintén nem kérdés – ami lényeges, az az, hogy megilleti-e egyáltalán ezeket az embereket bármiféle emberi jog? A halálbüntetés ellen és mellett rengeteg érv sorolható föl, emberi jogi szempontból azonban elég egyértelmű a helyzet.

Az élet és a halál megjelenése az emberi jogok között persze nem korlátozódik a halálbüntetésre. Az élethez való jog nem választható el az emberi méltósághoz való jogtól. Emberként jogunk van tehát egyrészt ahhoz, hogy éljünk, másrészt ahhoz, hogy méltósággal éljünk. Ez nagyjából annyit jelent, hogy minden körülmények között jogunk van ahhoz, hogy emberként bánjanak velünk, ne pedig eszközként vagy tárgyként. Végső soron tiszteletet jelent: tisztelnünk kell egymást, és az államnak is tisztelnie kell mindannyiunkat.

Innen egyből adódik a kérdés: mi a helyzet az eutanáziával? Az eutanázia azt jelenti, hogy segítünk valakinek meghalni. Lehet passzív (amikor nem teszek meg valamit, ami szó szerint életbevágó lenne), vagy lehet passzív (amikor konkrét cselekvést hajtok végre annak érdekében, hogy az illető meghaljon).

human rights

Szabad-e segíteni a betegnek meghalni, ha ezt ő maga kéri? Szabad-e hagyni, hogy ő maga döntsön a saját haláláról? Meg szabad-e hosszabbítani az életét, ha ő maga ezt csak a haldoklása meghosszabbításaként értelmezi? Le szabad-e kapcsolni egy öntudatlan, döntésképtelen embert a lélegeztetőgépről? Ezek – a halálbüntetéshez hasonlóan – mind éles vitát kiváltó kérdések.

Az emberi méltósághoz való jog többek között azt is jelenti, hogy jogunk van a halált választani az elviselhetetlennek tartott szenvedéssel járó haldoklás helyett. De megjelenik itt az önrendelkezéshez való jog is: az én életem, azt teszek vele, amit akarok. És mi van az élethez való joggal? Része-e annak az élet befejezéséhez való jog is? Ha nem tartom elképzelhetőnek, hogy olyan életet éljek, amilyet szerintem érdemes, akkor dönthetek-e úgy, hogy inkább nem élek semmiféle életet?

Nehéz meghatározni, hogy hol húzódik a határ, mi az, amire jogunk van, és mi az, amire már nincs. Egyes országokban az eutanázia minden formája tiltott, máshol csak a passzív eutanáziát engedélyezik, megint máshol az orvosok a beteg kérésére aktívan (pl. injekció beadásával) is közreműködhetnek. Van, ahol mintegy áthidalva a passzív vagy aktív kérdéskört, az orvos a beteg kezébe adhatja a halálhoz szükséges gyógyszert, aki így saját magát segítheti át a túlvilágra, vagy akár meg is gondolhatja magát. Az idén nyáron egy belga eset kapott nagy nyilvánosságot: a bíróság egy 24 éves, testileg egészséges nő számára engedélyezte az eutanáziát mindössze azon az alapon, hogy az illető meg akart halni.

Ezzel egy új problémakört érintünk: az öngyilkosságot. Itt egyrészt megint csak arról van szó, hogy az élethez való jogba beletartozik-e az, hogy szabadon dönthessünk az életünk befejezéséről, másrészt viszont a belga eset kapcsán fölmerül a kérdés, hogy ezt mindenképpen egyedül kell-e véghezvinnünk, vagy segítséget is kaphatunk hozzá. Nyilvánvalóan gyorsabb és fájdalommentesebb (vagyis az emberi méltóságot tiszteletben tartó) az a halál, amelyben egy orvos segédkezik, akár csak úgy, hogy az illető számára elérhetővé teszi az öngyilkossághoz szükséges gyógyszer megfelelő adagját. Ennek ellenére valószínűleg sokakból erős ellenérzéseket váltana ki egy ilyen cselekedet. Az öngyilkosságban történő segédkezés büntetendő – de az nem biztos, hogy emberi jogi szempontból ez jól is van így. Másrészről fontos azzal is tisztában lenni, hogy ha széleskörűen elismerjük a halálhoz (öngyilkossághoz, eutanáziához) való jogot, akkor azzal terepet biztosítunk az ezzel kapcsolatos visszaéléseknek is.

Ha például az örökösök már nagyon várják a dédmama halálát, és meggyőzik őt arról, hogy az eutanázia az ő érdekében történne, akkor nem lehetünk biztosak abban, hogy a döntés valóban a dédmamáé: az is lehet, hogy csak nagy nehezen engedett a családja rábeszélésének, holott ő még szívesen élne, amíg lehet. Ugyanilyen nehéz a kérdés az öngyilkossághoz való joggal kapcsolatban is: egy lelkileg instabil személyt viszonylag könnyű rávenni arra, hogy meg akarjon halni – ez is jól jöhet még az örökösöknek.

Másik szempont viszont, hogy lehetséges (vagy akár valószínűsíthető) visszaélések miatt nem fosztható meg az egész társadalom egy adott emberi jogtól. Micsoda botrány lenne például, ha mostantól nem lenne jogunk a magánélethez, mert egyesek ezen jogukkal visszaélve bántalmazzák a gyerekeiket, hiszen „ahhoz senkinek semmi köze!”. Ismét csak a már jól bevált elvhez térhetünk vissza: emberi jogaink határai addig terjednek, amíg azokkal mások hasonló jogait nem sértjük.

Az élethez és a halálhoz való viszonyunk nagyban meghatározza az e kérdésekről alkotott nézeteinket. Minthogy nyugati társadalmunkban általában a halált valami félelmetes, kerülendő dolognak tartjuk, így igyekszünk is azt elkerülni, és büntetjük, ha valaki nem így gondolkozik. Ezért nem meglepő, hogy Európában általános az öngyilkosságban segédkezés és az eutanázia egyes formáinak büntetése. A társadalomban és az értékrendszerben végbemenő változások azonban egyre inkább afelé mutatnak, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való jog kiegészüljön a halálhoz való joggal, és ezek hárman alkossanak egy szét nem választható egységet. Hogy ez jó vagy nem, az megítélés kérdése, az viszont biztos, hogy az emberi jogok a mindenkori társadalmi értékekre épülnek: ha a társadalmunkban fontos értékké válik a méltóságteljes halál, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy az életről való lemondás jogát az élethez való jog részeként értelmezzük, és így megkérdőjelezhetetlennek fogadjuk el.

human rights

Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről

„A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet az életétől szándékosan megfosztani, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, ha a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg.”

Hatodik kiegészítő jegyzőkönyv az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló

egyezményhez, a halálbüntetés eltörléséről

„A halálbüntetést el kell törölni. Senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni, sem kivégezni.”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jog az élethez – jog a halálhoz? Nem nagyon lehet azzal vitába szállni, hogy társadalmunkban az élet az egyik legfontosabb érték.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem tudok semmit a metálról Fesztiválos interjú a brit Anathema zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Amíg meleg a vas, addig kell ütni” A Szabadkai Népszínház sokoldalú színésznője a lehetőségből sikert formál

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói
Hullámok az állóvízben Szeptember 23-án és 25-én, a két nap közé egy szünnapot iktatva, tartották Kishegyesen a Hegyesi ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cseresznyevirágzáskor
Levelek Japánból 22. 22. rész - Nara, a legelső főváros

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pózolj gyerekkel! sorozatunk következő része
Egy au pair naplójából Tudok én is Garfield lenni

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Saša és Buddha
Sporhetsztori 11. Tizenegyedik rész – Az omlett, a padlizsán és Montiljo

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ajtón belépve
Újdonságokkal vár a Művészklub! Vezetőségváltás, felfrissített beltér, pénztárcabarát árak. Látogass el az újvidéki Művészklubba ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetek, kávé és bor A szabadkai kulturális élet az utóbbi időben egyre mozgalmasabb, ehhez pedig nagyban hozzájárul a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ember a fellegvárban
Marrakesh Acid City Oasis Festival 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est október 7-20. Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Ákos
230! Bácsfeketehegyen három napos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a falu újratelepítésének 230. év...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tóth Ferenc 75 A Topolyai Múzeumban nemrég zárult A népballada útja Topolyára című kiállítás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Miskolci Renátó A nevem Miskolci Renátó. 1989. december 20-án láttam meg a napvilágot Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +
RaggAti:
Karambol Oromból Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny első díjas alkotása.

0 Hozzászólás | Bővebben +