:

Aki választ: Miskolci Renátó

:

A nevem Miskolci Renátó. 1989. december 20-án láttam meg a napvilágot Szabadkán.

Palicson cseperedtem fel, ez számomra a legcsodálatosabb hely a világon. A tizedik életévemben döntöttem el, hogy profi extrémsportoló szeretnék lenni, s ezt nyolc év után sikerült is megvalósítanom. Csaknem hét éve profi görkorcsolyázó vagyok, pörög az életem, utazgatok, új embereket ismerek meg, és élvezem mindazt az örömet, amelyet ez a sport nyújtani tud számomra. Eleinte nem volt könnyű. Görkorcsolyám sem volt a méretemben, sem normális körülmények a gyakorláshoz, de hittem abban, hogy egyszer elérhetem azokat a dolgokat, amelyekről mindennap ábrándoztam. Ahogy a lábamra csatolom a guruló cipőimet, a világ megszűnik létezni számomra. Nekem ez a boldogság kulcsa. Ez tölt fel energiával és jó kedvvel mindennap.

Nem sok dologra van szüksége az embernek a boldogsághoz, csak egy hobbira, egy sportra, amelyen keresztül kiélheti magát és a kreativitását, valamint újratöltődhet a mindennapok megpróbáltatásai után.

Mindenkinek csak ajánlani tudom az extrémsportokat, mivel egy új és tág életszemléletet adományoz az űzőinek. Amennyi energiát és időt belefektet az ember, annyit kizárólag pozitív értelemben vissza is fog kapni.

Melyik az öt legjobb könyv, amelyet olvastál?

– Hmm, ami azt illeti, nem sok könyvet olvastam az utóbbi időben, de számomra a következők a legkedvesebbek:

1. Kim Edwards: Az emlékek őrzője
2. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

3. Stephen King: Tűzgyújtó

4. Stephen King : Az

5.Clive Barker: Az éjszaka gyermekei

Miért ajánlanád másoknak?

– Figyelmébe ajánlanám ezeket a remekműveket mindazoknak, akik szeretik az izgalmas, illetve az érdekes, elgondolkodtató történeteket.

Ezenkívül a könyvek fejlesztik leginkább az ember karizmáját.


Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

– A kedvenc filmjeim, amelyeket meg tudok nézni egymás után ötször anélkül, hogy megunnám őket:

1.Fight club (Harcosok klubja)

Számomra ez a film a legjobb mind közül, nagyon lebilincselő a története, és akárhányszor megnézem, egyre érdekesebb lesz. Örökzöld alkotás.

2. 28 days later (28 nappal később)

Ez egy tipikus „mi volna, ha?” film. Mi volna, ha a kórházban ébrednénk egy hosszú kóma után, az emberiség eltűnne, és helyette egy halom vérszomjas zombi várna?

Nagyon jó kis film, szintén körülbelül ötször láttam.

3. Kick ass(Ha/ver)

Kiváló film, ha egy hosszú nap után nevetésre, illetve akcióra vágyik az ember.

4. Shutter Island (Viharsziget)

A vihar szigetét olyanok figyelmébe ajánlom, akik szeretik a misztikus, csavarokkal teli filmeket.

5. Limitless (Csúcshatás)

Ez a film egy remekmű. Mi volna, ha létezne egy szer, amelytől tényleg fel tudnánk tárni az elménk rejtett bugyrait?

Nevezz meg öt zenekart, amelynek a zenéjét szívesen hallgatod! Miért szereted őket?

– Hm, nagyon széleskörű a zenei ízlésem. Általában olyan zenéket hallgatok, amelyet fel tudok használni valamelyik görkorcsolyás videómhoz. Szeretem a dinamikus zenét, szép dallamokkal meghintve, de az öt kedvenc zenekarom a következő:

1.Josef Salvat

2.Patrick Wolf

3.Alt-J

4.BVDPVCK

5.The Naked and Famous

Öt kedvenc zeneszám? 

1.Wildlight: Twirl Me

2.Joseph Salvat: Open Season

3.Johny Cash: Hurt

4.We are Augustines: Headlong to the Abyss

5.The Killers: Mr. Brightside (Jaques Lu Cont’s Thin White Duke remix)

Melyik az az öt étel vagy ital, amelynek nem tudsz ellenállni?

1. Pizza

2. Hamburger

3. Görögsalátás lángos

4. Minden kínai étel

5. Sült krumpli

Az italok közül leginkább a vizet szeretem, nem igazán vagyok oda a szénsavas italokért.

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. Görkorcsolya

2. Fényképezőgép

3. Kendama

4. A GoPro zsebkamerám

5. mp3 lejátszó

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot! 

1. Pozitív

2. Energikus

3. Kitartó

4. Közvetlen

5. Kommunikatív

 

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jog az élethez – jog a halálhoz? Nem nagyon lehet azzal vitába szállni, hogy társadalmunkban az élet az egyik legfontosabb érték.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem tudok semmit a metálról Fesztiválos interjú a brit Anathema zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Amíg meleg a vas, addig kell ütni” A Szabadkai Népszínház sokoldalú színésznője a lehetőségből sikert formál

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Irodalmi Kaszinó hullámkavarói
Hullámok az állóvízben Szeptember 23-án és 25-én, a két nap közé egy szünnapot iktatva, tartották Kishegyesen a Hegyesi ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cseresznyevirágzáskor
Levelek Japánból 22. 22. rész - Nara, a legelső főváros

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pózolj gyerekkel! sorozatunk következő része
Egy au pair naplójából Tudok én is Garfield lenni

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Saša és Buddha
Sporhetsztori 11. Tizenegyedik rész – Az omlett, a padlizsán és Montiljo

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ajtón belépve
Újdonságokkal vár a Művészklub! Vezetőségváltás, felfrissített beltér, pénztárcabarát árak. Látogass el az újvidéki Művészklubba ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Művészetek, kávé és bor A szabadkai kulturális élet az utóbbi időben egyre mozgalmasabb, ehhez pedig nagyban hozzájárul a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ember a fellegvárban
Marrakesh Acid City Oasis Festival 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est október 7-20. Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szarka Ákos
230! Bácsfeketehegyen három napos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a falu újratelepítésének 230. év...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tóth Ferenc 75 A Topolyai Múzeumban nemrég zárult A népballada útja Topolyára című kiállítás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Miskolci Renátó A nevem Miskolci Renátó. 1989. december 20-án láttam meg a napvilágot Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +
RaggAti:
Karambol Oromból Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny első díjas alkotása.

0 Hozzászólás | Bővebben +