: Modellkarrierem kezdete
Modellkarrierem kezdete

Egy au pair naplójából

: Modellkarrierem kezdete
Modellkarrierem kezdete

Challenge accepted

A hülyeségek többnyire a hülye kérdésekkel meg a még hülyébb válaszokkal kezdődnek. Az egy dolog, hogy ellátogattam egy adrenalinparkba, ahol a tériszonyom ellenére is felmásztam a fák tetejére, meg végigmentem a különböző pályákon, miközben szó szerint egy szál kötélen függött az életem. Természetesen szépen lenyúztam a hátam, napokig aludni sem tudtam, fájt mindenem, meg csupa hólyag volt a kezem. De ez csak az egyik a sok élmény közül, amelyet át kellett élnem.

Felkérés érkezett az anyuka számára, hogy küldjön a helyiségről pár fotót, amellyel reklámozni tudnák, hogy akár esküvőkre is kiadhassanak egy-egy termet, épületet. Megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e véletlenül beöltözni menyasszonynak. Kéne?

Igen. Beöltöztem. A nyakamba sóztak egy esküvői ruhát, nekem meg volt nagyjából tíz percem, hogy embert, pontosabban menyasszonyt varázsoljak magamból. Sietni kellett, mert nem szerettük volna elszalasztani a napsütéses délutánt, mivel elég ritka jelenségnek számított. Nem a nap hiánya volt azonban az egyetlen gond. Nem találtunk férjjelöltet, aki beállt volna mellém pár kép kedvéért. Pont így képzeltem el az esküvőm. Házasság, férj nélkül.

au pair

A házasélet unalmas

Percekkel később egy esküvői magazinnak pózolva csücsültem egy talicskában, az ölemben egy kutyával, mögöttem/mellettem a család egyik barátjával, aki vállalta a vőlegény szerepét. Azt hittem, lesz némi választásom, de jóformán még vétójogom sem volt. Túl késő volt kiszállni, és még jó, hogy nem tettem meg.

Könnyesre nevettük magunkat a fotózás alatt, én pedig már kezdtem fogalmazni a modellkarrieremről szóló leírást az önéletrajzom aljára. Szerencsés embernek tartom magam. Nem úgy tekintek a pohárra, hogy félig teli van, vagy félig üres. A mottóm annyi, hogy carpe diem. Abban a pohárban pedig van egy kis hely még a vodkának. Mert egy jó történet sem keződik salátával.

au pair

Még nem tudtam, mire vállalkozom

Felül a seprűjére, és kirepül a világból

Kíváncsi természetű vagyok. Hiába mondogatják azt, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik. Én úgy nézek ki, mint egy tizenkét éves... de a lényeg az, hogy Dresden utcáin sétáltam, amikor megláttam egy üzlet bejárata felett egy hatalmas marihuánalevelet. Mi a fene? Tudomásom szerint Németországban nem legális a marihuána.

Egyik nap vettem a bátorságot, hogy besétáljak egy ilyen „Chill house”-ba Zwickauban. Egyedül hajtottam el a városba egy szombat délelőtt, megkímélve magam ezzel a magyarázkodástól, hogy mit is keresek én egy ilyen boltban.

Az első kérdésem persze az volt, hogy mióta legális a marihuána Németországban. Majd végignéztem a vevőkön, akik kilencven százaléka olyan tizenöt éves körüli fiúcskákból állt, időnként betévedt egy-egy drogfüggő, akin jól látszott, hogy napi szinten él valamilyen tudatmódosító szerrel.

Abból, hogy angolul beszéltem az eladóval, ki lehetett találni, hogy nem vagyok német. De ami utána következett, az szó nélkül hagyott. Valójában azt hittem, hogy hirtelenjében még a szívem is megáll.

– So, where are you from?

– Serbia – feleltem.

– Syria? – kérdezte a pult mögött álló pasi.

Syria? Na neeeeee. Őszintén, nem tudom, hogy mennyivel jobb egy olyan ország állampolgárának lenni, amelyikhez Nikolić és Vučić nevét kötik, de ami sok az sok. Mellesleg meg sápadt bőrrel, kék szemmel és hosszú, szőke hajjal én komolyan úgy nézek ki, mint egy szíriai menekült?!

Oké, mondom, megbocsátandó hiba, de amikor a gyerek másodszor is megkérdezte, hogy mit mondtam, szíriai vagyok-e, akkor már robbant a bomba. Persze ezenkívül még hallottam ezt azt, amire az ember egyszerűen nem tud mit felelni.

Az autóbuszban zötykölődtem hazafelé, amikor már nem bírtam tovább zenét hallgatni, és arra kényszerültem, hogy a körülöttem lévőket hallgassam. Sosem volt gondom a tájékozódással, így álmomból felriadva is azonnal meg tudtam mondani, hogy melyik ország területén tartózkodunk. Nos, nem mindenki büszkélkedhet ekkora földrajzi tudással.

– Da, sad smo u Poljskoj. Ide Nemačka, Češka, Poljska, Austrija, Slovačka, Mađarska...

Na neeee!!! Komolyan meg akartam kérdezni az asszonyt, mégis hogy képzelte, hogy ekkorát kerülünk, majd pedig Lengyelországból teleportálunk Ausztriába. Persze, Lastával mentünk... Nem tudtam, hogy nevessek-e, vagy inkább sírjak. Akármennyire is fájt már a fülem, visszatettem a fülhallgatókat, és próbáltam nem arra gondolni, hogy egy halom kisebbségi csücsül a buszban, akiknek okvetlenül fel kell tenniük a kérdést, hogy miért van határ két ország között, és akkor is miért van rögtön kettő. Szerencsére csak tizenhárom órát utaztam.

au pair

Csak húsz évvel lenne idősebb ez a kis nőcsábász!

Kofferomban vasalóval, zsebemben életre szóló tapasztalatokkal és élményekkel

Minden alkalommal tanulok valamit. Olyan családokba kerülök, amelyek a nulláról kezdték, nem volt semmijük. Egy szobában laktak öten, és a temetőbe jártak friss vízért. A semmiből emelkedtek fel, és most egész birtokokat tudhattak magukénak.

Egyik csendes este, amikor már minden gyerek álomba merült, az anyukával vitattunk meg ezt-azt, múltat s jövőt. Végighallgattam az áradozását arról, hogy milyennek ismert meg, egy törtenő lánynak, aki még egyszer nagyra viszi az életben. Ezeket a mondatokat elengedtem a fülem mellett, de egy örök életre az agyamba vésődött:

„I have no friends in Neumark. Everyone I love lives far away but I’m okay. I am happy. I can work and live here.” A tanulságát nem vontam le azonnal, de valami mégis azt súgta, hogy évekig fogok még táplálkozni ebből. Mert néha mindössze egy mondaton múlik, egyetlen szón, amit aztán ötször aláhúz az ember.

Felkészültem, hogy újra magam mögött hagyok valamit és valakiket. Visszautazom egy olyan országba, melynek a szántóföldjein menekültek sétálnak kis csoportokban, embertelen körülmények között. Minden jóban van valami rossz. Nem sírtam, amikor otthonról mentem el. Azt is megfogadtam, hogy most sem fogok sírni a távozáskor. Beraktam a két kofferomat a kocsiba, és becsuktam magam mögött az ajtót. Dresden sötét utcáján állva, menekültekkel magam körül vártam, hogy feltűnjön az utca végén az autóbusz, amelyen az áll, hogy Novi Sad.

au pair

Mosoly, lakóhelytől függetlenül

Újra itthon

Csak a fejemet forgatom. Ez lenne az otthonom? Azt mondják, amikor valaki meghal, neki már többé nem fáj a lét, a létezés – semmi. Mindig annak a legfájdalmasabb, aki itt marad egyedül, s árván. Az igazság viszont az, hogy a visszatérés az, ami az embert gyötri. Mert ez itt nem élet.

Ahogy az ember halad Szerbia felé, rájön, hogy minden egyre rosszabb lesz. Németországban is láttam szőke mezőket. De az búza volt. Olyannak is kell lennie. Ha Juhász Gyula ma élne, az elszáradt szerbiai kukoricához hasonlíthatná Anna haját.

Nem mondhatom, hogy bejártam a fél világot, de azért már megfordultam itt-ott. Hatvan euró nem sok egy kabátért. Van hatvan euróm. Egy ötezer dináros kabát rémdrága. Nincs rá pénzem. Összesen csak ötven dinár lapult a nadrágom hátsó zsebében.

Azt hittem, hogy hiányzik az otthonom. Most viszont úgy érzem magam, mint egy partra vetett hal. Azt hittem, hogy a városhoz kötődöm, ahol a családom meg a barátaim élnek. Most látom csak, hogy az életvitel hiányzik, ahogy képesek vagyunk nevetve megtárgyalni, hogy mi lesz másnap ebédre. Itt egyszerűen letargikus az élet. Nincs az embernek öröme. A legfájóbb viszont az, hogy most már egyáltalán nem tudom, hol van a haza. Végigmegyek a már kitaposott útvonalon, azon a hét kilométeren, amerre nap mint nap járok haza már évek óta, felnézek a házakra – melyekből rogyadozót nem igazán láttam Európában –, a teraszokat számolom, és nem tudom, hogy hol vagyok. Nem ismerősek az épületek, a boltok a sarkon. Más íze van a tejnek, másmilyen a benzin szaga is. Itt minden más. Tévedés azt hinni, hogy az ember eltölt pár hónapot külföldön, majd rátör a honvágy. De az otthon valójában ott van, ahol van csokoládé. Méghozzá olcsón.

Vége

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Tito temetése. Egy eszme temetése?
Történet a paprikamalom mellől 1. A címet olvasva az ember azt gondolhatná, hogy egy néprajzi kutatásról lesz szó

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Erős Bence
„Egy nehéz nap végén mindig belefér egy sör” Egyetemválasztó - Beszélgetés Erős Bencével az egyetem nélküli létről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az önrendelkezéshez való jog Ha sorrendbe lehetne állítani az emberi jogokat, az önrendelkezéshez való jog biztosan előkelő he...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Soulfly frontembere úgy énekel, mint Max Cavalera Valamiért meg sem lepődünk ezen

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Guess what is in my box!
Craig Ferguson, a late-night királya Craig Ferguson a CBN-en 9 évig futó The Late Late Show-val lopta be magát a szívembe.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fenyvesi. Szabadság. Ramones.
Mindenben lehet egy kis gubancot találni Névadója halálának évfordulóján látta vendégül a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár a hazalátogató...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A virágzó fák bármit képesek eltakarni
Levelek Japánból 23. 23. rész - Oszaka, Japán Balkánja

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Modellkarrierem kezdete
Egy au pair naplójából Challenge accepted

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Siitake
Sporhetsztori 12. Tizenkettedik rész – Az ősz, a gomba, a paprika és az alma

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halloweeni koncert és slam poetry Topolyán A sötét hangulatáról és fergeteges bulijairól híres topolyai Panta Rhei klub az idén is várja a m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Poster Artwork Becky Cloonan
Roadburn 2016 – kilövésre kész?! A tavaszt beragyogó borulás

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est október 21 - november 3 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egyhén skizoid slampárbaj témára Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny második helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Szerda Zsófi Kép-függő, kép-ző, kép-telent nem ismerő, fa-képnél nem hagyó, kép-es, mozgó-kép.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A következő úti cél legyen, mondjuk...
D.-nap D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szállás Érkezésem a krakkói szállásomra nem múlt el felhőtlenül.

0 Hozzászólás | Bővebben +