D.-nek

– Melyik hálószobát akarod? Az egyikből Milánóra látni, a másikból egy férfira, aki meztelenül alszik – így fogadott a Sforza család egyik szobalánya, de még mielőtt válaszolhattam volna neki, belépett D., aki addig MilanoCardot vásárolt. Ekkor a szobalány elpirult, látszott rajta, hogy mélységesen szégyelli magát, majd újra megszólalt:

– Oh, Mr. D. és Mrs. D. a szobájuk erre lesz – tessékelt bennünket az emeletre – Leonardo már nagyon várta magukat. Már hiányoztak neki a rég nem látott jó barátai.

Ekkor az emeletről leszólt Da Vinci haverom:

– Mr. és Mrs.?! Miről maradtam le?

– Semmiről. Csak egy kis trükk. A Wizzair.com ajánlata szerint 40 százalékos kedvezményt kapnak a házasok. De menjünk is várost nézni, hisz azért jöttünk! – válaszoltam nevetve.

– A ti szobátoké a legnagyobb erkély. Este gyönyörű a látkép – Nagy kő esett le a szívemről, hogy D.-vel az itt töltött napok alatt az esti romantikus borozgatások mellett nem a másik opciót kell majd néznünk.

– Induljunk! Már alig vártam, hogy megmutassam Az utolsó vacsorát. A napokban fejeztem be. Úgy érzem, ez életem egyik fő műve. Nem szokásom az öndicséret, de ez nem lett rossz. Az érte kapott lóvét pedig mind elbulizzuk. Sforza elég nagylelkű volt. Képzeljétek, Júdás alakjának a megformálásához napokat töltöttem az utcán a város csavargói között keresve a megfelelő modellt. A secco eljárás választása a legjobb döntés volt a színgazdagság elérése érdekében, de majd meglátjátok... – így áradozott a  Santa Maria delle Grazie felé vezető egész úton. Azt hittem, túloz, de igaza volt. Tényleg nem eldobni való, de az út és a városnézés közben lassan nem csak nézegetni, hanem megkóstolni is kedvem lett volna azt a vacsorát.

Elmentünk Milánó egy csodás éttermébe, ahol később mindennap legalább egyszer megfordultunk, közben végigkóstolva az olasz konyha nevezetességeit, pizza, spagetti, cannoli, tortellini, lasagne...

A Santa Maria után Leo egy másik Mariára hivatkozva egyedül hagyott minket, és így végre kettesben fedezhettük fel a divat kozmopolita, nyüzsgő fővárosát, elegáns és fényes üzleteivel, forgatagával. Ellátogattunk a dómhoz. Az a 600 év munka, amelyet belefektettek a világ negyedik legnagyobb székesegyházába, megérte. Mintha nem is valóság lenne, hanem egy meséből emelték volna ki az épületet. A dóm tetejéről a gótikus szobrok közül a szép időnek köszönhetően ellátni az Alpokig. A dómhoz közel található pompás bevásárlóközpontot il Salotto di Milanonak (Milánó szalonja) is hívják. Gucci, Louis Vuitton, Massimo Dutti, Prada, üvegkupola, üvegtető, mozaikpadló. Maga a mennyország. Nem volt rossz ötlet II. Viktor Emánueltől, ráadásul az Eiffel-torony megépítését is inspirálta a szerkezete.

Este Leóval és újdonsült barátnőjével megnéztünk Verdi Nabuccóját a Teatro alla Scalában.

Azt hittem, tökéletes napot zártunk, de a java még csak ezután jött. Az előadás utáni partira Leonardónak természetesen volt meghívója, és olyan emberekkel ittam a Tequila Sunrise koktélomat ezen a szeptemberi vasárnapon, mint Verdi, Rossini és Mozart.

Másnap  reggel D. így keltett vicceskedve:

– Tudod te, hogy most fizika dolgozatot kellene írnod? – és hatalmas puszit nyomott az arcomra. 

Ez volt életem legszebb tapasztalata a fizikával.

U. I.: Drága Oszi! Azt a fizika dolgozatot utólagosan én is elszenvedtem, és ötöst kaptam rá. :)

Képgaléria: