VMTDK!

VMTDK!

Fotó: Szerda Zsófia

Az idén tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciát, ezúttal Szabadkán. Két nap a tudományos munkákért, két nap a művészetért, két nap a találkozásokért, két nap a kapcsolatépítésért.
Pénteken hátizsákos egyetemisták lepték el Szabadka utcáit. Sétálgató, utca és házszám kereső hallgatók határon innenről és határon túlról. Beszélgetős, ismerkedni vágyó diákok, akik először is a Cortex hangulatos légkörében megpihentették végtagjaikat, majd a VTS (Szabadkai Műszaki Szakfőiskola) felé vették az irányt, ott ugyanis fiatal képzőművészek kiállításába merülhettek bele. A művészeti szekció a Kosztolányi Dezső Színház deszkáin folytatódott tovább, ahol a zenei produkciók mellett performance-okat láthattak a jelenlevők. Képzőművészeti alkotások, zongora, cselló, hegedű, ballada, genézis és dobozok (a Philos első számát az alkotói hozták testközelbe az olvasókkal). A művészeti szekció kínálata igencsak széles palettán terült el. Úgy gondolom, mindenki találhatott kedvére valót.
Másnap, azaz szombaton az ünnepélyes megnyitót követően vette kezdetét a plenáris előadások sorozata. Harmathy Norbert, Pápista Zsolt, Petkovics Ármin, Ternovácz Dániel, Jávor Rebeka, Fejes Szilveszter töltötték ki a délelőttöt, majd a kiadós ebéd után, délután elkezdődtek a tudományos diákköri szekcióülések a VTS termeiben. Sokan tartották magukat a VMTDK toptémájához, és munkáikat a Fény köré építették, mások viszont teljesen elrugaszkodva, szabadon szárnyaltak. Több szekcióban folyt a munka, egy időben, több helyen. Élő természettudományok, élettelen természettudományok, műszaki tudományok, társadalomtudományok, humán tudományok és persze művészetek kategóriában. A kávé fogyott, a szem alatti karikák erősödtek, és az információ tengerébe áztatott lábak kezdtek elfáradni, mikor is, a nap hivatalos részét lezárva, kihirdették a legjobb előadókat, minden szekcióban, a közönségdíjasokat, illetve a kuratórium (Kastori Rudolf akadémikus, dr. Csányi Erzsébet egyetemi tanár és dr. Gábrity Molnár Irén egyetemi tanár) átadta a 2015. évi Kristálygömb Díjat dr. Harmathy Norbertnak, a műszaki tudományok terén elért kiváló kutatási eredményeiért, és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon való szerepléseiért.

Mindezek után a lelkes résztvevők, csoportokba verődve, útnak indultak. A szabadkai Klein house/social bar & art gallery volt a cél, ahol finom falatok és italok mellett méltóképp zárult a 14. VMTDK.

SZEKCIÓELSŐK:

1. élő természettudományok: Baráth Ádám (Zenta–Budapest), Gulyás-Oldal Viktor (Szeged), Dulka Karolina (Szeged)
2. élettelen természettudományok: Mátéffy Kornél (Újvidék), Lőrinczi Bálint (Szeged)
3. műszaki tudományok I.: Gyéresi Hunor (RO), Sípos Bence (RO), Kóródi Attila – Milošev Denis (Szabadka)
4. műszaki tudományok II.: Nagy Attila Mátyás (Budapest), Rafai Andrea – Borsos Dániel (Szabadka), Milković Aleks (Szabadka)
5. társadalomtudományok I.: Balogh Árpád, Lendák Kabók Karolina (Újvidék)
6. társadalomtudományok II.: Ábrahám Izabella (Szabadka), Csíkos Tímea (Pécs)
7. társadalomtudományok III.: Juhász Dávid – Mujagić Dániel – Major Lenke (Szabadka), Huszka Lilla (Szabadka), Palusek Erik (Zenta–Budapest)
8. humán tudományok I.: Balázs-Piri Dorottya – Gál Lídia (Szabadka), Oláh Tamás (Újvidék–Budapest), Jánk István (Szlovákia, Nyitra)
9. humán tudományok II.: Palásthy Krisztina (Pécs), Szalma Judit (Újvidék), Roginer Oszkár (Újvidék–Graz–Pécs)
10. humán tudományok III.: Bencze Dávid (Szlovákia, Komárom), Tóth Tibor (Újvidék), Hamerli Petra (Pécs–Róma), Iván András (Debrecen)
11. művészetek: Berta Csongor – Székely Beáta (Újvidék)

KÖZÖNSÉGSZAVAZATOK ALAPJÁN SZÜLETETT EREDMÉNYEK:

A legjobb PLENÁRIS DIÁKELŐADÓ: Petkovics Ármin 
1. élő természettudományok: Győrfi Adrianna 
2. élettelen természettudományok műszaki tudományok I.: Vajda Olivér 
3. műszaki tudományok II.: Nagy Attila Mátyás
4. társadalomtudományok I.: Nagy Barna Krisztina
5. társadalomtudományok II.: Basity Gréta
6. társadalomtudományok III.: Vass Dorottea
7. humán tudományok I.: Jánk István
8. humán tudományok II.: Szalma Judit
9. humán tudományok III.: Hamerli Petra
10. művészetek: Berta Csongor–Székely Beáta, Maletaški Krisztina

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A résztvevőkre várva
VMTDK! Az idén tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenci...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki gólya naplójából DAY 7: Édes, ékes apa jezik

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az esélyegyenlőség Az esélyegyenlőség, illetve az erre való törekvés a szó hagyományos értelmében ugyan nem egy alap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csak egy estét, csak veled A Machine Head belgrádi koncertjéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Poszmik Dénes
A CPU-tól, a Kenyéren át a Ravatalodig 2. Beszélgetés Kátai Tamással az októberben megjelent új Thy Catafalque lemez kapcsán - 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 25. 25. rész: Levendulamezők

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szentjánoskenyér kívül-belül
Sporhetsztori 15. Tizenötödik rész – Anyu és Szent János kenyere

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Koncert Godine! Az idén tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Koncert Godine néven futó eseménysorozat.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
The Taste of Vienna D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Indafoto.hu/king09
Szeged És most? Most elcsendesedik minden.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halloween Slam A Wemsical Serbia és az Origo Egyesület szervezésében a topolyai Panta Rheiben megtartott Hallowe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kovács Attila
Aki választ: Baráth Attila Az idén nyáron töltöttem be a 27. életévem, aminek legfontosabb eseménye az esküvőnk volt.

0 Hozzászólás | Bővebben +