:

Ünnepelt a gimnázium

:

A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola november közepén ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ez alkalomból felkértük az iskola két tanulóját, mondja el gondolatait a jubileum kapcsán. Ráadásként Harkai Vass Éva, az iskola egykori tanulója Atlantisz című versciklusának egy részletét közöljük.

 

Váradi Ibolya

Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola III/2

Váradi Ibolya

Négy év a szerelem

Harminchárom év korkülönbség van közöttünk. Én tizenhét vagyok, ő ötven. Azt mondják, a szerelemben nem számít a kor. Én választottam. Én választottam, és kitartok mellette annak ellenére, hogy néha diszharmonikusabb a kapcsolatunk, mint Adyé és Lédáé volt. Mondom neki. Skizofrén. Ennyi mindent nem erőltethet rám egyszerre, ennyi tantárgyat. Reggelenként hatkor kelek miatta. Hétkor már a declinatiokkal kínoz, és olyan kijelentéseket tesz, hogy: „Aki nem szereti a latin nyelvet, és nem hordja szívén a rendhagyó igék ügyét, az a társadalom szemete, gonosztevő és hazaáruló.” Akkor tetováltasd a seggedre ezt a mondatot, de engem hagyjál avval, alea iacta est meg hogy ars longa, vita brevis. Az én kockámat majd elvetem én saját magam. Gondoltam. A legnagyobb gond, amit viszont végképp nem tudtam neki megbocsájtani, hogy Caesart Káeszárnak ejti. Ez még csak a kezdet. Folytatásnak egy kis sinus, cosinus. Meg az, hogy matekórán tanulom meg a legbölcsebb és legértelmesebb mondatot, amelyet eddig valaha hallottam, mely szerint: „Minden ember ember, de nem minden ember emberséges ember”. A feladatokat, amelyeket felad, még a matek szakosok sem tudják megoldani, de hogy legyen benne egy kis élménypedagógia, azokra a példákra, amelyekbe belegebed a nép, azt mondja: „eeez játék”. Mégis őt tisztelem a legjobban, mert Z. J. már tanította anyámat is, a nővéremet is, a mostani igazgatót is, az összes többi tanáromat, és talán még Jézust és Mózest is annak idején. Z. J.-t mindenki tiszteli, és nélküle nem lenne gimi a gimi. Mert akit még a mostani direktore Veselin is úgy üdvözöl, hogy Dobar dan, direktore!, annak aztán tényleg van múltja. A gimnazista élet meglátszik az emberen, sőt! Talán az egész életét meghatározza, mert Tóth Ferenc sem lett volna teljesen Tóth Ferenc, Harkai Vass Éva sem lett volna Harkai Vass Éva, ha nem dositejesek lettek volna. Rengeteg színművészt, írót, orvost, ügyvédet, sikeres cégvezetőt nevelt a gimi. Néha azon gondolkodám, miként szólítsam rég nem látott... Ja, ez nem az a rész. Szóval azon, hogy mi lesz belőlünk. A mostaniakból. A jelen generációkból. Bármi is lesz, azt nagyban köszönhetjük az iskolának. Mert nemcsak a trigonometriai alaprelációkat, Szerbia hegyeit és szilvafáit tanuljuk meg, hanem magát az életet. Azt, hogy milyen is igazán versengeni, milyen győzni, milyen elbukni, majd újra felállni, és folytatni, megtanulni tanulni. Ha majd újabb ötven év múlva visszahívnak minket, elmeséljük, hogy a dositej-saláta az, amikor nincs pénzed papírra és a dohányt a folyosón lévő virág levelébe tekered be búfelejtő szórakozás és a takarítók idegesítése céljából. Elmeséljük, hogy az osztályfőnökünk egyszer azt mondta: „az erdélyi lány, meg egy én”. Lehet kettő is van belőle, csak jól titkolja? Vagy azt, hogy osztályfőnöki órán már huszadszor szólt ránk, hogy na, jó, most már nem vicces és hagyjuk abba, mire ő is nevetőgörcsöt kapott. Nem vicces hát. Meg azt is meg fogjuk említeni, amikor két óránk volt vele egymás után, és volt, hogy szünetben sem mentünk ki, hanem inkább bent maradtunk vele beszélgetni. Azt is, hogy minden szünetben gyötörtük a termünkben lévő zongorát, és azt is, hogy végül rájöttem, kellenek az orvosira a latin igék ragozásai. És Káeszárral is megbarátkoztunk.

Négy év a szerelem.

 

Német Klaudió

Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola III E/4

Német Klaudió

Jubileumi gondolataim

A VMHE (Vajdasági Magyarok Helytörténeti Egyesülete) november 21-ei őszi konferenciájának szünetében Benedek Miklós lépett hozzám. Arra kért, hogy fogalmazzam meg gondolataimat az idén jubiláló Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskoláról. Nehéz helyzetbe hozott. Nekem 1965-ről nem az iskola alapítása, hanem sokkal inkább Ómoravica község megszűnése jut eszembe. Valljuk be, 50 év nem kis idő, főleg egy intézmény számára. Az eltelt 50 év alatt, úgy gondolom, sikeres volt az iskola. Ezt az állítást bizonyítják azok az egykori diákok, akik régebben azok a falak között ültek a padokban, amelyek között én és diáktársaim ülünk nap mint nap. Sikerességét igazolják még a diákok versenyeken elért eredményei is. Gondolok ezen belül a Tudományos Diákkörök Konferenciájára, amelynek az iskola diákjai rendszeres résztvevői. Egy nagyon komplex iskoláról van szó, színvonalas tanárokkal. Állítom, hogy az intézményben csak az a diák nem tud fejlődni és kibontakozni, aki nem akar. Persze az iskolák és a tanárok dolga nem csak az, hogy rendre neveljék a diákjaikat, és a száraz tananyagot a fejükbe préseljék. Sajnos manapság mindenhol ez megy. Ez az iskola azonban e téren kiemelkedik a többi közül. Kritikus világnézetre nevel, és arra, hogy a véleményünket el kell mondanunk, akár jó, akár rossz. Az egykori Testvériség-Egység, ma Dositej Obradović egy színvonalas iskola, amit nem győzök hangsúlyozni.

Kívánom az iskola következő 50 évében is hasonlóan sikeres legyen.

Boldog Születésnapot „topolyai gimi”!

 

Harkai Vass Éva, költő, egyetemi tanár, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola egykori tanulója

Harkai Vass Éva

Atlantisz 1

(részlet)

a gimnázium egészen más volt

plamen vaskályha

szagok és gőzök a kémia-

laboratórium falai között

a kémiatanár verset is olvas

legalább tud róla

van olyan hogy vers

ettől egyből megkedveled

s matematikából is

erősen tartod magad

a fekete helyett

kék színkombinációs köpeny

ez is izzasztó diolen

de legalább nem gyászos fekete

ami május körül nyeli

jól magába szívja a meleget

az osztályegyenlőség jegyében

egyenszabású ugyan

de merik szépre szabatni

egy előzőleg megadott minta szerint

 

*

a lányok iskolaköpenye

mindinkább rövidül

farmerhez nem lehet

ruha hosszúságú

köpenyt viselni

arat a coca-cola és a jeans

az első közös nyaraláson rágyújtasz

azután ősztől szünetekben

a wc előcsarnokában

folyik a szenvedélyes cigizés

piros milde sorte lord

órák után otthon

gyors fogmosás

ráakadnak a cigarettásdobozra

apa morgolódik

de humorérzéke ilyen katartikus

pillanatokban sem hagyja el

a kis lord gyerekkori

olvasmánya volt

nekünk ezt az osztály-

egyenlőség jegyében

nem merték ajánlani

még említeni sem

ha gyerekkorából nincs meg apának

kis lord nélkül nőttem volna fel

*

szerbórákon éveken át

a háborús történetek kötelező

partizángyőzelmes happy enddel

tisztátalan vér kemény balkán

ebből a nézőpontból

méred be magad

ki vagy és hol vagy

honnan kerültél hová

sehonnan mindig itt voltál

ismerős idegenségek között

időnként belépsz a tükörbe és ki

csak a bizonytalanság

útvesztői biztosak

*

közben észrevétlenül

kapod a mintát

míg frau müller főz

a német nyelvleckében

herr müller bevásárolni megy

a rendes müller gyerekek

feltehetően jó tanulók

te nem töröd különösebben magad

csak azt tanulod amit szeretsz

versenyekre jársz

meg verset írsz

mindenki ellenében

fehér hollóként

a természettudományi tagozaton

a természettudománynak van jövője

mondta az igazgató apának

hát akkor legyen az

trigonometrikus függvények

ozmózis fizikai inga

de van magyaróra és szabadvers

tzaráék kiáltványa magával ragad

szokványos házi feladatok helyett

kalapverset íratnak veled

módszeresen végigcsinálod

igazi kalappal cédulákkal

kész felfordulás

hol van itt kalap

mi nem vagyunk urak

a padláson mégis akad

megboldogult gizike nagynénénk

gyermekmankóinak árnyékában

lapul jó porosan

micsoda hülyeség mondja apa

csodák csodájára

mégis összejön a vers

élvezed a nem mindennapi

kötődéseket relációkat

szavak véletlenszerű találkozása

a fehér lapon

az íróasztal lámpája alatt

később kalap nélkül is

összeáll a szöveg

végül csak szöveg van

semmi más

amibe beleírhatod magad

süllyedő atlantisz

jéghegy csak a csúcsa látszik

súlyának kilenctizede

a víz alatt

1 In: Harkai Vass Éva: Mi volt szép C.-ben? Versek 2003--2007. Forum Könyvkiadó, 2008., 50-53. oldal

 

 

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Kátai Tamás
Like the november vége Mindennapjainkat talán már el sem tudjuk képzelni a legnépszerűbb közösségi oldal, vagyis, mondju...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A résztvevőkre várva
VMTDK! Az idén tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenci...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki gólya naplójából DAY 7: Édes, ékes apa jezik

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az esélyegyenlőség Az esélyegyenlőség, illetve az erre való törekvés a szó hagyományos értelmében ugyan nem egy alap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csak egy estét, csak veled A Machine Head belgrádi koncertjéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Poszmik Dénes
A CPU-tól, a Kenyéren át a Ravatalodig 2. Beszélgetés Kátai Tamással az októberben megjelent új Thy Catafalque lemez kapcsán - 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 25. 25. rész: Levendulamezők

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szentjánoskenyér kívül-belül
Sporhetsztori 15. Tizenötödik rész – Anyu és Szent János kenyere

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Koncert Godine! Az idén tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Koncert Godine néven futó eseménysorozat.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
The Taste of Vienna D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Indafoto.hu/king09
Szeged És most? Most elcsendesedik minden.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halloween Slam A Wemsical Serbia és az Origo Egyesület szervezésében a topolyai Panta Rheiben megtartott Hallowe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kovács Attila
Aki választ: Baráth Attila Az idén nyáron töltöttem be a 27. életévem, aminek legfontosabb eseménye az esküvőnk volt.

0 Hozzászólás | Bővebben +