: Sándor Zoltán
Sándor Zoltán

Aki választ: Sándor Zoltán

: Sándor Zoltán
Sándor Zoltán

1973. december 19-én, délután két óra előtt érkeztem, szürke, álmos idő volt, nagyapám azt szerette volna, ha Álmosnak keresztelnek, de mivel nagyon éber voltam, és akaratom érvényesítése céljából szultáni vehemenciával sikoltoztam, Zoltán lettem, egészen pontosan: Sándor Zoli. Évekkel a családi kert vén birsalmafáján lejátszott számos indiánjelenet után egy nap besoroztak katonának, olyan igazinak, aki kaszárnyába zárva él, puskát hord, és olykor riadóra ébred; nem akármilyen időszakban történt mindez, abban az évben a nem létező háborúkban emberek tűntek el, sok-sok ember, a laktanyalakók közül is néhányan. Ifjúi hévvel vágtam neki az egyetemnek, jogot tanultam a jogtalanság paradicsomában, tüntetéseken tiltakoztam, könyveket faltam, továbbra is rengeteg filmet néztem, s közben mindvégig szólt körülöttem és bennem a zene. Egy őszi reggelen, csendes eső permetezett, tollat ragadtam, s írni kezdtem: újságot, naplót, könyveket; álmokról, katonákról, indiánokról – és a jogtalanság paradicsomáról.

 

Öt kedvenc könyv:

1. Az Ezeregyéjszaka meséi – A teljes arab mű Prileszky Csilla fordításában, hét kötetben mintegy 3400 oldalon. Ezekben a mesékben megtalálható minden, amiért érdemes, és amiért szeretek olvasni: izgalmas történetek, lenyűgöző nyelvezet – és nem utolsósorban szellemes bölcsességek:

„Kezük emelik imához a férfiak,

engesztelésül a nők meg – lábukat.

Valóban ez nagyon jámbor cselekedet:

Allahhoz emelkedik, mit a mély tartogat.”

2. Jorge Luis Borges válogatott művei (A halál és az iránytű, Az örökkévalóság története, A tükör és a maszk, Az ős kastély, A homály dicsérete) – Az Európa Könyvkiadó ötkötetes Borges-válogatása remek betekintést nyújt a XX. század egyik legjelentősebb, és – megkockáztatom – legnagyobb hatású alkotójának elbeszélői, esszéírói és költészeti munkásságába.

3. Franz Kafka: Elbeszélések – Sokat töprengtem, hogy a szerző A per és A kastély című regényei és elbeszélései közül melyiket válasszam. Talán a regények ismertebbek, de Az átváltozás, Az éhezőművész, A fegyencgyarmaton, a Jelentés az Akadémiának és a többi nagyszerű Kafka-elbeszélés közelebb áll hozzám. Kafka húsbavágóan ábrázolja a világba vetett ember belső szorongását.

4. F. M. Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek – Ifjúságom meghatározó olvasmánya. Nagyregény mindenféle értelemben. Vallás, filozófia, mélylélektan családi történetbe ágyazva.

5. Ernest Hemingway: Elbeszélések – Hemingway jó regényeket írt, mint amilyenek Az öreg halász és a tenger, az Akiért a harang szól, a Búcsú a fegyverektől, azt gondolom azonban, hogy végletekig letisztult stílusával a legnagyobbat elbeszéléseiben alkotta, olyan elbeszélésekben, mint A Kilimandzsáró hava vagy a Francois Macomber rövid boldogsága.

(A tíz, amely érthetetlen módon kimaradt: Albert Camus: Közöny, Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra, G. G. Márquez: Száz év magány, Dino Buzzati: A Tatárpuszta, Svetislav Basara: Feljegyzések a biciklistákról, Georg Orwell: 1984, Abe Kóbó: A homok asszonya, William Faulkner: Míg fekszem kiterítve, Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei, Julio Cortázar: Az összefüggő parkok)

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

Az európai film nagy rajongója vagyok. Amit csak tudtam, megnéztem az olyan klasszikusoktól, mint Bergman, Tarkovszkij, Fassbinder, Antonioni, Fellini, Pasolini, Herzog, Wenders, Truffaut, Kieslowski, Kubrick vagy a japán Kuroszava. A kortárs filmrendezők közül említést érdemel a dán Lars von Trier és Susanne Bier, az izlandi Baltasar Kormákur, a belga Jean-Pierre és Luc Dardenne, az osztrák Michael Haneke, a török Nuri Bilgen Ceylan, a svéd Lukas Moodysson, a finn Aki Kaurismäki stb. Az amerikai rendezők közül a kedvenceim Jim Jarmusch, Joel & Ethan Coen, Clint Eastwood, Woody Allen, a fiatalabbak közül Darren Arronofsky, a kanadai David Cronenberg és a mexikói Alejandro González Inárritu. Szeretem Sergio Leone westernjeit. A távol-keletiek közül nagyon kedvelem és nagyon sok filmjét láttam a dél-koreai Kim Ki-duknak és a japán Takashi Miikének.

Az ötös listám különböző szempontok érvényesítésével alakult ki:

1. Andrej Tarkovszkij: Sztalker (1979, Szovjetunió) – A Sztalker a tudományos fantasztikum és a mélyfilozófia kiváló elegye az emberi létről. Kihagyhatatlan.

2. Ingmar Bergman: Suttogások és sikolyok (1972, Svédország) – Számomra ez a családi dráma többet elárul az emberi kapcsolatokról és az emberi lélekről, mint egy pszichológia-tankönyv. A svéd rendező kiválóan alkalmazza a filmben a színeket és a fényt.

3. Martin Scorsese: Taxisofőr (1976, Egyesült Államok) – A filmművészet egyik legtöbbet elemzett alkotása az éjszakai taxisofőrről, aki a sok mocsok láttán egy nap úgy dönt, hogy kézbe veszi a dolgok rendezését. Hős vagy őrült Travis Bickle? Negyven év után sincs egyértelmű válasz a kérdésre, ami azonban kétségtelen, hogy Travis megformázása Robert De Niro egyik legnagyobb alakítása.

4. Stanley Kubrick: Mechanikus narancs (1971, Nagy-Britannia) – Az öncélú erőszak és a teljes kiszolgáltatottság ábrázolása egy költőien megkomponált űroperában. Impozáns!

5. Danny Boyle: Trainspotting (1996, Nagy-Britannia) – Nemzedékem meghatározó filmélménye. Fergeteges fekete komédia drogfüggőségről, nagyvárosi szegénységről, barátságról és egyéb emberi kapcsolatokról – rendkívüli zenei aláfestéssel.

 

Nevezz meg öt zenekart, amelynek a zenéjét szívesen hallgatod!

Igyekeztem mindig tudatosan hallgatni a zenét, nagyon sok zenemagazint olvastam, zenével kapcsolatos rádió- és tévéműsort kísértem. Évek óta többnyire dzsesszt hallgatok, de itt most elsősorban a populáris zenére összpontosítok. A hatvanas évekből a kedvenceim a Beatles, a Doors, a Velvet Underground, a hetvenes évekből a Pink Floyd, a Queen, a Dire Straits, a punk és az újhullám megjelenésének korszakából: a Clash, a Sex Pistols, a Joy Division, a Ramones, a Police, a Cure, a Talking Heads, a Simple Minds, majd a U2 és az R.E.M. Nagy kedvenceim továbbá Lou Reed, Leonard Cohen, Sting, Tom Waits, Peter Gabriel. A indie pop kategóriában a Smiths, a Stone Roses, a Radiohead, az Oasis. A kilencvenes évekből még a Morphine, a Nirvana, a Red Hot Chili Peppers, a Cranberries...

A nagy konkurenciából a következő öt előadót választom:

1. The Beatles

2. U2

3. The Clash

4. R.E.M.

5. Tom Waits

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. Bicikli – Szenvedélyes kerékpározó vagyok. Sokszor úgy tartom, hogy ahová nem lehet eljutni kerékpáron, oda nem is nagyon kell elindulni.

2. Sakk – A hatvannégy mezőn harminckét báb hatféle módon mozog. Ennek ellenére a lehetőségek a sakkban kimeríthetetlenek. Nincs két azonos sakkjátszma. Legkisebb korom óta lenyűgöz ez az agybirizgáló játék, évtizedeken keresztül rengeteget sakkoztam.

3. Dzsezva – A kávé: fekete, a feketekávé pedig dzsezvában fő.

4. Porszívó – Elemi ellenségem a por és a rendetlenség.

5. Focilabda – Gyerekként, ifjúként és később is rengeteget fociztam: a muzslyai Nagy-ér partján, a Lehel pályáján, az iskolaudvarban, a temető melletti pázsiton, éveken át labdarúgó kistornákra jártam barátaimmal. Ma már a focilabda iránti szenvedélyemnek többnyire a tévéképernyő előtt hódolok – azt mondják a szakértők, hogy a zöld szín nyugtatóan hat az emberre, és pihenteti a szemet.

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

Ettől eltekintek, mert az ember nem szívesen vallja be rossz tulajdonságait (ha egyáltalán tisztában van velük), ha meg mégis megteszi, akkor úgy állítja be, hogy az a bizonyos jellemvonás az ő esetében jópofa dolog. Viszont ha csupa jókat állít magáról, eleve hamisan cseng. Az elmondottakból kiolvasható, hogy szkeptikus természetű vagyok, a többi tulajdonságomat pedig másoktól kell megkérdezni.

 

Öt kedvenc étel, ital:

A hagyományos vajdasági konyha híve vagyok, az úgynevezett „real food” kedvelője: sonka, kolbász, szalonna, töpörtyű, meg persze fonott kalács, mákos bejgli, töpörtős pogácsa, csőrege meg hasonlók.

Nehéz öt ételt választanom, ezért Horror a fitnesztanárnak címmel öt menüt állítottam fel:

1. krumplileves házikolbásszal és krumplis pogácsa

2. bableves füstölt csülökkel és baracklekváros palacsinta

3. disznótoros paprikás és hájas kifli ribizlilekvárral

4. töltött paprika és túrós rétes (édesen!)

5. tyúkhúsleves, bécsi szelet, sült krumpli, borsófőzelék, utána pedig krémes.

Ami az italt illeti, vizet és kávét iszom naponta, télidőben teát is. Ezenfelül szeretem az üdítőket, kedvencem a juice. Alkoholos italokat nagyon ritkán fogyasztok, olykor megiszom egy üveg sört, alkalomadtán egy kupica pálinkát, vagy egy pohárka bort.

 

Öt kedvenc zeneszám?

1. Lou Reed: Walk on the Wild Side

2. Creedence: Have You Ever Seen The Rain

3. Tom Waits: Cold Cold Ground

4. Elvis Presley: Suspicious Minds

5. Dire Straits: Sultans of Swing

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Szóval voltunk egyetemen.
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY12: FŐ A PONTOSSÁG

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mucsi Róbert
„Szegedben az a jó, hogy mindenki talál magának megfelelő közeget” Beszélgetés Mucsi Róberttel a szegedi egyetemistalétről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jog a tanuláshoz Az oktatáshoz való joggal az Emberi Jogi Nyilatkozat a neveléshez való jogon belül foglalkozik.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A nyugat vadjai 1976-ban, Eddie, Lemmy, Philty
Az utolsó igaz rocksztárok hajnala 1. Első rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amorphis relikviák deréktől és 1500 forinttól felfelé
Az emelkedőn nehéz megállni Rövid, de velőtrázó Amorphis koncert Budapesten

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Star Wars – Episode VII. – Az ébredő Erő A Disney vállalat sok pénzt keresett a sci-fi klasszikus legújabb folytatásával. Ennyit erről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Odri Gizella versei Az alábbiakban Odri Gizella három versét mutatjuk be.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cannabis Sativa (var. indica) (avagy kontra Baudelaire-nek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 26. 26. rész: Aoi-ike, azaz a legkékebb tó

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lilaretekcsíra
Sporhetsztori 17. Tizenhetedik rész: Vigyázz, kész… csirázz!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szerbiai underground támadása Második alkalommal szervezik meg a fővárosban az alternatív kultúrák bemutatását magára vállaló r...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Színházajánló SZABADKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 21 Jó ebédhez szólna a nóta, ha egyszer odaérnénk a terítésre

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Első napok és találkozások Hogy hova vezet az út, amelynek nem látod a végét? Fogalmam sincs.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
New York Budapesten Z.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halloween slam A Wemsical Serbia és az Origo Egyesület szervezésében a topolyai Panta Rheiben megtartott Hallowe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sándor Zoltán
Aki választ: Sándor Zoltán 1973. december 19-én, délután két óra előtt érkeztem

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A XLIX. KMV MŰFAJAI ÉS PÁLYÁZATAI (A döntő időpontja: 2016. április 22-24.)

0 Hozzászólás | Bővebben +