:

Szerbiából is pályázhatnak a fiatalok a Stipendium Hungaricum ösztöndíjra

:

50 ösztöndíjas szerbiai fiatalt fogadhatnak a magyarországi felsőoktatási intézmények, köztük a Szegedi Tudományegyetem a 2016-2017. tanévben. A Stipendium Hungaricum ösztöndíj körülbelül havonta nettó 70 ezer forint; a programra jelentkezni 2016. március 16-ig lehet.
A Stipendium Hungaricum olyan ösztöndíjprogram, amelyet a magyar kormány alapított a "keleti és déli nyitás" külpolitikája jegyében. E program révén a 2016-2017. tanévben 47 partner országból - most először Szerbiából is - teljes-és rész-képzésre érkező hallgatókat fogadnak a magyarországi felsőoktatási intézmények. A tandíj átvállalása mellett a támogatás - a szálláson, biztosításon és a képzési díjon felül - körülbelül 200-400 eurónyi, nagyjából 70 ezer forintnyi nettó ösztöndíjat jelent havonta.
A Szegedi Tudományegyetem 2013 óta vesz részt a Stipendium Hungaricum programban. A 2015-2016. tanévben megduplázódott az érdeklődők száma: 300 külföldi hallgató adta be jelentkezését Szegedre. Közülük a 23 különböző országból érkező 123 fiatalnak ítélte oda a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma a Stipendium Hungaricum ösztöndíjat. A 2016-2017. tanévben tovább bővülnek a lehetőségek.
A Stipendium Hungaricum program immár támogatást nyújt 50 szerb állampolgár számára is. A Szegedi Tudományegyetemen számukra is elérhető: egyrészt az alapképzésen kínált szakok közül a mérnöki, a technológiai, valamint a mezőgazdasághoz és a természettudományokhoz kötődőek; másrészt a mesterképzésben (full MA or MSc programs) a technológia, a mérnöki és a gazdasági szakok, továbbá a nemzetközi tanulmányok; harmadrészt a 19 doktori programban a pályázó érdeklődési területének megfelelő, megkötés nélküli téma, angol és magyar nyelven.
A program egészéről informál a Tempus Közalapítvány honlapja: http://www.tka.hu/palyazatok/2962/stipendium-hungaricum
Az érdeklődők forduljanak a szerbiai partnerhez: Name of reponsible authority: Ministry of Education, Science and Technological Development Name of reponsible person: Milovan Šuvakov, Deputy- State secretary of the Ministry of Education, Science and Technological Development; e-mail: milovan.suvakov@mpn.gov.rs; telefonszám: +381 11 363 1148. Jelentkezni 2016. március 16-ig lehet online itt: http://www.tka.hu/international-programmes/3694/application-documents-and-selection-procedure

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 17: TEGYÜK FÉLRE HARVEY SPECTERT!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kazinczi Roland
„Százból százegyszer visszamennék” Beszélgetés Kazinczi Rolanddal az Erasmus program lehetőségeiről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A terroristák jogairól Az egyik legvitatottabb kérdés az emberi jogokkal kapcsolatban az, hogy mikor szabad (és szabad-e...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tavaszi szél fémmel szárnyal A Serbian Hellbangers igahajtói nem engedik elkényelmesedni a nehéz fém kedvelőit. Egy igen sűrű ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Crust punk legendák Belgrádban A Doom néven elhíresült birminghami crost/punk/hard/grind/metal/core legenda

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismét Szabadkán a Goblini A tavalyi nagy sikerű fellépés után a pár éve újjáalakult hazai punk legenda, a Goblini ismét Sza...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Proces a nyolcvanas évek elején
Provokáció mindhalálig 1. (Beszélgetés Dragan Sudarevićtyel a szabadkai punkról)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kultúrát ajándékozni a kultúrának A Fabula Rasa újabb sikeres találkozása Tasnádi Istvánnal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy rövidke mű, melyben időnként megjelenik Esterházy Péter A Szabó házaspár ül a szobában.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://www.flickr.com/photos/peter_heilmann/
Odri Gizella művei Vagyunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
LSD Másodszor

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Аz érzelem hatása az emberi kapcsolatokra Bontsuk fel a címünket két része: az érzelem hatása és emberi kapcsolatok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A körforgás
Sporhetsztori 19. Tizenkilencedik rész – A füstös, a mozgó és a büdös

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szerbiából is pályázhatnak a fiatalok a Stipendium Hungaricum ösztöndíjra 50 ösztöndíjas szerbiai fiatalt fogadhatnak a magyarországi felsőoktatási intézmények

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vendégek az ezer tó hazájából Quarter klub, Újvidék, 2016.04.01. 20 h

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est feb17-mar1 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Podolszki József Publicisztikai Pályázat A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékbizottsága meghirdeti a 19....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Úton Online Filmfesztivál harmadszor Negyvenhat filmmel, eredeti nyelven, angol felirattal, új témákkal kezdődik az Úton Online Filmfe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem féltem Kölnben Július volt, és a Rajna-parton andalogtunk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Brasnyó Zoltán (fotó: Miskolci Renátó)
Aki választ: Brasnyó Zoltán Brasnyó Zoli vagyok, rádiós műsorvezető és hírszerkesztő a Pannonnál.

0 Hozzászólás | Bővebben +