: Brasnyó Zoltán (fotó: Miskolci Renátó)
Brasnyó Zoltán (fotó: Miskolci Renátó)

Aki választ: Brasnyó Zoltán

: Brasnyó Zoltán (fotó: Miskolci Renátó)
Brasnyó Zoltán (fotó: Miskolci Renátó)

Brasnyó Zoli vagyok, rádiós műsorvezető és hírszerkesztő a Pannonnál. Több mint öt éve dolgozom a médiában. Az idén leszek 33 éves. Krisztusi kor. Kicsit azért már rosszul esik, ha a boltos nő csak azért is lemagáz. A nálam idősebbeknek mindig „Csókolom!”-ot köszönök. Kivéve persze hajnali ötkor, amikor a stúdióba igyekszem, mert akkor nem is köszönök. Szabadkán nőttem fel, lokálpatrióta vagyok. Imádom ezt a várost. Többször elhagyhattam volna, de mégis maradtam. Sokszor viszont úgy érzem, hogy ő hagyott el engem. Három diplomám van, az egyiken azt írja, hogy angol szakos tanár. Már korán eldöntöttem, hogy paleontológus leszek, mert megnéztem a Jurassic Parkot. Ahhoz viszont tanulni kellett volna a biológiát, mert ebből sajnos bukó voltam. Notórius kávéfogyasztó, zuhanyénekes, Amerika-mániás és macskabarát vagyok. Nem szeretem a pacalt és a pálinkát.

 

Öt kedvenc könyv:

1. Jack Kerouac: Úton – Egyszerre több dolgot is megtanulsz belőle: azt, hogy mi az igazi szabadság elmélete, és hogy a dzsessz a legjobb zene a világon. Emellett azt is, hogy az utazás csiszolja az elmét. És persze azt, hogy az őszinte kapcsolatok és barátságok a legfontosabbak az életben.

2. Borbás Mária (szerk.): 21 rémes történet – Százszor újraolvastam, talán ez a kedvencem. Egy horrorantológia a Kádár-érából, telis-tele jobbnál jobb angolszász rémtörténetekkel. Drága nagynéném legszebb ajándéka. Csak akkor olvashattam, amikor náluk voltam vendégségben, és akkor adta nekem, amikor már kevesebb időt töltöttem velük. Remélem, elolvassa ezt. Köszönöm Mari!

3. George Orwell: 1984 – Azért, mert a Bajtainak is ez a kedvenc könyve (no, jó, nem csak ezért). Ijesztő, aktuális, megsemmisítő erejű. Azért is célszerű mindenkinek már jó korán elolvasnia, mert nagyban hozzájárulhat személyes erkölcsi rendünk helyretételéhez. Orwell zseni volt és látnok, az 1984-nek pedig kötelező olvasmánynak kellene lennie. Amúgy is át kéne már szerkeszteni azt az ósdi olvasmánylistát.

4. Patricia Highsmith Ripley-sorozata – Azért, mert Thomas Ripley a világirodalom egyik legszínesebb antihőse, és titokban kicsit mindannyian szurkolunk a rosszfiúknak. Műfaját tekintve az öt regény krimi, a történetek főszereplője pedig egy mesterbűnöző, aki mindig megússza. Micsoda megoldások, fordulatok és izgalmak! Elő is kapom megint a második részt.

5. Frank Herbert: Dűne – Szerintem a valaha írt legjobb tudományos-fantasztikus regénysorozat. Frank Herbert hat Dűne-regényt írt, amelyek bővelkednek spiritualizmusban, létfilozófiai kérdésekben, a tudat kitágításának lehetőségeiben, az ember és az univerzum kapcsolatának örök kutatásában. Vannak még benne homokférgek egy kietlen sivatagbolygón, illetve fremenek, akik sohasem adják fel az ősi törvényeiket. Ja, és persze Muad’Dib, aki maga a Kwisatz Haderach.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1. Ponyvaregény – Amikor először láttam, nem hittem el, hogy ilyet is lehet. Felrúgott minden általam addig törvényszerűnek hitt szabályt. Akkor kezdtem el érdeklődni komolyabban a filmek iránt, amikor véletlenül a kezembe akadt Tarantino remekműve VHS-en. Az életem minden fontosabb eseményekor újra megnézem. Azt hiszem, eddig minimum harmincszor láttam. Fejből tudom az egészet.

2. Casino – Stílusos, izgalmas és végtelenül emberi. Las Vegas pedig velejéig romlott. A gengszterfilmeket eleve komálom. Azért, mert nincsenek bennük pozitív hősök, csak negatívak és még negatívabbak. Ha belegondolunk, ilyenek vagyunk mindannyian. Gyarlók. Robert De Niro zseniális, a filmzene és a képi világ pedig – Martin Scorseséhez méltóan – bitang jól össze van rakva.

3. Keresztapa II. – Nicsak, egy újabb gengszterfilm. Al Pacino és Marlon Brando parádés, Coppola pedig mesterművet alkotott. Ez a trilógia legjobb része. Michael Corleone felemelkedése és erkölcsi bukása, család, tisztelet, kötelék és vérbosszú.

4. Forrest Gump – Ebben a filmben benne van az egész huszadik század. Forrest Gump az az ember, aki mindenhol ott volt, mindent átélt, és mindenben sikeres lett. Mégsem ezek a legfontosabb tulajdonságai, inkább az, hogy karakteréből hiányzik minden, ami rossz. Nem lehet elégszer újranézni.

5. A remény rabjai – Sokak szerint ez minden idők legjobb filmje, és nagyon hosszú időn át magam is ezt gondoltam, de valójában teljesen mellékesek a rangsorolások. Frank Darabont alkotása klasszikus mese a reményről, az igaz barátságról és mindenekelőtt arról, hogy mire képes az emberi szellem és a kitartás. Olyan fordulat van a végén, hogy majdnem felálltam tapsolni, amikor először láttam.

 

Nevezz meg öt zenekart, amelynek a zenéjét szívesen hallgatod! Miért szereted őket?

1. The Doors – Fiatalságom, útkeresésem, „lázadásom” zenéje. Több Jim Morrison-poszter is volt a falamon. Tetszett, hogy nem úsztak együtt az árral, mint akkoriban a hippimozgalom minden követője. Az Amerikai imát ma is rendszeresen hallgatom, különösen buszon, este, vagy késő éjjel.

2. Depeche Mode – Ők is mindig megújultak, de a színvonal néhány kivételtől eltekintve nagyjából megmaradt. Elektronikusan szuperszonikus. Magadba fordulós.

3. Underworld – Még mindig az őrületig lehet rá bulizni. Úttörők voltak a maguk idejében. A Born Slippy és a King of Snake még mindig alapmű.

4. John Coltrane – Több volt a zenénél az, amit csinált. Sajnos túl korán ment el. A Love Supreme minden idők legjobb jazzalbuma, és egy meg nem értett zseni Istenhez írt fohásza.

5. Rolling Stones – Mindig ők voltak a csengőhangjaim, ez pedig a mai világban talán mindennél többet mond el. Az az egyik álmom, hogy egyszer eljussak egy Stones-koncertre. Ők a cool definíciói. Az abszolút kedvencem a Gimme Shelter. Attól szerintem nem is lehet jobb dalt csinálni.

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. A könyveim, amelyek nélkül nem tudom elképzelni az életemet és az életteremet.

2. Egy régi svájci bicska, amelyet szinte naponta használok. Mindenhová magammal viszem. Szeretném megőrizni és odaadni a saját gyerekemnek is.

3. A mikrofon a rádió stúdiójában. Igyekszem csak akkor beleénekelni, ha nem vagyunk adásban.

4. Az éppen aktuális mobiltelefonom. Lehet ugyan nosztalgiázni, illetve kardoskodni egy kütyümentes világért, de ma már sajnos más a realitás. E nélkül nem tudnám hosszú távon sem a munkámat végezni, sem pedig sörözéseket lebeszélni hús-vér emberekkel.

5. Az Xbox-om, amely szórakoztat és kikapcsol, valamint átlő egy másik, képzeletbeli világba. Olyan helyre, ahol tényleg kereszteslovag lehetek.

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Eléggé pozitív személyiségnek tartom magam. Megnevettetem az embereket, és azt mondják, hogy jól érzik magukat a közelemben. Ezt vagy azért mondják, mert valóban így van, vagy pedig csak bókolnak, és igazából a pokolba kívánnak. Nem baj, nem leszek másmilyen.

2. Hajlamos vagyok a depresszióra, de csak egyedül, négy fal között. Persze nem egy súlyos állapotot kell elképzelni, csak rendszerint magamba zárom, ami fáj. Ne kövessétek a példámat!

3. A lustaságra is hajlamos vagyok. Ebből már több gondom is akadt az életben.

4. Igazságszerető, idealista és gyakran naiv kereszteslovag vagyok. Akkor is, ha tudom, hogy az a világ és azok az értékek, amelyek mentén élni szeretnék, talán sohasem léteztek.

5. Nagy macskabarát vagyok. Ha tehetném, minden macskát összeszednék az utcán. Csak az almot ne nekem kelljen cserélni!

Melyik az az öt étel, ital, amelynek nem tudsz ellenállni?

1. Bármilyen ízű, méretű és vastagságú pizza

2. Bármilyen ízű, méretű és vastagságú burek

3. Bármilyen ízű, méretű és vastagságú lasagne

4. Bármilyen ízű, méretű és vastagságú palacsinta

5. Bármilyen… izé, szóval itt van még a rántott csirke sült krumplival.

Öt kedvenc zeneszám?

1. Rolling Stones: Gimme Shelter

2. Bruce Springsteen: Streets of Philadelphia

3. Jimi Hendrix: All Along the Watchtower

4. Eric Clapton: It’s probably me

5. Omega: Minden könnycseppért kár

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 17: TEGYÜK FÉLRE HARVEY SPECTERT!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kazinczi Roland
„Százból százegyszer visszamennék” Beszélgetés Kazinczi Rolanddal az Erasmus program lehetőségeiről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A terroristák jogairól Az egyik legvitatottabb kérdés az emberi jogokkal kapcsolatban az, hogy mikor szabad (és szabad-e...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tavaszi szél fémmel szárnyal A Serbian Hellbangers igahajtói nem engedik elkényelmesedni a nehéz fém kedvelőit. Egy igen sűrű ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Crust punk legendák Belgrádban A Doom néven elhíresült birminghami crost/punk/hard/grind/metal/core legenda

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismét Szabadkán a Goblini A tavalyi nagy sikerű fellépés után a pár éve újjáalakult hazai punk legenda, a Goblini ismét Sza...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Proces a nyolcvanas évek elején
Provokáció mindhalálig 1. (Beszélgetés Dragan Sudarevićtyel a szabadkai punkról)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kultúrát ajándékozni a kultúrának A Fabula Rasa újabb sikeres találkozása Tasnádi Istvánnal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy rövidke mű, melyben időnként megjelenik Esterházy Péter A Szabó házaspár ül a szobában.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://www.flickr.com/photos/peter_heilmann/
Odri Gizella művei Vagyunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
LSD Másodszor

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Аz érzelem hatása az emberi kapcsolatokra Bontsuk fel a címünket két része: az érzelem hatása és emberi kapcsolatok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A körforgás
Sporhetsztori 19. Tizenkilencedik rész – A füstös, a mozgó és a büdös

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szerbiából is pályázhatnak a fiatalok a Stipendium Hungaricum ösztöndíjra 50 ösztöndíjas szerbiai fiatalt fogadhatnak a magyarországi felsőoktatási intézmények

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vendégek az ezer tó hazájából Quarter klub, Újvidék, 2016.04.01. 20 h

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est feb17-mar1 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Podolszki József Publicisztikai Pályázat A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékbizottsága meghirdeti a 19....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Úton Online Filmfesztivál harmadszor Negyvenhat filmmel, eredeti nyelven, angol felirattal, új témákkal kezdődik az Úton Online Filmfe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem féltem Kölnben Július volt, és a Rajna-parton andalogtunk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Brasnyó Zoltán (fotó: Miskolci Renátó)
Aki választ: Brasnyó Zoltán Brasnyó Zoli vagyok, rádiós műsorvezető és hírszerkesztő a Pannonnál.

0 Hozzászólás | Bővebben +