: Címoldal: Mészáros K. Ágnes
Címoldal: Mészáros K. Ágnes

Amerikáról álmodok

: Címoldal: Mészáros K. Ágnes
Címoldal: Mészáros K. Ágnes

Azt eddig is tudtuk, hogy az amerikai álom képes arra, hogy mindenkit lenyűgözzön (igen, még engem is). Ezt bizonyítja az is, hogy a közelmúltban, vagyis közép-európai idő szerint február 8-ára virradó hajnalban megrendezett ötvenedik Super Bowl minden idők harmadik legnépszerűbb tévéműsora volt. A műsort, azaz az amerikaifoci-bajnokság nagydöntőjét és a hozzá tartozó látványos showt, benne Lady Gagával, a Coldplayjel, Beyoncéval és Bruno Marsszal, meg persze a két csapattal, a győztes és ezzel világbajnok Denver Broncosszal és a Carolina Panthersszel 167 millióan követték élőben a készülékek előtt ülve, sörözve, ropizva, már ahogy ezt szokás. Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy ez a nézőszám csupán a második legnagyobb az NFL történetében, egy néhány évvel ezelőtti döntőnek még ezt a számot is sikerült felülmúlnia.

Beyoncé

Említettem ugye Beyoncé nevét, aki a döntő félidejében lépett fel, és előadásával az est legnagyobb csillagának szerepét érdemelte ki, mivel sok helyen éppen az ő produkcióját emelték ki, hisz énekes-táncos showja igencsak aktuális témakört feszegetett, nevezetesen az Amerikában a mai napig tapasztalható ellenérzést az afroamerikaiakkal szemben (különösen egyes déli államokban) (talán ez így elég polkorrekt megfogalmazás volt). És miközben újságírók, elemzők ezzel a jelenséggel foglalkoztak (mármint Beyoncé produkciójával), magam is megdöbbentem, hisz ez időben éppen Harper Lee nagysikerű, Ne bántsátok a feketerigót! című regényének felénél tartottam, és ugye e könyvben, amely a harmincas évek Maycombjában játszódik, a gyerekek világának bemutatása mellett igen nagy szerepet kap egy per, amelyet egy színes bőrű férfi ellen folytatnak, és amely igencsak megosztja a kisváros lakosságát. A regény felett végig valamilyen tragédia felhői lebegnek, ám a végén... A mű egy csomó mindenféle listán szerepel, mint a huszadik század egyik legjelentősebb alkotása, a belőle készült filmet pedig Oscar-díjjal jutalmazták. Akinek van kedve hozzá, vágjon bele, megéri elolvasni. Nem mindennapi olvasmány.

Harper Lee

 

Ehhez a témához kapcsolódóan eszembe jut egy újsághír, amely a múlt héten jelent meg a Magyar Szó hasábjain. Egy chicagói fehér bőrű rendőr, aki karácsonykor nyolc golyót lőtt egy 19 éves fekete fiúba, tízmillió dolláros kártérítést követel áldozata szüleitől, a lövések következtében elszenvedett lelki trauma miatt. Na most... No comment... Ez is Amerika...

P.S. Talán megszoktátok az eddigiek során, hogy az utóiratban igyekszem valami művészit szerepeltetni. Ezúttal a korábban említett regény egyik egyszerű, mégis megszívlelendő mondatát osztanám meg veletek. A mű legvégén, apa a lányának:

– Tudod, Scout, ha igazán megismerjük, a legtöbb ember rendes.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 17: TEGYÜK FÉLRE HARVEY SPECTERT!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kazinczi Roland
„Százból százegyszer visszamennék” Beszélgetés Kazinczi Rolanddal az Erasmus program lehetőségeiről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A terroristák jogairól Az egyik legvitatottabb kérdés az emberi jogokkal kapcsolatban az, hogy mikor szabad (és szabad-e...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tavaszi szél fémmel szárnyal A Serbian Hellbangers igahajtói nem engedik elkényelmesedni a nehéz fém kedvelőit. Egy igen sűrű ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Crust punk legendák Belgrádban A Doom néven elhíresült birminghami crost/punk/hard/grind/metal/core legenda

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismét Szabadkán a Goblini A tavalyi nagy sikerű fellépés után a pár éve újjáalakult hazai punk legenda, a Goblini ismét Sza...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Proces a nyolcvanas évek elején
Provokáció mindhalálig 1. (Beszélgetés Dragan Sudarevićtyel a szabadkai punkról)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kultúrát ajándékozni a kultúrának A Fabula Rasa újabb sikeres találkozása Tasnádi Istvánnal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy rövidke mű, melyben időnként megjelenik Esterházy Péter A Szabó házaspár ül a szobában.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://www.flickr.com/photos/peter_heilmann/
Odri Gizella művei Vagyunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
LSD Másodszor

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Аz érzelem hatása az emberi kapcsolatokra Bontsuk fel a címünket két része: az érzelem hatása és emberi kapcsolatok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A körforgás
Sporhetsztori 19. Tizenkilencedik rész – A füstös, a mozgó és a büdös

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szerbiából is pályázhatnak a fiatalok a Stipendium Hungaricum ösztöndíjra 50 ösztöndíjas szerbiai fiatalt fogadhatnak a magyarországi felsőoktatási intézmények

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vendégek az ezer tó hazájából Quarter klub, Újvidék, 2016.04.01. 20 h

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est feb17-mar1 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Podolszki József Publicisztikai Pályázat A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékbizottsága meghirdeti a 19....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Úton Online Filmfesztivál harmadszor Negyvenhat filmmel, eredeti nyelven, angol felirattal, új témákkal kezdődik az Úton Online Filmfe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem féltem Kölnben Július volt, és a Rajna-parton andalogtunk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Brasnyó Zoltán (fotó: Miskolci Renátó)
Aki választ: Brasnyó Zoltán Brasnyó Zoli vagyok, rádiós műsorvezető és hírszerkesztő a Pannonnál.

0 Hozzászólás | Bővebben +