:

Kanadai magyarok szívügye volt Ferenc Lajos szívügye

:

Fotók: Kanadai Magyar TV

A cikk megjelent: a kanadai Magyar Élet magazinban.

Szükségben mutatkozik meg az igazi barát. S ekkor ismeri fel igazán az ember, hogy mennyi jó szándékú felebarát van körülötte és a világon.

A 28 éves Ferenc Lajos egy életvidám, örök optimista óbecsei néptáncos, akinél 2011-ben ismertek fel egy különös szívbetegséget. Lajos egy közösségi ember, aki minden tehetségével másokat szolgált, s a rossz hír hallatán is folytatta addigi életét. Derűlátóként bizakodott a legjobbakban. Sajnos a betegsége 2015-re egyre súlyosabb lett és az év végétől már egy gép tartotta életben a szívét. A szívátültetés volt az egyetlen reménye az életre. A családja hosszú kálváriát járt be Lajossal. Szülei feladták a munkájukat, hogy a fiuk mellett lehessenek a kórházban. Bár a szívátültetés költségét fizette a betegbiztosító, rengeteg orvosság és kezelés költsége szakadt a család nyakába, aminek az enyhítésére vajdasági művészek aukciót rendeztek, népzenész barátai jótékonysági táncházat tartottak. Azonban a 30 000 kanadai dolláros egyéb kiadások a sok segítséggel is kimerítették a család erőforrásait.

kanada

Lajos szívátültetésének megsegítésére kanadai magyar művészek közreműködésével március 6-án, vasárnap este jótékonysági estet szerveztünk Torontóban a Szent Erzsébet Templom halljában.

Az esten fellépett a Csoma színtársulat, Király Sándor és Karina énekes produkciójával, Vaski Gábor énekelt és szaxofonozott, Anton Renáta hegedűjátékával, Német József pedig szavalatával kápráztatta el a közönséget. Az esemény ( a szükségre való tekintettel) kései szervezése ellenére sok embert megmozgatott, körülbelül 80 ember vett részt az eseményen, valamint számtalan ember küldte el a belépőjének az árát és adományát. A Mária Kongregáció 195, a Scola Cantorum 200 dollárral járult hozzá a jótékonysági est sikeréhez.

kanada

Bukovec Magdi néni szervezésével süteményvásárral is hozzásegítettek az est sikeréhez. Ábrahám Gizella, Gilicze Erzsébet, Szikora Erzsébet, Zydron Margit, Meszesan Erzsébet süteményeivel tették finomabbá az estét. Az ebből bejött összeget is mind a jótékony célra fordítottuk.

Felsorolhatatlan azoknak a száma, akik anyagi és egyéb segítségükkel járultak hozzá, hogy a nagyon jó hangulatú és színvonalas műsor ne csak a közönséget gazdagítsa, hanem ez által Lajos felépülését is szolgálja.

kanada

A jótékonysági est előtti nap érkezett a hír, hogy találtak donort Lajosnak. Hosszú út és megpróbáltatások után pont a 28. születésnapján kapott új szívet. A szívműtét sikeres volt, Lajos szervezete befogadta az új szívet és gyógyul.

Nagyszerű érzés volt látni, hogy a szükségben és a bajban mennyi segítséget kap az ember, s hogy mennyi jó szándékú és jó akaratú ember van a világon. A terembér felett 2340 kanadai dollár gyűlt össze, ami Lajos gyógyulását szolgálja. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik segítettek a jótékonysági est létrejöttében, jelenlétükkel, imájukkal, fellépésükkel, segítségükkel, adományaikkal.

kanada

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: SepticArt
Anarchisták, punkok és egyéb művészek Talán ez a néhány szó írja körül leginkább a Képes Ifi jelen számát

0 Hozzászólás | Bővebben +
: CBGB
Egy elképzelt időutazás lehetséges állomásai A Visszatérés a jövőbe film óta különösen jó találmánynak tűnik az időgép.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: NUP 1987 avantgárd és posztpunk
Révújfalva punkjai Előre a múltba a Napred u prošlost zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Čonta tanár úr
A punk a válasz De mi a kérdés? – Három akkord és amit magával hozott

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Név az úton Szerény meglátásaim szerint a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Feketics (a gyengébb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kelemen Emese
Punk Polizei Lekéstem róla. Kb. 3-4 éves lehettem, amikor forradalmi lendülete ellankadt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Polgár András
Előre kurvák, gengszterek – a punk meg én Az első találkozásomat a punkkal valószínűleg nem tudom felidézni

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Shootusdown! (Részlet a Mint ami lent van című regényből)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: SepticArt: Guardians
Punknak születtünk Szokatlan tematikát választott a Sikoly a 2015. évi tavaszi–nyári számának

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Visszaköszön a tepsis hurka, bemutatkozik a penész
Sporhetsztori 21. Huszonegyedik rész – ÉtlaPUNK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kanadai magyarok szívügye volt Ferenc Lajos szívügye Szükségben mutatkozik meg az igazi barát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: The 13 Horsemen of the Apocalypse - SepticArt
Post Apocalypse Punk A Sex Pistols angol punkegyüttes 1975-ben alapult Londonban.

0 Hozzászólás | Bővebben +