:

25 (+15) éves apunk!

:

(vagy a punk?)

Jelen cikk 2001-ben jelent meg lapunk hasábjain, annak apropóján, hogy akkor ünnepelte fennállásának huszonötödik jubileumát a punk mint stílus és műfaj. Azóta persze eltelt másfél évtized, de a szerző e cikkben inkább a stílus múltját veszi górcső alá szubjektív szemszögből, így az mára sem veszített érvényességéből, bizonyítva, hogy a Képes Ifiben mindig is maradandó alkotások láttak napvilágot. Uff!

A cikkért a legnagyobb köszönet Kaszás Angélát illeti, aki felkutatta nekünk a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet archívumában. Köszi!

És innen már beszéljen az archív!

1976-ban a legoptimistább jóslat szerint is, amely a NME egyik újságírójától származik, a punk még talán 1988-ban is éreztetni fogja hatását. Mit mondjak, alaposan alábecsülték. 2001-ben e meglehetősen penetráns csökevény születése után 25 évvel teljesen nyilvánvaló már, hogy akkor ott, Londonban nemcsak pár forrófejű fiatal új divathóbortjáról vagy éretlen tinédzserek szüleik elleni lázadásáról volt szó, hanem egy új zenei irányzatról és társadalmi jelenségről.

Hogy miért pont 1976-ra teszem az indulás időpontját? A válasz egyszerű! Csak! Mondhatnám, hogy legyen ez a jeles dátum ’75 decembere, amikor állítólag megalakult a Sex Pistols. Vagy 1976. mittudoménhanyadika, amikor a londoni 100 Club-ban az első punkfesztivált tartották, ahol többek közt a Clash, a Damned és a Pistols is fellépett. Én azonban most mégis úgy döntöttem, e jeles évfordulót a Sex Pistols Anarchy in the U. K. kislemezének a megjelenéséhez kötöm. És remélem, nem kell tovább magyaráznom, hogy a dolognak mennyire nincs jelentősége! A lényeg úgyis később történt.

 

1976-ban bárki viselkedhetett és öltözködhetett úgy, mint egy punk. Rövid, felborzolt haj vagy éppen égnek meredő, pirosra festett mohikán frizura, bőrkabát, szakadt zakó, bakancs, feliratos póló, láncok, kitűzők, biztosítótűk és megannyi gyönyörű külsőség, amit bárki magára aggathatott, és amelyek alapján az emberekben kialakultak a punkra vonatkozó, mai napi érvényes sztereotípiák. Nagyon jó dolog volt festékszóróval átkeresztelni a Tito marsall teret Johnny Rotten Square-re vagy újságot készíteni, ahol még a rossz időjárásért is felelőssé lehetett tenni a haza bölcs vezetőit, esetleg gitárt ragadni és együttest alapítani, amelynek a neve Négyakkordos Zajártalom lett. Rombolni és világgá kiáltani, hogy nincs jövő!

Az egészből azonban vajon maradt-e valami napjainkra?

(...)

Hál’ istennek, világunk még mindig megbízhatóan felületes, és a punkot mégsem sikerült 100 %-ban asszimilálnia. Hogy abból, amit ez a négy betű szerte a világban takar, bármi is megmaradhatott, nagyrészt annak köszönheti, hogy már a kezdeti romboló fázisában is, igaz jócskán a háttérbe szorítva, de magában hordozta a fejlődés lehetőségét, és ez az, amivel szemben a világ tehetetlen volt.

Nemcsak felvetette a lehetőségét, hogy sok mindent esetleg másként is lehet csinálni, de be is bizonyította azt. Persze világmegváltásról szó sincs, mint ahogyan azt már említettem, de tovább erősítette az olyan, már korábban is létező underground mikrokozmoszok létjogosultságát, amelyek sikeresen dacoltak a yuppie világgal. Olyan független lemez-, könyv- és lapkiadók, koncertszervező irodák, segélyszervezetek, művészeti csoportosulások és más autonóm közösségek jöttek létre, amelyek a mai napig, és remélem a jövőben is, igazi alternatívát képesek nyújtani azok számára, akik nem hajlandóak beszállni a „tökéletes” világ nevű mókuskerékbe. Ha nem is teljesen nonprofitok ezek a vállalkozások, de a pénz még (vagy már) nem játszik akkora szerepet, hogy ne lehessen időnként figyelmen kívül hagyni. Ha ezekhez hozzáadjuk azokat a megkérdőjelezhetetlen értékű képzőművészeti alkotásokat, amelyek születésénél megint csak ott bábáskodott a punk, és azokat a társadalmi és erkölcsi dogmákat és tabukat, amelyeket egyszer és mindenkorra sikerült nevetségessé tenni, azt hiszem már megérte. És a zenéről akkor még egy szót sem ejtettünk!

Johnny Rotten

„Nem tudom, mit akarok, de azt tudom, hogyan érjem el” – mondta Johnny Rotten 1976-ban. Emlékszem, az iskolában, ahová jártam, óriási botrány kerekedett abból, hogy egy srác úgy adta be az irodalomdolgozatát, hogy összeragasztotta a füzet lapjait. A tanárnő megpróbálta szétválasztani őket, de csak széttépni tudta, és a szöveg is olvashatatlanná vált. Amikor számon kérték a fiútól, hogy ezt miért tette, azt válaszolta, amit írt, abban a pillanatban értelmét veszti, ha valaki megpróbálja elolvasni. A tanárnő persze nem értett az egészből semmit sem, de számunkra más akkor világos volt, hogy ez a srác nem irodalomtanárnak készül. Valahol a punk is erről szólt és szól a mai napig. Akkor is és azóta is, bárki öltözhet úgy, mint egy punk, de attól még nem biztos, hogy az is (más kérdés, hogy a fiúból aztán mi lett, de maradjuk annyiban, hogy „a történelmet a győztesek írják. A szájhagyományt a nép teremti. Az írók fantáziálnak. Bizonyos csak a halál”).

A punk valójában két egymással szorosan egybefüggő, de alapvetően különböző dologból áll. Az egyik a zene, a másik pedig egy életmód, egy világnézet, a dolgokhoz való hozzáállás kérdése. Egyiket sem lehet a másik nélkül tárgyalni annak ellenére, hogy alapvetően mindkettő megáll a saját lábán. Egyesek a zene oldaláról csapódtak hozzá. Ebben nem kis mértékben játszott közre a divat. Míg másokat inkább a tehetetlenség, a világ keretei szabta bezártság vezetett. A nagy egymásra találás és a kezdeti – 1976-tól 1979-ig tartó – polgárpukkasztás és zenei lázadás után azonban a tagság gyorsan polarizálódott. Azóta egyik oldalra kerültek a punkok, a másikra pedig az úgynevezett punkzene, és a két dolog nem feltétlenül járt kéz a kézben. Vegyük például a Green Day nevű együttest, amely punkzenét játszik ugyan, de körülbelül annyi köze van a punk szellemiségéhez, mint a nagyanyámnak az űrkutatáshoz. Viszont egy punknak nem kell feltétlen zenélnie. Lehet például filmrendező is, mint Jim Jarmusch vagy Don Letts. Esetleg újságíró, butikos, kiadó, vagy a jó ég tudja, hogy mi (talán politikus nem). A hangsúly a hozzáálláson van. Nemcsak rombolni, de építeni is. Valami olyat, ami nem biztos, hogy mindig szebb és értékesebb, mint a régi, de újabb és érdekesebb. Ez látszólag ellentmond az olyan ’76-os jelszavaknak, mint a No Future, Destroy vagy az Anarchy, de azokról már a megjelenésük után is gyorsan kiderült, hogy nem többek, mint üres frázisok, amelyek csak arra jók, hogy egyeseket megbotránkoztassanak. Maguk a legnagyobb punkok cáfoltak rá. A Clash például, amelynek első albumán még törtek-zúztak, és kíméletlenül belevágták mindenki pofájába a véleményüket, 3 év múlva már egy igen míves és karakteres London Calling című albummal álltak elő, ami változatlanul tele volt indulatokkal és mélyebb szövegekkel, de zenei újszerűsége és bátorsága révén méltán érdemelte ki a ’80-as évek legjelentősebb lemeze címet.

A kezdeti különbözni vágyók gyorsan rájöttek, hogy ami eltérővé teszi őket, az mindannyiukban ugyanaz. A radikálisabbak ettől kezdve csoportokba, kommunákba tömörültek, és különböző protest-megmozdulásokat szerveztek a háborúk, az atomfegyverek, a fajgyűlölet vagy napjainkban éppen a globalizáció ellen. (Érdekes, hogy látszólag teljesen más irányba indulva ugyanoda jutottak, ahová évekkel korábban a virággyerekek.) Házfoglalók, anarchisták, autonomisták – megannyi megalkuvást nem tűrő, de valójában a saját radikális nézeteinek foglyaként élő meglehetősen korlátolt társaság.

A punkok másik nagy csoportjának a kezdetektől fogva nagyon nem tetszett a magamutogató, nárcisztikus hozzáállás. Ők inkább egyfajta belső utat próbáltak bejárni, amiből kikeveredve, ha nem is mindenkinek, de sikerült megtalálniuk a helyüket a világban – általában a vadabb oldalon született ellenzékiként. Ebből a csoportból kerültek ki azok, akik aztán tovább szövögették a történetet.

Mindezek ellenére, illetve mellett a punk legnagyobb hatása a könnyűzenében tapasztalható. Áldásos tevékenysége csinált egy kis huzatot, ami ha nem is teljesen, de legalább a perifériára söpörte a jó pár éve már csak vegetáló, önnön nagyságától meghatódott, de megújulni már képtelen olyan őskövületeket, mint a Led Zeppelin, a Slade, az Uriah Heep stb.

(...)

A punk első hullámát nemsokára követte a második, olyan zenekarok vezetésével, mint az Exploited, a GBH, a Dead Kennedys, közben kinőtt az új hullám a maga lenyűgöző eklektikusságával, sztárjaival (Police, Blondie, Talking Heads stb.) és legendáival (Joy Division). Elérkezett a jóslat szerinti 1988-as év, majd a ’96-os is, sőt a következő évezred is, a punk meg csak nem akar kinyúvadni. A végére pedig kéne még egy jó poén, de csak Johnny Lydon (alias Rotten) szavai jutnak az eszembe: „Többé senki sem ignorálhat bennünket!”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: CBGB
Egy elképzelt időutazás lehetséges állomásai A Visszatérés a jövőbe film óta különösen jó találmánynak tűnik az időgép.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: NUP 1987 avantgárd és posztpunk
Révújfalva punkjai Előre a múltba a Napred u prošlost zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Čonta tanár úr
A punk a válasz De mi a kérdés? – Három akkord és amit magával hozott

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Név az úton Szerény meglátásaim szerint a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Feketics (a gyengébb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Kelemen Emese
Punk Polizei Lekéstem róla. Kb. 3-4 éves lehettem, amikor forradalmi lendülete ellankadt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Polgár András
Előre kurvák, gengszterek – a punk meg én Az első találkozásomat a punkkal valószínűleg nem tudom felidézni

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Shootusdown! (Részlet a Mint ami lent van című regényből)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: SepticArt: Guardians
Punknak születtünk Szokatlan tematikát választott a Sikoly a 2015. évi tavaszi–nyári számának

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Visszaköszön a tepsis hurka, bemutatkozik a penész
Sporhetsztori 21. Huszonegyedik rész – ÉtlaPUNK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kanadai magyarok szívügye volt Ferenc Lajos szívügye Szükségben mutatkozik meg az igazi barát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: The 13 Horsemen of the Apocalypse - SepticArt
Post Apocalypse Punk A Sex Pistols angol punkegyüttes 1975-ben alapult Londonban.

0 Hozzászólás | Bővebben +