Kontaktzóna – Sziveri-tanulmányokról

Kontaktzóna – Sziveri-tanulmányokról

Fotók: Varga Viktória

A Kontaktzóna 2016. 04. 13-i műsorában a Bal-kánon című kötet bemutatására került sor az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének szemináriumi könyvtárában. A Sziveri János műveiről szóló tanulmánykötetet a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium adta ki 2015-ben. Fellépett: Samu János, Beke Ottó, Ispánovics Csapó Julianna, Slezák Lázár, Csányi Erzsébet és Novák Anikó.

A moderátorok szerepét Szögi Henrietta és Patyerek Réka hallgatók töltötték be, akik elrugaszkodva a megszokott rendezvényszervezési szokásoktól egészen új formát adtak a Kontaktzónának. Az érdeklődő vendégeket egy már jellegzetes hangulatot tartalmazó Sziveri-folyosó fogadta a könyvtár előtt, belépve a terembe pedig egy Sziveri János műveit tartalmazó színházi előadásban megjelenő videoperformance ragadta meg a figyelmet.

– A kulturális kánon itt, Vajdadásban még mindig úgy szerveződik, azon erővonalak mentén, ahogy annak idején. Ezek a kérdések, erkölcsi problémák jelen vannak, ami miatt őt 1983-ban az Új Symposion éléről olyan botrányosan eltávolították – mondta bevezetőjében dr. Csányi Erzsébet, a kötet szerkesztője.

– Fontos, hogy minél több fiatal vegyen részt a Sziveri-kutatásban, ugyanis az ő költészete nem pusztán a sokak által híresztelt politikai jellegű költészet. Kialakított egy nagyon erős etikai filozófiát. Ez pedig – úgy vélem – egy ilyen világban, mint a mai, nagyon fontos létalapot képezhet a fiataloknak – nyilatkozta Slezák Lázár, a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék másodéves hallgatója, a kötet egyik szerzője.

A műsorban felszólalt még Samu János, Beke Ottó, Ispánovics Csapó Julianna, Novák Anikó szerzők, valamint videobejátszások tették felfejthetővé a Bal-kánon c. kötet és Sziveri János költészetét.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Külső borítók: Miroslav Jovančić
Kis rókákból nagy róka Tudom, hogy a legutóbbi vezércikket is erre hegyeztem ki (Darf ich meinen Bleistift spitzen?)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 23: IDŐ…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kisebbségek jogai Mint minden hátrányos helyzetű csoportot, a nemzeti és etnikai kisebbségeket is megilletik bizony...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
I Fink U Freeky And I Like U A Lot A Die Antwoord ismét Szerbiában – Stara Ciglana, Belgrád, 2016.06.11. 21 h

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Otvoreni Prelom – Samokontrola (2016, magánkiadás) Nem hittem volna, hogy a zentai Otvoreni Prelomnak valaha kiadványa jelenik meg.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bíboresőben ázva A rockzene nagyhercege távozott a színpadról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ami a fúvókán kifér... Az Electe az idén is megrendezte a Femus fesztivált

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hieronymus Bosch
Odri Gizella versei Ballada

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kishegyesi Új Hullám kreatív íróklub tagjainak versei Paulyuk Jenifer:

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Extasy Az extasy kémiailag megváltoztatott amfetamin

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kontaktzóna – Sziveri-tanulmányokról A Kontaktzóna 2016. 04. 13-i műsorában a Bal-kánon című kötet bemutatására került sor az Újvidéki...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 23. 23. rész – Csak nyersen! – A Raw Food mozgalom

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Juhász László
Aki választ: Miroslav Jovančić Szabadkán születtem, és ma is itt élek és alkotok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.facebook.com/kmvon
Gipsz. BP. Tequila Az egész úgy kezdődött, vagyis kezdődött volna, ha a KMV megnyitója előtt tizenöt perccel nem köt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Háromnapos kultúrbomba Április 22., péntek

0 Hozzászólás | Bővebben +