:

„Az egész légkör valahogy hidegebb”

:

A tizennégy éve aktív, európai szinten hírnevet szerzett szabadkai posztrock zenekar megjelentette új albumát. A jó hírrel szemben viszont minden jel arra mutat, hogy a Long Turning az Ana Never új és utolsó lemeze is egyben. Nagyon reméljük, hogy erre mégis rácáfolnak a jövőben. Erről és sok minden másról beszélgettünk Goran Grubišićtyal, a szabadkai zenei színtér meghatározó szereplőjével.

Az új lemez Long Turning címen az angol Fluttery Recordsnál jelent meg a minap, amely kiadóval évek óta közreműködtök. A kiadó Bandcamp-oldalán már hallható is egy új dal a lemezről. Mutasd be néhány mondatban az új kiadványt!

A Long Turning is ugyanakkor jött létre, amikor az előző, a Small Years. Legnagyobb része egyidőben lett rögzítve az előzővel, azzal, hogy a hozzáadott felvételek, a csiszolgatás, a keverés igen lassan telt, sokáig tartott. Az új lemez legtöbb dalát évek óta játszottuk koncerteken, de van rajta olyan is, amit nem játszottunk még soha. Ezeken kívül tartalmaz két olyan szerzeményt, amelyeket az Alg0rh1tm művésznéven ismert Denis Glavčićtyal, fiatal, szabadkai elektronikus zenei producerrel írtunk együtt a stúdióban.

Ana Never

Hogyan jönnek létre az Ana Never-dalok? Teljes mértékben komponáltak vagy az improvizatív részek vannak túlsúlyban, ahogyan feltételezhető is e műfajban?

Srđan Terzin a fő zeneszerző, a két gitáros közül az egyik. Ő hozott mindig témákat a próbákra vagy találta ki őket próba közben, mi pedig felzárkóztunk e témák köré, ami legtöbbször kreatív, művészi és érzelmi kitörést eredményezett, és hozott létre ezáltal egy-egy dalt. Nagyon sokan azt gondolják, hogy az Ana Never zenéjében sok az improvizáció, holott jóformán nincs is. Legtöbbször pontosan tudja mindenki a szerepét, és arra törekszünk, hogy mindig megismételjük mindazokat a jó elemeket, amelyeket létrehozunk zeneszerzés közben.

A zenekar 2002-ben alakult. Természetesen több zenész is része volt, egyedül ti ketten-hárman maradtatok az állandó tagok az évek során. Jelenleg ki alkotja a zenekart? Volt-e az új lemezen vendégzenész, esetleg használtatok-e újabb hangszereket, amiket eddig még nem hallhatunk a dalaitokban?

Így van, mi hárman, Srđan, Dejan és én alkotjuk a zenekar bázisát, akik alapítótagok is vagyunk egyben. Az új lemezen jó barátunk, Boris Čegar csatlakozott hozzánk, akivel billentyűsként és basszusgitárosként már néhány éve együttműködünk. Az említett Alg0rh1tm mellett a lemez egyik dalán Tijana Stanković hegedűs vendégszerepelt, aki az előző albumunkon is remekelt. Az újdonság talán az említett elektronikus zenei elemek és az, hogy az egész légkör valahogy hidegebb, mint az előzőeken.

Ana Never

Fizikai formában hol lehet beszerezni a lemezt? Terveztek-e promóciós turnét vagy koncerteket?

A lemezt a külföldi kiadónknál lehet beszerezni digitális és fizikai formában egyaránt. Sajnos a zenekarnak nincsenek koncerttervei. Kaptunk néhány meghívást, de a zenekar az utóbbi időben teljesen inaktív, ami a koncerteket illeti. Igazából mindig is a koncerteket szerettük a legjobban, mivel a zenénk ilyen formában teljesedik ki, itt kapja meg azt a légkört és dimenziót, ami szükségeltetik ebben a műfajban, viszont olyan régóta zenélünk és dolgozunk együtt, hogy néhány zenekartag egyszerűen belefáradt a koncertezésbe, a számok élő előadásába. Talán egy következő lemez megjelenése apropóján, ha egyáltalán lesz olyan, belekezdünk egy újabb koncertezős hullámba.

És ha már a koncerteknél tartottunk, áruld el, mi újság a Wooden Ambulance háza táján, új kiadvány, koncertek, turné?

A Wooden Ambulance sokkal aktívabb az utóbbi években, mint az Ana Never. Az a tény is ezt támasztja alá, hogy az utóbbi négy évben megjelentettünk négy lemezt. A Woodennel jelenleg is egy újabb lemezen dolgozunk. Gyakoroljuk a dalokat, és dolgozunk az új szerzeményeken. Ez az egyetlen dolog, amire mostanában összpontosítunk, de először történik meg, hogy nem sietünk vele. Igazából fogalmam sincs, mikor lesz meg, hogy mikor is fejezzük be az új lemezt. Jelenleg nincsenek koncertekkel kapcsolatos terveink, de nagyon remélem, hogy hamarosan lesznek fellépések, soha ennyit nem szüneteltünk még, ami a fellépéseket illeti. Úgy érzem, hogy mi is és a közönség is hiányolja már.

Ana Never

Tavaly újraindítottátok a nevezetes és sokunknak kedves, szabadkai Ambush Fesztivált. Mondd el néhány mondatban azoknak, akik előtt ismeretlen a dolog, hogy miről is szól ez a fesztivál, és milyen ötlet alapján jött létre évekkel ezelőtt? Vannak-e új információid a fesztivállal kapcsolatban, lesz-e Ambush az idén is?

Ezt a szerény, kis fesztivált én kezdtem el anno, mivel szükségét éreztem annak, hogy segítsek mindazoknak a zenekaroknak, akik érdekes, új zenét játszanak a régióban és világszerte, és akik turnén voltak és szerettek volna Szabadkán fellépni. Ez az izgalmasnak és értékesnek számítható esemény öt évig tartott, utána egészen egyszerűen nem volt sem anyagi forrásom, sem erőm, sem lehetőségem arra, hogy vendégül lássam mindezeket az előadókat. Tavaly felkeresett néhány ember azzal, hogy nagyon szívesen segítenének újraindítani a dolgot sokkal leegyszerűsítettebb formában. Így olyan nyári koncertsorozatot szerveztünk Szabadkán a parkban, amelyeken főleg szóló előadók léptek fel. Az nagy kérdés, hogy ezt az idén is sikerül-e megismételni.

Mivel a Studio 11 kis csapatának is tagja vagy, meg kell kérdeznem, mivel olyan benyomásaim vannak, mintha lehalkult volna a studió körüli élet az utóbbi időben, mi történik jelenleg a Studio 11-gyel?

Igazából ugyanúgy, mint minden, amit említettem eddig, az Ana Never, az Ambush... a Studio 11 is egy olyan fázisba érkezett, amikor az emberek egyszerűen belefáradtak az egészbe, elhasználódtak. Elvégre ez a dolgok természetes és normális menete, eltekintve attól, hogy mindannyian sajnáljuk, hogy így van. De én nagyon őszintén remélem, hogy a Studio 11 fennmarad, mert ellentétes esetben ez egy súlyos és, azt hiszem, végzetes csapás lenne a szabadkai alternatív zenei színtérre és egyben persze mindegyik zenekarra, amelyikben játszom.

Ana Never

Ha már itt tartunk, hadd kérdezzelek a színtérről, amiben kicsit több mint 15 éve aktívan részt veszel: hallottál-e mostanában olyan új és érdekes zenekart Vajdaságból, Szerbiából esetleg a régióból, amelyet figyelmünkbe ajánlanál?

Hm, hát nem is tudom, igazából folyamatosan arra várok, hogy végre történjen már valami az új kiadványok terén, esetleg meglepjen egy újabb, hazai zenekar. Erre vágyom már egy ideje, de általában inkább csalódok a hazai zenekarokban, amelyeket mindenki dícsér. Akiket viszont mindig szeretek hallgatni és nagyra becsülök: az On Tour, a VVhile, Irena Žilić, a NLV és így tovább. Szerencsére azért van jó néhány.

Milyen terveitek vannak az Ana Neverrel kapcsolatban?

Azt hiszem, hogy erre a kérdésre egyszerűen nincsen válaszom. Nincsenek terveink. Az a fontos, hogy mindannyian itt legyünk, jól legyünk, és majd lesz, ahogy lesz.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 25: A JOGHALLGATÓ ÉS A SZÍNHÁZ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
De mire jók az emberi jogok? Az emberiség a mindenkit egyformán megillető jogok megléte nélkül is képes volt megmaradni

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Az egész légkör valahogy hidegebb” A tizennégy éve aktív, európai szinten hírnevet szerzett szabadkai posztrock zenekar megjelentett...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy este a Dürer kertben Megalapítása, vagyis 2008 óta annyi szépet és jót hallottam erről a hangzatos nevű szórakozóhelyr...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vég. Az öröklét. A korszellem. Egy koncertben. A Black Sabbath Pesten indította európai búcsúturnéját

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha augusztus, akkor Szigetelés A Sziget Fesztivál augusztus 10-én nyitja a kultikus K-híd kapuját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
a (nem)Látó Öreg Részlet a Fekete normalitás című kisregényből

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szentesi én vagyok El sem tudom képzelni, hogy az a Szentesi, akivel én találkoztam, az az életvidám, vörös rúzsos, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Így eszik az élő polipot
Sporhetsztori 25. 25. rész – Élve szelve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Úton, szülőkkel Azt hiszem, még a tizennyolcat sem töltöttem be, amikor meghoztam az első számú szabályom

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újból jótékonysági gördeszka és BMX flatland-verseny Magyarkanizsán Június 17-én, pénteken és 18-án, szombaton második alkalommal kerül Magyarkanizsán megrendezésre ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: www.zppv.org
Aki választ: Greguss Zalán Szenttamási voltam, szabadkai lettem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Menni el Mikor megkérdezik tőlem, miért utazom folyton, ezt válaszolom: „Azt tudom, mi elől menekülök. Csa...

0 Hozzászólás | Bővebben +