:

A mindig bővülő Malomfesztivál

:

- véget nem érő táborprogram, önkéntesség, malomszépítés

Amikor már azt gondoltad, hogy egy fesztiválra ettől több csoda nem fér el, akkor azt mondjuk, hogy nem, még most sincs vége a meglepetéseknek, a programok és a lehetőségek gyűlnek. Még mindig tudjuk fokozni a meglepetéseket, és ennek talán csak augusztus 21-én lesz vége. (Akkor is csak szünetet tartunk a következő évig.)

Bővült a Malomfesztivál táborprogramja!

Nem szeretnénk a zenélni vágyni tanuló gyerkőcöket sem kihagyni a fesztiválból, így elhívtuk Csányi Zoltánt, Farkas Bélát és Lévay Istvánt – akik többek között húros, pengetős, vonós és fúvós hangszereket is tudnak bűvölni –, hogy zenebonáljanak a gyerekekkel. A zenélés élvezet és móka, játék és kacagás, a barátkozás pedig minden tábor élménye. Részletek a Zenebonálj táborról itt

Malomszépítünk

A tavalyi hangulatot természetesen a külcsínyben is hozni szeretnénk – vagyis a terv az, hogy felülmúljuk önmagunkat, amihez most a Ti segítségetekre és a Ti padláson talált holmijaitokra is szükség lesz. Hogy a Malomfesztivál az idén is otthonos hangulatú és látványban is szerethető legyen, talált tárgyakat gyűjtünk. Ideje lenne szétnézni a padláson, a pincében, és a szekrény mélyén, hátha van egy lyukas lepedő, egy poros szőnyeg, vagy egy használaton kívüli éjjeliszekrény, netán egy viharlámpa, amit szívesen felajánlanál nekünk. Sőt, ha szeretnél Te is Oláh Dórival, Barna Lénával, Dobroka Alexandrával, és Oláh Viktorral ügyeskedni és kreatívkodni, akkor jelentkezz és gyere. Varrni tudás előny, de minden kézügyesség jöhet.

Önkéntesek jelentkezzetek!

Lehet jelentkezni önkéntesnek is, hiszen ha önkéntes vagy, akkor ott vagy a fesztiválon, részese vagy a fesztiválnak, és még hasznos munkát is végzel. Nem mellesleg pedig nagyon sokat segítesz nekünk. Természetesen az önkéntesek vállveregetést, sok köszönömöt és bérletet is kapnak, és még sok meglepetés is a zsebükben landol. Hogy mire jelentkezhetsz, azt itt nézd meg. 

Ha pedig a zenei ízelítő érdekel, akkor figyeld minden nap a Malomfesztivál FB-profilját, mert esténként egy a fesztiválon fellépő együttest mutatunk be.

… Mondtuk, hogy nincs megállás. A Malomfesztivált csak szeretni lehet.

 

További infó, programok, kérdések és válaszok tekintetében ezeken a csatornákon állunk mindenki rendelkezésére: www.malomfesztival.com, www.fb.com/malomfesztival, wemsical.serbia@gmail.com.

Integetünk, a szervezők!

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal és hátsó borító: Gutási Lukács
Tökös-mákos-káemvés Van Moldova Györgynek egy kötete, amely igen sokszor megfordult a kezemben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Illusztráció (fotó: konczy www.deviantart.com)
Városunkban a romák… Ó igen, a romák vagy sokak által inkább cigánynak nevezett, sötét bőrű, gyakran rosszabb körülmén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lakatos Adrián
„Aki joggal foglalkozik, problémamegoldással foglalkozik” Beszélgetés Lakatos Adriánnal az Újvidéki Egyetem Jogi Karának zűrzavaros életéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Célegyenesben az idei Brutal Assault Augusztus 10-én, szerdán a kora délután órákban kapuk nyílnak a cseh Jaromer város Josefov erődít...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Mina_Delic:
Sequence – GBOB A Global Battle Of Band, vagy röviden csak GBOB, egy nemzetközi tehetségkutató fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A zene szabadság, nem kötöttség” A Sólstafir jelenleg Izland legjobb rockzenei külkereskedelmi cikke.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Filmszakmai továbbképzés Filmes, televíziós gyakorlattal rendelkező fiatalok számára

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hol vagy nagy Ő? Az emberek nagy többsége, legyen szó férfiról vagy nőről, húsz éves korára legalább egy igazi kom...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boogie-woogie, avagy a tükörmumus A Nouveau Parfum című dalt (Boggie 2013-as albuma tartalmazza) nemcsak hallgatni kell

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadegyetem after A VIFÓ csapata az idei eddigi egyik legsikeresebb 14. Vajdasági SzabadegyeTEm után, részben részt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindig bővülő Malomfesztivál - véget nem érő táborprogram, önkéntesség, malomszépítés

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XIV. VAJDASÁGI SZABADEGYETEM A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) szervezésében az...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Lakiteleki Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány pályázat...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Burek KMV, slam poetry 3. hely – Úri Szűcs Luca

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Semmi slaméremsértés KMV, slam poetry 1. hely – Körmöci Norbert

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Lányok nélkül nem érdemes... KMV, humoreszk 3. hely – Pálfi Krisztián

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Humorizálkodás, izélkedés, ízléstelenkedés KMV, humoreszk 2. hely – Csúri Máté

0 Hozzászólás | Bővebben +