:

Formabontás és művészi dac

:

Az idei palicsi filmfesztivál július 16-ától 22-éig tartott, de több kísérőrendezvény is előzte meg. Ezúttal is klasszikus filmek digitálisan felújított verzióit nézhettük Szabadka központjában, az Eurocinema moziban pedig az idei Lifka Sándor-díjas rendezők filmalkotásait vetítették. A Lifka Sándor-díjat minden évben két kiemelkedő filmes alkotó kapja, egy hazai és egy külföldi. Ezúttal Slobodan Šijan és az ausztriai Ulrich Seidl részesült benne. Előbbi vígjátékairól ismert, így egyebek között feleleveníthettük a Ko to tamo peva, a Maratonci trče počasni krug és a Davitelj protiv davitelja, immár legendásnak számító alkotásait. A palicsi filmfesztiválon Slobodan Šijan szerényen számolt be arról, hogy vígjátékrendezőként örömmel veszi, ha a vígjátékok egyáltalán figyelmet kapnak, mert ezt a műfajt gyakran lenézik a fesztiválokon. Holott szerinte hiányzik a humor az európai filmalkotásokból, ameddig pedig így van, ezt az űrt az amerikai komédiák töltik be. Ulrich Seidl sem ismeretlen a palicsi filmfesztivál közönségének, több ízben mutatták be a filmjeit, díjat is kapott, először látogatott azonban el Palicsra. Meggyőződése szerint semmiképp sem olyan filmeket kell készíteni, amelyek kiszolgálnak bármit is, beleértve a közönség igényeit, mert ez az öncenzúrához, végül pedig a művészfilmek kihalásához vezet.

Ernelláék Farkaséknál

Ernelláék Farkaséknál

A művészi értelembe vett alkotói dac fellelhető volt a fesztiválon megtekintett magyar alkotásokban is. Hajdu Szabolcs független vizekre evezett. Az Ernelláék Farkaséknál című filmet tizenkét operatőr tanítványával és egy operatőrrel készítette el, saját családjának közreműködésével, a saját lakásukban. Mégis sikertörténet lett. A Karlovy Vary-i filmfesztiválon fődíjat kapott, ezenkívül Hajdu Szabolcsot a legjobb férfiszínészként is díjazták.

Az itt élő lelkek nagy része

Az itt élő lelkek nagy része

A Buharov fivérek, Igor és Iván, azaz Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor, akik valójában nem is testvérek, szürrealista, kísérleti filmjeikkel emelkednek ki, amelyekkel gyakran kritizálják a tekintélyuralmi rendszereket. Több kisfilm után most ismét egy játékfilmjüket láthattunk, Az itt élő lelkek nagyrészét. A film egyrészt páratlan produceri összefogásból keletkezett. Buharovék elmesélték, hogy több producer ajánlotta fel segítségét, és már-már úgy nézett ki, hogy több lesz a producer, mint a szereplő. Másrészt a film szereplői között több ismert személyt is felfedezhetünk. Megjelenik feLugossy László, Vágvölgyi B. András, Hajdu Szabolcs és felesége, Török-Illyés Orsolya, valamint Tolnai Szabolcs is.

Zero

Zero

Nemes Gyula Zerójában egy anarchista méhészt ismerünk meg, aki terrortámadást indít a méhekért. A film egyik szereplője Udo Kier, akitől ugyebár nem állnak távol a művészfilmek. A Zero egyébként az a film, amelyre Andy Vajna azt mondta, hogy „nem film”, és amelynek cenzúrázni kellett az egyik jelenetét: nem lehet bárki arcképével ellátott görögdinnyére lövöldözni, különösen akkor, ha az illető a politikai élet kiemelkedő személyisége. Nemes Gyula mindezt nagydobra verte és a film propagálására használta fel. A plakáton is ez olvasható: nézd meg, mielőtt betiltják! A rendező egyébként saját filmjét önmegsemmisítőnek nevezi, és mint kiderült, egyik példaképe épp a fent említett Slobodan Šijan.

Liliom ösvény

Liliom ösvény

A palicsi filmfesztiválon az idén két magyar film is díjazott lett, de ezekben is fellelhető a formabontás. Fliegauf Bence Liliom ösvénye a nemzetközi kritikusok díját kapta meg. A film nem úgy használja a mozgóképes nyelvet, ahogyan szokás, ennek ellenére érzelmileg megérinti a nézőt. Till Attila Tiszta szívvel című akcióvígjátéka is hoz újdonságokat, az alkotás közönségdíjas lett. Kerekes székes bűnözőkről szól, akiket nem színészek, hanem (Thuróczy Szabolcs kivételével) igazi kerekes székesek játsszák, a főgonoszt pedig Vitanovics Dusán alakítja, aki szerb, és valójában idegsebész.

Tiszta szívvel

Tiszta szívvel

Végezetül meg kell említenünk Tolnai Szabolcsot is, aki a filmalkotói szabadságával élve újragondolta a Judita Šalgo műve nyomán készült Az erdő című filmjét, és jobban visszanyúlva az irodalmi műhöz létrehozott egy másik alkotást, a Minotauruszt. A rendező elmondása szerint a rotterdami filmfesztiválról is visszaigazolták, hogy teljesen új filmként kezelik a Minotauruszt. Ezt is megtekintettük a palicsi filmfesztiválon. Tolnai Szabolcsot említve azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen nagy öröm, amikor egy nemzetközi filmfesztiválon vajdasági alkotókkal és alkotásaikkal találkozhatunk. Ilyen volt a zentai Kovács István Betonzaj című kisjátékfilmje, egyben diplomamunkája, a szabadkai K. Kovács Ákos, frissen diplomázott filmoperatőr pedig két filmben is közreműködött, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál alkotásában és Tolnai Szabolcs Minotauruszában.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Brigi szabadegyetemi naplója 1. nap – június 28.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 26: ELSŐ ÉVEK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zöld erdőben jártam, a mennyország kapujában
Modern triatlon: rock, maraton, úszás 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ahova az eső sem teszi be a lábát
Fémesőben ázva Brutal Assault 2016 – 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A robotzsaru is 220 VOLTon ég
A fesztivál, amely kinőtte önmagát Idén is volt VOLT

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Anita (balról) és a majdnem teljes zsűri
Önkénteskedni is lehet a palicsi filmfesztiválon Ha nyár, akkor filmfesztivál, ha filmfesztivál, akkor Palics.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Formabontás és művészi dac Az idei palicsi filmfesztivál július 16-ától 22-éig tartott, de több kísérőrendezvény is előzte meg.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Haló, Kanizsa! Megcsináltam! Ó igen! 2016. 08. 13-a! A 35. Nemzetközi Úszó- és Futómaraton napja!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 26. 26. rész – Fügés mesék

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forrás: a Workaway Facebook-oldala
A Workaway két oldala, avagy: hogyan önkénteskedjünk a nagyvilágban? SuhAnna a Föld körül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Welcome to Ibiza Már az odaúton érezni lehetett a sziget hangulatát, a közeledéssel egyenes arányban nőtt a jókedv...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Gál Elvira Szenttamás, Becse, Újvidék, Szabadka, Palics. „Mennék haza, de otthon vagyok.” És elmúlt 40 év. E...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minden, ami én Minden, ami én Minden, ami te Minden, ami mi

0 Hozzászólás | Bővebben +