:

Az ifjúság átvette a hatalmat

:

Ahogyan a burek nem az igazi joghurt nélkül, a túrós csusza pörc nélkül, úgy az idei nyár sem múlhatott el lábteniszbajnokság nélkül a zentai Halászcsárdán.

A népszerű „picigen VB” az ugyancsak népszerű nyári olimpiai játékokhoz hasonlóan 31. alkalommal került megrendezésre, sőt a két rangos sportesemény időpontja is fedte egymást, ám a szervezők mindkét részről olyan ügyesen állították össze az órarendet, hogy cseppet sem zavarták egymást. A zentai találkozó a tömegességet illetően még valamelyest lemarad az olimpia mögött, ám jó úton halad, hogy utolérje, hiszen az idei kiírásban, minden eddigi rekordot túlszárnyalva, 30 felnőtt páros indult harcba a legendás vándorserlegért, emellett még 12 serdülő csapat igyekezett a valódi arany, ezüst, illetve bronz színben csillogó érmeket megkaparintani. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a lábtenisz nem a reneszánszát, hanem a fénykorát éli a Tisza-parton. Igaz, az előcsatározások során akadtak még kirívó különbségek az egyes résztvevők felkészültsége között, így például a Magyarkanizsáról érkezett Dobó Roland és Gubi Krisztián a 21:2 arányban megnyert játszmával igen szokatlan csúcsot állított fel, eddig ugyanis ehhez hasonló eredményekben csak kézilabda-, illetve vízilabda-világbajnokságokon élvezkedhettünk.

A negyeddöntőkben azonban kivétel nélkül kétesélyes összecsapásokat izgulhatott végig a közönség, amelynek száma mindennap meghaladta a százat, a döntő idején pedig négyszázan tapsoltak az akrobatikus mozdulatok láttán.

NEGYEDÖNTŐK:

Futó, Milanović Zoran – Lipták Csaba és Zsolt 1:2 (17:21, 23:21, 9:21)

Milanović Igor, Hegedűs – Dukai, Tolmácsy 2:0 (21:11, 21:14)

Sóti, Rózsa – Dobó, Gubi 1:2 (21:14, 15:21, 13:21)

Zavišić, Onjin – Nedeljkov, Božović 0:2 (16:21, 19:21)

A tavalyi bajnok Milanović Igor ezúttal a sérüléséből felépült Hegedűs Zoltánnal együtt igyekezett megvédeni a címet, ám a Lipták fivérek visszavágtak neki a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért, a másik címvédő, Zavišić Veselin pedig épp egy kanizsai partnerrel próbált szerencsét, de útját állta a két feltörő fiatal, a csupán 17. életévében járó Božović Milan és a 18 éves Nedeljkov Luka. A két ifjúsági sportoló már egy évvel ezelőtt is bejutott a legjobb nyolc közé, és most már megfelelő tapasztalattal tetézte az amúgy is kitűnő erőnlétet és macskaszerű rugalmasságot. Mindezek ellenszerét a jóval érettebb korú vetélytársak egyike sem tudta megtalálni, így a közönség kedvence, „Mićko” személyében az eddigi bajnokságok legfiatalabb győztesét köszönthettük a felnőtt mezőnyben. A csúcsot egyébként 1996 óta Milanović Igor tartotta a maga 18 évével, aki akkor szerezte meg első trófeáját.

picigen

A fő szervező Kontić Đorđe társaságában a kicsik és a nagyok legjobbjai egyaránt büszkék a csillogó érmekre (fotó: Szőcs Attila)

ELŐDÖNTŐK:

Lipták Csaba és Zsolt – Milanović, Hegedűs 2:0 (21:15, 25:23)

Dobó, Gubi – Nedeljkov, Božović 1:2 (13:21, 21:19, 20:22)

 

III. HELY

Milanović, Hegedűs – Dobó, Gubi 2:0 (23:21, 21:16)

 

DÖNTŐ

Lipták Csaba és Zsolt – Nedeljkov, Božović 1:3 (21:19, 17:21, 20:22, 18:21)

 

A kanizsai Lipták testvérpár ugyancsak sajátos sorozatot mondhat a magáénak. Hatodik fellépésük egyben a hatodik döntőjüket is jelentette, bár ebből „csak” kettőt tudtak megnyerni. A legutóbbi három fináléban rendre alulmaradtak, és azon nyomban meg is fogadták, hogy ezen a szokásukon mindenképpen változtatni fognak.

A serdülőknél a legkiegyensúlyozottabb formában játszó Božić Marko és Horváth Edvárd diadalmaskodott, egyben előrejelezve a náluk alig néhány évvel idősebb felnőtt bajnokoknak, hogy nem dőlhetnek hátra a trónon, mert nemsokára még több elszánt labdabűvölő indít rohamot az áhított serlegért.

SERDÜLŐ DÖNTŐ

Božić Marko, Horváth Edvárd – Kovács Halmai Ádám, Milanović Goran 2:1 (20:22, 21:18, 21:14)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 28: VISSZAKOZÁS UTÁN IS VAN JÓ JEGY

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fürdőruha vagy fenyegetés? A burkini betiltásáról és a betiltás betiltásáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ha Ozzy nem is, de Iron Man megtisztelte a táborunkat
Modern triatlon: rock, maraton, úszás – 2. rész Dunaújváros július közepén 10 napra a rock fővárosává lépett elő, ennyi ideig tartott ugyanis a h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi lesz, ha a szent kecske elszabadul? – Brutal Assault 2016 – 2. rész Zsdagyenka és Bratyuska (az oroszországi fémküldöttség oszlopos tagjai) reggel hét felé érnek vis...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Betűzd! SZ-I-G-E-T
Jubileumra várva A Sziget Fesztivál idén 102 ország fiait-lányait látta vendégül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem kukorica az ember, hogy lemorzsolódjon... Terék Anna és Puskás Zoltán disznói hangosak is, harapnak is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tűkön ülök Egy átlagos keddi nap. Életem első sajtótájékoztatójára készülök az Újvidéki Színházba.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az ifjúság átvette a hatalmat Ahogyan a burek nem az igazi joghurt nélkül, a túrós csusza pörc nélkül, úgy az idei nyár sem múl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
16 + 11 nap kikapcsolódás a sport mellett Összefoglaló az Olimpiai és Paralimpiai Játékokról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy túlérett tök
Sporhetsztori 27. 27. rész – Anyu és a (vén) tökök

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forrás: http://www.spaceibiza.com/
It’s not my problem – Ibiza Part 2. Az alkonyat közeledtével eltűnnek a dílerek a strandról, sétálóutcákról, és a helyüket átveszik a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szingapúr tengerpartja a Sentosán
Szingapúr, a Kelet nyugatja Szingapúr világkörüli utamnak az első megállója volt, mondhatni, a beavató ceremónia Ázsiához.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Benevezés a beszédversenyre és a játékos nyelvi vetélkedőre Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok – Ada, 2016. október 13–15.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Kucsov Borisz Szabadkán születtem 1987. október 22-én.

0 Hozzászólás | Bővebben +