:

Tűkön ülök

:

Egy átlagos keddi nap. Életem első sajtótájékoztatójára készülök az Újvidéki Színházba. Megint erőt vesz rajtam az a gyerekes félelem, amivel újra és újra megküzdök, ha valahányszor valami újjal kell szembenéznem. A jó ég tudja, mikor éreztem ilyet legutóbb. Számtalan kérdés cikázott a fejemben. Mit vegyek magamra? Hol fogok bemenni? Milyen nyelven kell köszönnöm? Mire számítsak? Mit kell ott csinálnom? HOGY NÉZ KI EGYÁLTALÁN EGY SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ?!

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján, az Újvidéki Színház 43. alkalommal is kitárta ajtaját a művelődés kedvelői előtt. Az évad az Urbán András által színpadra vitt legnagyobb magyar drámával, a Bánk bán című előadással nyílt meg, a felújított színházban.

Venczel Valentin igazgató szerint az előttünk álló évadot nevezhetnénk akár „kis magyar pornográfiának” is, viszont a hangsúlyt mégis inkább arra kéne fektetni, ami „közös a magyar és a szláv mentalitásban, világnézetben, értékrendben, és úgy egyáltalán az életben”.

A MI szlogenű évad, amely rólunk szól, arra mutat rá, hogy valamennyiünkben van valami közös; ez pedig nem más, mint a színház és a kultúra iránti szeretet. De mire is számíthat a néző egy ilyen sokrétű város színházában, ahol a próbák már rég kezdetüket vették, jóval az évadnyitó előtt? A színház több mint érdekes repertoárt kínál, amelynek az a célja, hogy kielégítse mindenkinek az igényét. Újra Venczel Valentin szavaival élve, az idei repertoár „kilépés, ami a minket körülölelő világot közelíti meg.”

Az eddigi darabok, mint például a Neoplanta, a Guppi, a Neusatzer Cabaret, a Piaf-marche, a Kovácsok, a Részeg tárgyalás, A kis herceg, A Csárdáskirálynő és az előző évad legnagyobb sikere, a Puskás Zoltán által rendezett Off továbbra is megtekinthető, emellett hat új színdarab is bemutatásra kerül, több zenés darabbal. De melyek is ezek az előadások?

Az első bemutatóra október 15-én számíthat a közönség. Ez nem más mint a Radoslav Milenković által megrendezett, sokak körében ismert Csókos asszony operett jazzesített, modernebb változata.

A második előadásnak a címe Fáma a biciklistákról. A Lénárd Róbert által színpadra állított darab, mondhatni, a történelmi események analízise, az ideológiai gondolkodás paródiája.

Harmadikként Balog István Fekete című műve kerül megrendezésre Žanko Tomić által, a következő év januárjában.

A nézők megtekinthetik Esterházy Péter Kis magyar pornográfiáját, ami egyben szatíra és kritika, valóban kicsi és valóban pornográf mű, viszont mindenekelőtt magyar. A darabot Nikita Milivojević rendezi.

Ötödikként kerül bemutatásra Olivera Đorđević rendezésében A dög című előadás, amely egy polgári házasság széthullását tárja elénk.

Végül, de nem utolsósorban áprilisban számíthat a közönség újabb bemutatóra, mégpedig az Aleksandar Popovski által rendezett Borisz Davidovics síremléke címűre.

S ha ez mind nem lenne elég, a színház további programokkal is szolgál. A megszokottnál több kiállításmegnyitót szerveznek, és számíthatunk az Akadémia növendékeinek vizsgaelőadásaira és monodrámára is.

Az idei évad valóban kedvez a kultúra kedvelőinek, nyakunkon ugyanis egy nemzetközi fesztivál, melynek alapötlete Venczel Valentintól származik. A Synergy – World Theater Festival a kisebbségi nyelven alkotó színházak és társulatok fesztiválja. E rendezvény tökéletes lehetőséget nyújt nézeteink tágítására ebben a konfliktusteli világban. Célja a hasonlóságokra és különbségekre való rámutatás, amelyekkel azon intézmények szembesülnek, melyeknek a művészei kisebbségi nyelven alkotnak. A fesztivál keretében koncertekre, tárlatokra és kerekasztal-beszélgetésekre lehet számítani.

Az Újvidéki Színház évtizedek óta alkotásra is buzdítja a fiatalokat, akikben ott a tenni akarás. A Színes Szilánkok Diákszínpad tagtoborzót hirdet, a kizárólag egyetemista fiúk (19–25 éves korig) szeptember végéig, a 8 és 15 év között fiatalok viszont október 15-ig jelentkezhetnek Figura Teréziánál.

Az új évadban az Újvidéki Színház kielégíti a kicsik és a nagyok igényeit is, nyitva tartva az ajtajait mindenki előtt. Nem hiába mondják sokan, hogy a színház olyan, mint a második otthon, amely sok sok csodát rejt. Remélem, hogy hozzám hasonlóan sokan akadnak olyanok, akik tűkön ülve várják, hogy eme csoda testet öltsön.

Újvidéki Színház

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 28: VISSZAKOZÁS UTÁN IS VAN JÓ JEGY

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fürdőruha vagy fenyegetés? A burkini betiltásáról és a betiltás betiltásáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ha Ozzy nem is, de Iron Man megtisztelte a táborunkat
Modern triatlon: rock, maraton, úszás – 2. rész Dunaújváros július közepén 10 napra a rock fővárosává lépett elő, ennyi ideig tartott ugyanis a h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi lesz, ha a szent kecske elszabadul? – Brutal Assault 2016 – 2. rész Zsdagyenka és Bratyuska (az oroszországi fémküldöttség oszlopos tagjai) reggel hét felé érnek vis...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Betűzd! SZ-I-G-E-T
Jubileumra várva A Sziget Fesztivál idén 102 ország fiait-lányait látta vendégül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem kukorica az ember, hogy lemorzsolódjon... Terék Anna és Puskás Zoltán disznói hangosak is, harapnak is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tűkön ülök Egy átlagos keddi nap. Életem első sajtótájékoztatójára készülök az Újvidéki Színházba.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az ifjúság átvette a hatalmat Ahogyan a burek nem az igazi joghurt nélkül, a túrós csusza pörc nélkül, úgy az idei nyár sem múl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
16 + 11 nap kikapcsolódás a sport mellett Összefoglaló az Olimpiai és Paralimpiai Játékokról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy túlérett tök
Sporhetsztori 27. 27. rész – Anyu és a (vén) tökök

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forrás: http://www.spaceibiza.com/
It’s not my problem – Ibiza Part 2. Az alkonyat közeledtével eltűnnek a dílerek a strandról, sétálóutcákról, és a helyüket átveszik a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szingapúr tengerpartja a Sentosán
Szingapúr, a Kelet nyugatja Szingapúr világkörüli utamnak az első megállója volt, mondhatni, a beavató ceremónia Ázsiához.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Benevezés a beszédversenyre és a játékos nyelvi vetélkedőre Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok – Ada, 2016. október 13–15.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Kucsov Borisz Szabadkán születtem 1987. október 22-én.

0 Hozzászólás | Bővebben +