:

Nem kukorica az ember, hogy lemorzsolódjon...

:

Fotók: Baráth Attila

Terék Anna és Puskás Zoltán disznói hangosak is, harapnak is

Franz Kafka Átváltozás c. műve volt az egyik legemlékezetesebb olvasmányélményem. Hogyan lesz emberből állat, miként lépünk ki emberi mivoltunkból. Az sem egy megkerülendő szempont, hogy kinek vagy minek a hatására megy végbe a metamorfózis. Általában ez egy hálátlan átalakulás, nem a szebbik én kerül felszínre, hanem az egyénnek egy olyan oldala mutatkozik meg, amitől a környezetünk viszolyog, undorodik. A disznó nem a legkedvesebb háziállatok közé tartozik, de mindenki nagy lelkesedéssel ül az asztal köré, miután levágták és pirosra sütötték a húsát. Nagy úr az éhség, de még nagyobb a politika, és sokszor a becsületét adja az ember azért, hogy teli hassal térhessen nyugovóra.

tanyaszínház

Egy színházi előadás számomra akkor értékes, ha elgondolkodtat vagy ha haza tudok vinni belőle valamit. A Tanyaszínház idei előadásával kapcsolatban mindkét jelenség megmutatkozott. Terék Anna Hangos disznók harapnak című drámáját Puskás Zoltán állította színpadra egy profi színész és a színinövendékek közreműködésével. Nem emelném ki a téma aktualitását, mivel a politika számomra mindenhol ugyanolyan. Kétlem, hogy csak Vajdaságban kell belépni a kondába ahhoz, hogy az ember érvényesülni tudjon, munkát kapjon, itthon maradhasson, vagy csak egyszerűen ne szegezzék a torkának a kést. Nem a Mazsola házaspár egyetlen lánya (Székely Bea) szeretne kitörni a szülői ólból, és nem az erdőben bolyongó, lázadó szerelme, Guba (Szalai Bence) az egyedüli, aki megpróbálja lebeszélni szerelmét a meghunyászkodásról, a kiszolgáltatottságba menekülésről. A történetben megtörtént az ijesztő helycsere: az emberek az ólban, a disznók a házakban élnek, a fémlemezekből álló díszlet pedig folyton a vályút juttatta eszembe, amihez, ugye, mindenki szeretne közel kerülni. Könnyű volt beleképzelni magunkat a fiatalok helyzetébe, a remek dalokkal (Erős Ervin és Klemm Dávid zenésítette meg Anna dalszövegeit) is mélyen együtt tudott érezni a néző. Ledenyák Andrea jelmez- és ruhatervező ezúttal is nagyszerűt alkotott, főleg a konda kosztümje hordozott magában többértelműséget. Számomra kiemelkedő színészi alakítást nyújtott Szalai Bence (Guba), Verebes Judit (a konda egyik tagja), Búbos Dávid (böllér) és nem utolsósorban Huszta Dániel (Bolond), aki az emberek és a disznók fölött/között szálldosva a darab legbölcsebb, legironikusabb mondatait pottyantotta a levegőbe. Lám, a legyek nemcsak piszkítanak!

tanyaszínház

Miközben a néző a fiatal szerelmeseknek szurkol, felnevet, hangosan azon tanakodik a családtagjaival, hogy kié legyen a kakaós, a diós és a fahéjas kürtős kalács, mert ebben a nagy keserűségben legyen már valami édes is. Bosszankodik a disznók hatalmán, azon izgul, hogy a böllér (Búbos Dávid) úgy bepálinkázzon, hogy képtelen legyen leszúrni Gubát, majd az előadás a Bolond szívszorító dala után hirtelen véget ér. A történet szálának villanásnyi elvágása kissé meglep, de az előadás utolsó mondatával a fejemben távozom: „Hol van az otthon?” Ahol termőfölddel kínálnak, vagy ahol kukoricával?

Ludason néztem meg az előadást. Sok lúd disznót győz – ebben bízom.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Szarka Zsófia
Zene nélkül mit? Azt hiszem, mindannyiunk életében igen fontos szerepe van a zenének.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 28: VISSZAKOZÁS UTÁN IS VAN JÓ JEGY

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fürdőruha vagy fenyegetés? A burkini betiltásáról és a betiltás betiltásáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ha Ozzy nem is, de Iron Man megtisztelte a táborunkat
Modern triatlon: rock, maraton, úszás – 2. rész Dunaújváros július közepén 10 napra a rock fővárosává lépett elő, ennyi ideig tartott ugyanis a h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi lesz, ha a szent kecske elszabadul? – Brutal Assault 2016 – 2. rész Zsdagyenka és Bratyuska (az oroszországi fémküldöttség oszlopos tagjai) reggel hét felé érnek vis...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Betűzd! SZ-I-G-E-T
Jubileumra várva A Sziget Fesztivál idén 102 ország fiait-lányait látta vendégül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem kukorica az ember, hogy lemorzsolódjon... Terék Anna és Puskás Zoltán disznói hangosak is, harapnak is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tűkön ülök Egy átlagos keddi nap. Életem első sajtótájékoztatójára készülök az Újvidéki Színházba.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az ifjúság átvette a hatalmat Ahogyan a burek nem az igazi joghurt nélkül, a túrós csusza pörc nélkül, úgy az idei nyár sem múl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
16 + 11 nap kikapcsolódás a sport mellett Összefoglaló az Olimpiai és Paralimpiai Játékokról

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy túlérett tök
Sporhetsztori 27. 27. rész – Anyu és a (vén) tökök

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Forrás: http://www.spaceibiza.com/
It’s not my problem – Ibiza Part 2. Az alkonyat közeledtével eltűnnek a dílerek a strandról, sétálóutcákról, és a helyüket átveszik a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szingapúr tengerpartja a Sentosán
Szingapúr, a Kelet nyugatja Szingapúr világkörüli utamnak az első megállója volt, mondhatni, a beavató ceremónia Ázsiához.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Benevezés a beszédversenyre és a játékos nyelvi vetélkedőre Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok – Ada, 2016. október 13–15.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Kucsov Borisz Szabadkán születtem 1987. október 22-én.

0 Hozzászólás | Bővebben +