:

Jogi Kar, te drága!

:

DAY 32: ZAŠTO AŽDAJA PLAČE?

Valahol az általános iskola elején meg kellett tanulni egy szerb versikét. Az asztal alatt ültem, és a könnyeimmel küszködve próbáltam meg elsajátítani azt a néhány sorocskát, de nem igazán ment, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit jelent az aždaja, aždajče, gorko, gluvo, slepo... Valahogy így érzem magam most is, amikor a szerb történelmet kellene bevágnom. Azt hinné az ember, hogy az a 70 oldal semmiség. Véleményem szerint itt vagy mindenkit Stefannak hívnak, vagy én vagyok a hülye. Sajnos mind a kettő igen esélyes. Az első eset előnye az, hogy gondolkodás nélkül mesélhetem, hogy Stefan után Stefan került hatalomra. Minden kérdésre Stefan a válasz, tán nem tévedek akkorát. A második eset előnye pedig az, hogy... nem, annak nincs előnye.

Merően hittem, hogy majd pár nap alatt sikerül bevágnom, hogy ki mikor uralkodott, és mikor, hol halt meg. De az mondjuk még csak meg sem fordult a fejemben, hogy majd órákig fogok egy kérdéssel foglalkozni, ami nem hosszabb fél oldalnál, és a több hét sem bizonyul elegendőnek. A számokkal is meggyűlt a bajom. Legyünk őszinték, a számokat az ember akkor szereti, amikor az egy összeget jelez a bankszámláján, rengeteg nullával, lehetőleg sok-sok kilences után.

Megtanulni valamit nem olyan nehéz. A gond csak annyi, hogy tanulás előtt meg is kellene érteni az olvasottakat, amiből egy csomó dolog persze a szinonimaszótárban sincs benne. A szerb–magyar jogi szótár nem említi. Az itthoniak közül senki sem tudja. Az internet nem túl nagy segítség. A szerb anyanyelvűek még sosem hallották a szót. Így van ez, amikor egy olyan professzor írja a tankönyvet, akinek az akkor történtek még nem számítanak történelemnek, pusztán gyermekkornak.

history

S akkor ott vannak az alkotmányok. Az Egyesült Államok alkotmányát 1789-ben hozták meg. Pont. Nincs tovább. Azóta is az van érvényben. Bezzeg a szerb alkotmány! Szerbiában kéthavonta újat kellett hozni. Mert miért ne? Megtehetik. Mi meg persze tanuljuk mindet egytől egyig. Kell is a fenének. Nyugodtan aludtam, mielőtt megtudtam, hogy hoztak egy alkotmány 1888-ban, 1901-ben, 1921-ben... és ez még nem minden.

Bezzeg, ha a szerbek is úgy fújnák a magyar történelmet, mint ahogy nekem kell emiatt az egy vizsga miatt... pff! Fogalmuk sincs, hogy az 1848-as forradalomban nem csak a szerbek vére folyt. Ha, mondjuk, a Nemzeti dalt kéne elszavalni ahelyett, hogy mikor uralkodtak az Obrenovićok...

Amikor meg eljön a vizsga napja, a jó válasz megadása után is a fejemhez vágják az indexet. Sajnos engem tisztelettudónak neveltek, és a cicababa professzorszerű hölgyeménnyel ellentétben én nem alázom meg őt mindenki előtt. Pedig úgy az orra alá nyomtam volna neki a könyvet azzal a kérdéssel, hogy kettőnk közül ki is az analfabéta! Néha jónak lenni sem jó, de a ganéság ezek szerint kifizetődő.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az én ötvenhatom Minden magát magyarnak nevező embernek ugyanazt jelenti ez az évszám: forradalom.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 32: ZAŠTO AŽDAJA PLAČE?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társadalmi szabályok Az ember szociális lény, ezért nem magányosan tengődünk a világban, hanem közösséget alkotunk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A gyógyítás éjszakája A The Cure zenekar az egész munkásságát bemutató koncertet adott Budapesten

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Noise Anatomy
Noise Anatomy fesztivál A Hercegprímás életre kel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fekete-fehér billentyűk a főszerepben Vasárnap kezdődik az Electe szervezésében az idei Piano Fest

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Off nyomán Amikor a színész bírálja a nézőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szerda Zsófia
Burek Az idei Malomslam – II. regionális slam poetry-bajnokság harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Diszlokátor (Megjelent az Inbox c. novelláskötetben. Fiatal Írók Szövetsége, 2015)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A szőnyeget elhagyva, azonnal kerestem egy helyet, ahol sírhatok” Nemes Viktor egy lelkiismeretes, szerény és kitartásáért becsületre méltó zentai fiú, akire az eg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Halogéntök – halloween-tök
Sporhetsztori – 30. 30. rész – A halogén csirke

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vipassana – a meditáció alfája és omegája A vipassana technikát maga Buddha fejlesztette ki kétezerötszáz évvel ezelőtt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Borough Market
London - Part 3 GYOMORGAZMUS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Terék Anna 1984-ben születtem Topolyán.

0 Hozzászólás | Bővebben +