:

Fekete-fehér billentyűk a főszerepben

:

Vasárnap kezdődik az Electe szervezésében az idei Piano Fest

A szabadkai közönség minden ősszel izgatottan várja az ötnapos fesztivált, amikor a zongora hangja tölti meg a várost. Saját szememmel bizonyosodom meg erről, ugyanis telt ház előtt lépnek fel az ide látogató zongoristák. Görög Noéminek, a Piano Fest koordinátorának a beszélgetés közben is állandóan csörgött a telefonja, de a lényeget sikerült megtudnom tőle.

Mesélj egy kicsit a fesztivál múltjáról! Milyen céllal jött létre?

– Olyasmit szerettünk volna visszaállítani Szabadkán, mint amilyen az EPTA (Európai Zongoratanárok Szövetsége) mesterkurzusa volt. Több mint húszéves múltjuk van a mesterkurzusoknak, amelyek a legjobb tanárok irányításával jöttek létre. Fontos volt, hogy egy évben két hét a zongorázásról szólt Szabadkán. Nappal tanultak, gyakoroltak a diákok, este pedig koncerteken léptek fel. Mindennek nagy szerepe volt a fiatal zongoristák fejlődésében. A hangversenyekbe bevonták a zenekedvelő szabadkai közönséget is. Az EPTA-kurzusok mintájára kezdtük meg 2014 áprilisában a munkát, mesterkurzusból és hangversenyekből állt a fesztivál. Miután megromlott a viszonyunk a zeneiskola vezetőségével, a mesterkurzusok megszűntek, de semmiképpen nem szerettük volna, hogy megszűnjön a fesztivál. Horvát, japán, török, magyar, német és hazai zongoristákkal színesítettük a szabadkai estéket. Teljesen természetes, hogy az Electe koncertsorozatában ekkora helyet kap a zongora, mivel rengeteg zongorista jelentkezik azzal a céllal, hogy szeretne fellépni. A jelentkezők a zsűri jóváhagyásával kerülhetnek a fesztivál programjába, ahol egyórás koncertet adhatnak.

Bogányi-zongora

A híres Bogányi-zongora

Az idén milyen programmal várjátok a hallgatóságot?

– Minden fesztiválnak van egy különlegessége. Az idén a Bogányi-zongora jön Szabadkára, amit a XXI. század zongorájának neveznek. A hét évig készített, 200 ezer eurós hangszer Szabadkára hozatala anyagilag és szervezésileg sem egyszerű, ezért nagyon örülünk, hogy megvalósul ez a terv is. Minden koncert este 20 órakor kezdődik a városháza dísztermében. November 13-án Érdi Tamás, világtalan zongoraművész nyitja meg a rendezvénysorozatot, őt követi 14-én este a macedón származású Irina Naumovska; 15-én este tekintheti meg a nagyérdemű a híres zongorát, amelyet Bogányi Gergely szólaltat meg; 16-án a Horvátországból érkező Tonja Čuić mutatkozik be a szabadkai közönségnek, 17-én pedig a német Becker és az újvidéki Ingmar zongorakettős lép fel. Ezúttal belépőjegyeket is adunk, főként a helyfoglalás miatt, ugyanis sokan eljönnek a koncertre, és nem tudnak leülni. Lesz bérlet, ötszáz dinárba kerül, és mind az öt estére szól. A napijegyeket kétszáz dináros áron lehet megvásárolni a helyszínen. Érdemes már fél nyolckor megérkezni, hogy biztos jusson belépőjegy az érdeklődőnek.

Milyen támogatásból jön létre az idei zongorafesztivál?

– Kaptunk egy bizonyos összeget Szabadka várostól, de az idei fesztivált konkrétan a Szekeres László Alapítvány és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa támogatja. Nagyon sokat segítenek a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói, akik önkénteskednek a fesztiválon. Bárkit szívesen látunk, aki szeretne csatlakozni az önkéntesekhez.

Az idén is lesz sok Chopin, Schubert, és hogy mi még? November 13-tól 17-éig minden este nyolc órakor kiderül.

Bogányi zongora

https://www.facebook.com/events/549028045289757/

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az én ötvenhatom Minden magát magyarnak nevező embernek ugyanazt jelenti ez az évszám: forradalom.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 32: ZAŠTO AŽDAJA PLAČE?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társadalmi szabályok Az ember szociális lény, ezért nem magányosan tengődünk a világban, hanem közösséget alkotunk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A gyógyítás éjszakája A The Cure zenekar az egész munkásságát bemutató koncertet adott Budapesten

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Noise Anatomy
Noise Anatomy fesztivál A Hercegprímás életre kel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fekete-fehér billentyűk a főszerepben Vasárnap kezdődik az Electe szervezésében az idei Piano Fest

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Off nyomán Amikor a színész bírálja a nézőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szerda Zsófia
Burek Az idei Malomslam – II. regionális slam poetry-bajnokság harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Diszlokátor (Megjelent az Inbox c. novelláskötetben. Fiatal Írók Szövetsége, 2015)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A szőnyeget elhagyva, azonnal kerestem egy helyet, ahol sírhatok” Nemes Viktor egy lelkiismeretes, szerény és kitartásáért becsületre méltó zentai fiú, akire az eg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Halogéntök – halloween-tök
Sporhetsztori – 30. 30. rész – A halogén csirke

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vipassana – a meditáció alfája és omegája A vipassana technikát maga Buddha fejlesztette ki kétezerötszáz évvel ezelőtt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Borough Market
London - Part 3 GYOMORGAZMUS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Terék Anna 1984-ben születtem Topolyán.

0 Hozzászólás | Bővebben +