:

Divina Tragedia – avagy a halál mint teremtés

:

Darren Aronofsky: A forrás (The Fountain) – 2006

Szellem-test-lélek no.3.: Lélek.

Om.

Ezernyi a rétege. Mint Pascal hagymája, olyan. Azt mondják, amit itt látunk, az három idősík. Nonszensz. Az időt megszünteti. (A tér is relatív; Adam Cadmon ante portas.) Tom még a testbe kapaszkodik, összetéveszti a létet az élettel. Izzi „már nem fél”.

Megosztotta ez a mozi úgy a nézőket, mint a kritikusokat (mintha amúgy ők mások lennének mint szimpla nézők, haha.) Kerek hat évet kellett várni rá, mire a Rekviem után megszületett. Voltak, akik csalódtak? Nos, elsőre magam sem nagyon tudtam hova tenni... no de: csalódni?!... olyan szellemi, testi, lelki tájképek vetülnek eléd, gyönyör a látvány maga is (és minden a filmben), olyanok, hogy perceken át borzongsz – még te is, te kis gonosz borz! –; amikor másodjára néztem (upsz!), éppen csak a képeket tudtam nézegetni: hááát... maga a képi világ olyan tömény, hogy bőven elmerenghetsz/bizsereghetsz felette.

Item. Arról is szól még a fáma, hogy eredetileg Brad Pitt és Cate Blanchett játszották volna a főbb szerepeket, aztán Pitt valamit kényeskedett, a büdzsé sem állt a legjobban, így faragtak a költségekből. Pitték mentek, jött Hugh Jackman és Rachel Weisz... Nos, Pitt rendben van, bírom a pofáját – majd egyszer írok a legjobb 3 percéről a Tiszta románc kapcsán – ja, ő tizennégy karátos, de tudod, mit?, Jackman időnként közelítget hozzá (tényleg csak ritkán!). Cate meg... uh, van nekem egy teóriám, hogy Thom Yorke és Tilda Swinton egy az egyben angyalok – Blanchett meg „csak” félig az, a Carol óta viszont halálosan szerelmes vagyok belé, és elgondolkodtam, felvállaljam-e leszbikus mivoltomat. És Weisz?... Úristen, az csak egy dolog, hogy egyfolytában pazar szerepformálásai vannak, de érezd a film közben, ahogy a szemedbe néz, nem szól, de megszólít... Van néhány színésznő – persze Weisz is közéjük tartozik –, akikhez olyan módon vonzódom, hogy legszívesebben odaugranék melléjük, felkapnám őket, és elfutnék velük valahova, messzire... minden előzetes konkrét szándék nélkül – érted?, felkapod és futsz. Natalie Portman, Winona Ryder, Gryllus Dorka, László Judit, Lisa Bonet... Weisz itt tiszta, kristálytiszta könnyeket görget végig az orcáján, „Tom, én már nem félek”.

 

...olyan besorolás is elcsattan itt a neten, hogy például: a romantika, a fantasy, a spiritualitás, a történelem és a sci-fi ötvözete lenne A forrás. A romantika végül is igaz: iiiiiigen, manipulálja az érzelmeidet igencsak, „hatásvadász” itt is Aronofsky, halleluja! Imádom. Picsogok. ...fantasy, sci-fi? Oké. Amennyiben Hamvas, József Attila vagy Blake sci-fi. Történelem. Ja, vannak benne maják és még egy konkvisztádor is ráadásul. Hah. Spiritualitás, persze. A léleknél tartunk. Esz-szalám alejkum.

Áttűnés fehérbe.

The Fountain

Ja, ez volt Aronofsky harmadik nagyjátékfilmje, aminek a forgatókönyvét is ő jegyzi, persze az eredeti gárda java részét is megtartja, így akadnak ismét visszatérő színészek is, elég ha csak a π Solját, a Rekviem mr. Rabinowitzát, Mark Margolist megemlítjük, aki itt egy franciskánus atya, Avila szerepében tűnik fel a „történelmi” szálban, vagy Ellen Burstynt, a Rekviem tündöklő Sara Goldfarbját, aki köszöni, jól van, békét kötött immár a frizsiderekkel, minden a legnagyobb rendben.

Ja, hogy a történetről valamit? Testvérem, ez a mozi a lélek története. Nincs történet. Ahol megszűnik az idő, a tér pedig mosolyokból áll össze végre egésszé – a férfi (nem véletlen, ki kicsoda és micsoda itt) még a testbe kapaszkodik, a kedvesébe, önmagába, a tőr az oldalát megsebzi, mohó szomját az Élet fájából oltva virágokat fakaszt gyötrődő bordái közül. Izzi hívja: gyere velem sétálni! Mosolyog. Tom: „Nem lehet. Rengeteg dolgom van. ...este találkozunk.” Persze a haláltól próbálja megszabadítani. A halál is csak egy betegség – megtalálom az ellenszerét. „Én már nem félek”, mondja Izzi.

The Fountain

A testből a lélekbe itt lépnek át először – és itt lép át Aronofsky is; aki utóbb szinte visszavonja ezt az opusát, a „legkevésbé realisztikus” munkáját, és átlép a sokkal „biztonságosabb” színtérre, a szintén nagyszerű Pankrátorba. Visszatérve: testből a lélekbe. Ergo ezért ez a sorrend: π – Rekviem – Forrás. Szellem – test – lélek.

...ezernyi rétege van, mint Pascal hagymájának – mondom egyszer csak, erre a teleszkóp és a mikroszkóp lencséjében ugyanabban a pillanatban megjelenik ugyanaz a haldokló maja csillagköd. Pascal; és persze elsősorban Hermész Triszmegisztosz. Amint fent, úgy alant. És amint odalent, úgy van odafent is. Jösszismészis. Slusszpasszpontslukk.

Az őseredeti Éden kitaszítottjai: Tom egyszerűen nem akar Adam Cadmonná válni, bár utóbb kénytelen lesz – Izzi már régen Éva (mondja ő, persze Lilith Cadmon, persze... hiszen nő). A Hagyomány indái egymás felé nyújtóznak: Buddha, Jézus és a vérszomjas maja istenség kéz a kézben sétál Aronofsky filmkockáin. Az élet fája karnyújtásnyira. Lúdbőrzik. Minden szőrszála Égnek áll. Bezár a bazár. Véget ér a karnevál. Meghalok, mondja Tom, és mosolyog. Mosolygok. Gyere velem sétálni, mondja Izzi (Ízisz, Ezet, Istár, Afrodité, Vénusz, Szűz Mária, morituri te salutant). Az Éden itt van. Mibennünk.

(Micsoda zenéje van ennek a mozinak, teringettét! Micsoda színek, ízek, illatok és nedves érintések a Mindenség tündöklő combtövében!)

The Fountain

Izzi könyve – amely persze mélyen és meghatóan apokrif – a holtak országáról szól, egy haldokló maja csillagködről, noha majdan a sírja mellé ültetett magvak az Élet fáját és a feltámadást és az öröklétet idézik; ki is mondja: a könyvem a holtak országáról szól – ahol majd feltámadunk. Magzatpózban, ketten. Egyként. (A halál mint teremtés.)

Az idő megszűnik, Jákob lajtorjája megmutatkozik. A csípőm belesajdul.

Adam Cadmon első lélegzetvétele fellibbenti a felhőfüggönyt napkeletről.

Áttűnés fehérbe.

Lótuszülésben emelkedek.

A teljesség felé.

Hozzád.

P.-S. – No, ez most valamennyire gonzó. Legjobb is lesz, ha legközelebb a Félelem és reszketéssel folytatjuk; ne mindig csak ez a nagy, fenséges és gyönyörteli letargia. Mik vagyunk mi, emósok?... Röhögjünk is egy kicsit. Vagy legyen inkább a Trainspotting? (Ki fejez be filmajánlót kérdőjellel? He??)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: https://media.npr.org
„Védőnő vagyok” E heti cikkem riportalanya két nagyon kedves, okos, talpraesett és bátor magyarkanizsai lány, Sar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kép: www.wikiHow.com
Jogi Kar, te drága! DAY 39: BROMAZEPÁM-KÚRA, AVAGY VIZSGABEJELENTÉS, HETEDSZERRE

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Demokrácia és jogállam A demokrácia azt jelenti, hogy a hatalmat nem egy kis létszámú csoport gyakorolja, hanem mindenki...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Én és a klasszikus zene Vizsgaidőszak. Amikor a kávét nem ivó elkezd kávézni, energiaitalt önt magába, nem alszik, ha még...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bíró Kornél (fotó: Sárvári Géza Zsolt)
„Valódi underground már nem létezik itt” Bíró Kornél debreceni basszusgitáros, koncertszervező, a kilencvenes évek elejétől része a debrec...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Divina Tragedia – avagy a halál mint teremtés Darren Aronofsky: A forrás (The Fountain) – 2006

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 36. 36. rész – Tejkór

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
I left my heart in Tokio... Nyolc évvel ezelőtt egy Mini Viva nevű egynyári lánycsapat arról énekelt, hogy a szívét Tokióban,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: http://eoelink.eu
Lehetetlen Utazó az az ember, aki lemond a komfortzónájáról, a család vagy más által nyújtott biztonságról, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Tóth Attila
Aki választ: Sóti Juli Sóti Juli vagyok, énekes és dalszerző a Sin Seekasban, a Face'n'Base és a Night Cruisers zenekaro...

0 Hozzászólás | Bővebben +