:

A mindig aktuális lázadás

:

Új előadással robbantott a Fabula Rasa

Február 22-én tárult a nézők elé Greguss Zalán és Ralbovszki Csaba rendezésében a Hair című előadás, amely a Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grund és a Róna táncegyüttes közös műsora. A röpríz során is telt ház fogadta a lendületes és dinamikus előadást. Három szereplőt kértem fel, hogy ossza meg az olvasókkal a darabbal kapcsolatos gondolatait.

Bodnár Lonetta: Bármilyen évszámot írjunk, a Hair története mindig aktuális.
A háború valamilyen formában mindig jelen van a mi kis Földünkön, de szerencsére mindig akad egy kritikus tömeg, amely minden tőle telhetőt megtesz a béke érdekében.
Ebben az előadásban Berger gondoskodó, féltő, szerető édesanyját alakítom. Sokáig nem láttam magam ebben a szerepben, de sokat segített, mikor már térben próbáltunk, és a helyzet adta impulzusoktól reagálni tudtunk egymás mozdulatára, reakciójára; életre kelt a figura...
Másrészt a próbafolyamat azért volt még nagyon intenzív, mert, musical lévén, az előadás sok táncot, mozgást követel. Abban a szerencsés helyzetben találtam magam, hogy 1-2 táncot koreografálhattam is. Ez nagy kihívást jelentett számomra, mivel először próbálhattam ki magam ebben a szerepkörben. Igyekeztem úgy kigondolni egy-egy táncot, hogy kötődjön a jelenethez és a dalszöveghez. Olyan lépéseket, mozgássorozatot próbáltam kitalálni, ami egyszerű – hisz, valljuk be, nem vagyunk profi táncosok, a Róna táncegyüttest leszámítva, akiknek nagy köszönet mindenért –, de ugyanakkor mutatós, és a közönség is velünk együtt élvezheti. A visszajelzések alapján sikerült, úgyhogy boldog vagyok!

Greguss Lilla – Hair

Greguss Lilla: A musicalben Jeannie-t, a kedves, szabadelvű, terhes hippi lányt alakítom. Nagyon szeretem őt játszani. A darab minden részét szeretem, a jeleneteket és a zenés részeket egyaránt. A próbafolyamat a többi darabunkhoz képest rövid volt, de annál eseménydúsabb. A színjátszás nélkül telt nyári szünet után jó volt elkezdeni a próbát egy olyan csapattal, amit nagyon szeretek, ráadásul egy olyan darabon kezdtünk dolgozni, ami érdekes, mai, és amit igazán kedvelek. A próbafolyamat elején még nem igazán tudtam elképzelni, hogy a táncosok és a színjátszósok hogyan fognak együtt dolgozni, de kellemesen csalódtam. Hiszem azt, hogy egy nagyon jó csapatot és előadást hoztunk létre.

László Roland – Hair

László Roland: Én a Hairben Bergert alakítom, a hippi társaság szószátyárját. Már nagyon rég elkezdtük tervezni, hogy kéne egy nagyszabású musicalt csinálni, de akkor még elvetettük az ötletet. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy mégiscsak megcsináljuk a Hairt. Mivel ez az utolsó évem a Fabulában, ez külön öröm volt számomra. Tudni kell rólam, hogy élek-halok a zenéért és a táncért, így a musicalekért is. Nagyon vártam a próbafolyamat kezdetét, és nem okozott csalódást. Jó hangulatban raktuk össze a darabot, amibe a táncosok is könnyen becsatlakoztak. Rettentően élvezem, hogy egy ilyen figurát alakíthatok. Eleinte egy kicsit féltem attól, hogy mennyire bírom majd szusszal a táncolást és az éneklést egyszerre, de idővel kialakult a technika, és lassan-lassan rutinná válik. Egyébként már sokat olvastam a témával kapcsolatban: vietnami háború, Woodstock, '70-es évek. Nagy hatással voltak rám az olvasottak, egy kicsit talán a személyiségemen is alakítottak. Mindent összegezve, eddig ez az előadás jelentette a legnagyobb kihívást számomra, de ez az az előadás, amit az évek során a legjobban élveztem, élvezek.

Végezetül azt is elmondjuk, hogy a darabot legközelebb március 29-én tekinthetitek meg Szabadkán, a Népkörben. Erre ugyan elkeltek a jegyek, de ugyanitt következőleg április 12-én játsszák az előadást :)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jogi Kar, te drága! DAY 40: SZEMESZTER VÉGE, VAGY ELSŐ NAP… UGYANAZ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A művészet szabadsága Nem olyan egyszerű meghatározni, hogy mi a művészet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.facebook.com/ PPLivePhoto
Csillagok között A Vágtázó Halottkémek és a New Model Army zenekar közös pontjai:

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lazar (NS) Az újvidéki instrumentális zenét produkáló trió már azzal egy jó pontot szerzett nálam, hogy van ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindig aktuális lázadás Új előadással robbantott a Fabula Rasa

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Az akárhol és a sehol között egy megapoliszban” avagy a sóvárgás tízezer arcáról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nincs megállás” Davor Štefanek megnősült, és apa lesz

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 38. 38. rész – A második fekete pont– A tinták tintája

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Montgomery, egy világ megteremtője Várj, mondok neveket: Felicity, Felix, Cecily, Sarah Stanley, Gus Pike, Alec bácsi, Janet néni, O...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Driving Licence Amikor hatéves voltam, azt vártam, hogy mikor töltöm már be a tizenkettőt, hogy majd elöl ülhesse...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pályázati felhívás A 27. TARTÓSHULLÁM – MEDIAWAVE Együttlét pályázatot hirdet fiatal magyar és határon túli magyar f...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rakjuk össze, amink van! Jelentkezz közösségi programmal a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlétre!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Balázs Áron A nevem Balázs Áron. 45-össel taposom a 40-et, színész és tanársegéd vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Margóversek Győrffy Zoltán, Zombor – KMV, vers 1. díj (1991)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Anikó sejtelmes télikabátja Jódal Kálmán, Újvidék – KMV, novella 1. díj (1986)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tamás szervezőként a tavalyi KMV-n
„Aki egyszer átélte, azt előbb vagy utóbb úgyis visszahúzza a szíve” Oláh Tamás, Magyarkanizsa

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ágnes a tavalyi KMV-n
„Én ilyen dzsóker vagyok” Léphaft Ágnes, Újvidék

0 Hozzászólás | Bővebben +