:

KSZFV az idén is, azaz fiatal kultúrgerillák ezúttal 48 órában

:

Fotók: Kovács Vecei Sára

„VEHETEK akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen a csupasz téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék” – kezdi Peter Brook, amikor az üres térről beszél, és a színház négy típusát különbözteti meg. (Ajánlom egyébként olvasásra, kitűnő írás). Rögtön a közepébe vág, akárcsak az idei KSZFV, hiszen a nyitónapon, reggel tízkor máris egy impulzív, elgondolkodtató darabbal találjuk magunkat szemben. Ha a reggeli kávé még nem is, de az előadás rögtön felébreszt és fejbe vág.

A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének ötvenedik évfordulóján megszervezett, zentai székhelyű KSZFV az idén sem szűkölködött látnivalókban. Olyannyira nem, hogy ebben az évben már kétnaposra nőtte ki magát a vetélkedőnek ez a fordulója is. A már megszokott sokszínűség ezúttal jobban jellemezte a színdarabokat, de a filmeknél sem csupán egy műfajt láttunk. Vegyes témaválasztás és helyenként vegyes formanyelv jellemezte azt a 8 előadást és 15 kisfilmet, amit az idén megtekinthettünk, és mindkét színtéren felmerültek súlyos morális kérdések is, nemcsak feldolgozott témaként. Az ember belső félelmei és azok legyőzése, családon belüli erőszak, önazonosítás és önazonosság, felelősség, ami a gyerekekkel foglalkozó embereknek kezében van/kell hogy legyen. Ezekkel foglalkoztunk ebben a két napban. Kemény kérdések ezek, pláne középiskolások szájából. Ezek megemésztését nagyban segítette a péntek esti mojózás, ahol a Sin Seekas, a Lóci Játszik és az Uprize segítségével lelazulhatott mindenki. (Persze túlzásba nem esett senki, kulturált koncertezés volt.)

Amit öröm volt látni: a minőségi színpadi élőzene, a saját írás és rendezés. A fejlődés, ami az évek során láthatóan lezajlik a visszatérő fiatal alkotóknál. Az, hogy nem félnek a témaválasztástól, és bátran beszélnek arról, ami bennük zajlik, hogy mi a véleményük a kortárs színházról. A kiemelkedő színészi pillanatok, amelyek mindenkinél megjelentek. Az intenzív vizuális élményt nyújtó trash-ruhák, amelyekről nem mondanánk meg, hogy például az ott egy asztalterítő újragondolása.

KSZFV 2017

Amire legközelebb figyelni érdemes: amivel kommunikálnak ezek az alkotások. A képszerkesztés (filmek esetében: az előtér és háttér pontos kigondolása, hiszen minden, ami a képen van, közlő szerepbe kerül. Ezeket nagyon alaposan át kell gondolni, hogy mi is az, amit a képkivágáson látni és láttatni szeretnék. Ez majdnem minden filmnél felmerülő probléma volt. Színpadon: a funkcionális díszlet, egységes jelmezek, kellékkezelés. Nem kell félni az eszköztelenségtől sem.), a szöveg (megtanulása, megértésre és a nézővel való megértetésre törekvés), a szimbólumok egységes rendszerbe foglalása és a fények (színpadon és filmen egyaránt). Ezeket persze nem én mondom, hanem a zsűri: Fejős Csilla, László Sándor és Mezei Kinga.

Nem szabad elmenni az alapkérdések mellett sem: miért ezt mondom, miért ezt mutatom, mit akarok közölni. Mivel művészetekkel foglalkoztok, felelősséggel tartoztok azért, amit megmutattok a befogadónak. Ezekben az esetekben, sajnos, az „így sikerült” és a „nem volt rá idő” mondatok csupán kifogások, melyeket véleményem szerint nem engedhet meg magának egyetlen amatőr alkotó sem.

Brook már emlegetett könyvének (Az üres tér) zárószavait hívom segítségül, hiszen nagyon tiszta megfogalmazásban közli a következőket: „A 'ha' a mindennapi életben fikció, a színházban a 'ha' kísérlet. A mindennapi életben a 'ha' kibúvó, a színházban a 'ha' igazság.(…) A játékhoz sok munka kell. De amikor ez a munka a játék élményét adja, nem érezzük többé munkának. A színház – játék.”

KSZFV 2017



DÍJAK


AZ ELŐADÁSOK DÍJAI:

A legjobb előadás: 
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)
Tasnádi István: PARAVARIETÉ
Szereplők: Budinčević Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dudás Dániel, László Roland 
Rendező: Greguss Zalán

A legjobb csapatnak járó díj:
Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelye (Szabadka)

Innovatív díj:
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)

Legjobb női szereplők: 
Dedovity Tomity Dina
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)
Tasnádi István: PARAVARIETÉ

Dragić Marianna
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
Cziczó Attila: TANÁR ÚR, DE MIÉRT?

Legjobb férfi szereplők:
Dudás Dániel
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)
Tasnádi István: PARAVARIETÉ

Ágyas Ádám
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)
Georg Büchner: LEONCE ÉS LÉNA

 

KÜLÖNDÍJAK:

Tanyaszínház különdíj, részvétel az idei előadásban:
Szabó Róbert
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
Cziczó Attila: TANÁR ÚR, DE MIÉRT?

Wischer Viktor
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
Cziczó Attila: TANÁR ÚR, DE MIÉRT?

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásának megtekintése: 
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)

A Szabadkai Népszínház előadásának megtekintése: 
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásának megtekintése: 
Középiskolások Diákotthona (Szabadka)

Az Újvidéki Színház előadásának megtekintése (az utaztatást is biztosítják):
Kishegyesi Színjátszó Műhely (Kishegyes)

A szabadkai Gyermekszínház előadásának megtekintése:
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)

Részvétel a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizedik Táborában:
Fodor Gábor 
Kishegyesi Színjátszó Műhely (Kishegyes)
KARNYÓNÉ SHOW

A Képes Ifjúság különdíja (éves előfizetés):
Szabó Regina
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)
Georg Büchner: LEONCE ÉS LÉNA

Részvétel a Malomfesztivál színésztáborában: 
Balla Georgina
Középiskolások Diákotthona (Szabadka)
Szarka Áron: ARCOK JÁTÉKA

A Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ különdíja (könyvcsomag):
Papp Kinga
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)

A Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ különdíja (könyvcsomag):
Szeles László 
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)

KSZFV 2017


FILMEK:

A legjobb film: 
(Zenta)
TRIM (5:15)
Forgatókönyv: Szabó Margit, Kocsmár Réka, Tüski Réka
Operatőr: Kocsmár Réka, Tüski Réka 
Vágó: Szabó Margit
Rendező: Szabó Margit

Perspektíva díj:
(Zenta)
BOGARÁSZ (2:46)
Forgatókönyv: Bálint Márk 
Operatőr: Bálint Márk
Vágó: Bálint Márk
Rendező: Bálint Márk

Legjobb filmrendezői díj:
Bálint Márk

 

KÜLÖNDÍJAK:

Részvétel a Malomfesztivál filmes táborában:
Szabolcski Erik

A Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ különdíja (könyvcsomag):
Kószó Patrik

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jogi Kar, te drága! DAY 42: A CSAPDA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egyedül maradni Európában senki sem szeretne Az egyik legfontosabb emberi jogi dokumentum (legalábbis Európában) az Emberi Jogok Európai Egyez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A rozsomák a trapézt átharapja Terry Gilliam: Félelem és reszketés Las Vegasban (Fear and Loathing in Las Vegas) – 1998

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A bedeszkázott ablakok mögötti élet Orcsik Roland regényíróként is tarol

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fekete rizottó
Sporhetsztori 39. 39. rész – Tinta a tányéron

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátom, Vancouver ... lábait az óceán nyaldossa, haját hó deresíti, ruháján felhőkarcolók csillogása jár táncot, vá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ezeket a magyar filmeket is láthatod az idei Mediawave Együttléten! Három hét múlva kezdődik Magyarország legrégibb és egyben legfiatalabb fesztiválja, a 27. Tartósh...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Orovec Krisztina Műfordítással foglalkozom, ez a második hivatásom. A televíziózás az első.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vége felé... Március vége van, ami azt jelenti, hogy a tél átváltott tavaszba.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versek KMV, vers 1. díj (1989)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ujjé, nyaralunk! KMV, humoreszk 1. díj (1983)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Koncentráció 2016-ban
Tizenöt perc az tizenöt perc Kiss Anita, Óbecse/Zenta

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Éva a 2015-ös KMV-n
Mit csinál egy zsűritutujgató? Borbély Éva, Magyarkanizsa

0 Hozzászólás | Bővebben +