: Éva a 2015-ös KMV-n
Éva a 2015-ös KMV-n

Mit csinál egy zsűritutujgató?

: Éva a 2015-ös KMV-n
Éva a 2015-ös KMV-n

Borbély Éva, Magyarkanizsa


Hogyan kerültél kapcsolatba a KMV-vel? Milyenek voltak az első benyomásaid?

Pofátlanul későn, 2010-ben vettem részt először a KMV-n, a gimnázium negyedik osztályában, de hogy miért ilyen későn, azt magam sem értem. Vers és értekező próza kategóriában indultam az irodalom-tanárnőm, Tóth Ágota indítványára (örökös hála érte!), a vers második, a próza harmadik helyet ért el, a harmadik nap végére pedig egyértelművé vált, hogy jövök én még, hiába ballagok el két hónap múlva.

Ezek a benyomások hogyan változtak az évek során?

A benyomás a KMV-ről mindig ugyanaz – akárhányszor szállok le a péntek reggeli Enkáról Becsén, megint egy kicsit 2010 van. Meg megint ugyanazok az ismerős arcok és barátok ülnek a Scena teraszán. Ugyanaz a nap süt. Viccen kívül.

Milyen volt a te utad? Résztvevőként hogyan jutottál el a szervezőposztig?

2011-ben afféle vendégként vagy inkább fiatal családtagként mentem Becsére, de evidens volt, hogy a következőkben már szervezőként várnak vissza. Hogy őszinte legyek, hivatalos felkérésre vagy ajánlatra nem emlékszem, valahogy organikusan fejlődött ez az út, azt sem tudom, mikor és hogyan kerültem a szervezős Facebook-csoportba. Ezért aztán össze is folynak a korai évek.

Máshogyan tekintesz a KMV-re szervezőként, mint résztvevőként?

Annyiban tudnám megkülönböztetni a szervezést a részvételtől, hogy a fellépés előtti gyomorideget felváltotta a levezetésből eredő kialvatlanság, valamint a becsei hétvégére való felkészülés nem pár napig vagy hétig tart, hanem egész éves folyamat, becsei, kanizsai találkozókkal és Skype-konferenciákkal – amúgy minden ugyanolyan szép, sőt.

Mi a te feladatod a KMV-n?

A szervezésben betöltött munkaköröm hivatalos megnevezése „zsűrifelelős”, aminek a jelentése a „zsűritutujgató”-nak felel meg – én várom a zsűritagokat, velük vagyok egész nap, ebből adódóan minden évben végignézhetem az összes versenyzőt, aminek én nagyon örülök. Tényleg. De a KMV-n senki sem csinál csak egy dolgot; Oláh Dórival közösen ébresztünk és felügyelünk a szállóban, Léphaft Ágival és Karácsonyi Gabival segítünk a díjátadónál, volt, hogy a gálán a technikában ültem, valamint az idén harmadik éve szerkesztem és lektorálom a helyszínen készülő KMV fanzine-t.

Megosztanál velünk egy anekdotát a sokéves közös történelmetekből?

Jaj, ezzel a kérdéssel szenvedek. Nagyon nehéz bármit is kiemelni a rengeteg közül. Na jó, egyet, de ekkor még versenyeztem: az egyébként is túláradó lámpalázamat tetézte, hogy az értekező prózám sokkal hosszabb volt, mint a többi versenyzőé (hozzá kell tenni, hogy a féloldalas versem felolvasásánál is végig csörögve reszketett a papír a kezemben). Ezért az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy mielőtt elkezdem olvasni, jelzem a zsűrinek, hogy csak egy részletet szeretnék prezentálni, mert egyébként tizenkét oldalas a szöveg. Ekkor, ha jól emlékszem, valaki a nézőközönségből hangosan felnyögött. Azóta van limit a felolvasható oldalszámokat illetően.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jogi Kar, te drága! DAY 42: A CSAPDA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egyedül maradni Európában senki sem szeretne Az egyik legfontosabb emberi jogi dokumentum (legalábbis Európában) az Emberi Jogok Európai Egyez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A rozsomák a trapézt átharapja Terry Gilliam: Félelem és reszketés Las Vegasban (Fear and Loathing in Las Vegas) – 1998

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A bedeszkázott ablakok mögötti élet Orcsik Roland regényíróként is tarol

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fekete rizottó
Sporhetsztori 39. 39. rész – Tinta a tányéron

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátom, Vancouver ... lábait az óceán nyaldossa, haját hó deresíti, ruháján felhőkarcolók csillogása jár táncot, vá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ezeket a magyar filmeket is láthatod az idei Mediawave Együttléten! Három hét múlva kezdődik Magyarország legrégibb és egyben legfiatalabb fesztiválja, a 27. Tartósh...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Orovec Krisztina Műfordítással foglalkozom, ez a második hivatásom. A televíziózás az első.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vége felé... Március vége van, ami azt jelenti, hogy a tél átváltott tavaszba.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versek KMV, vers 1. díj (1989)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ujjé, nyaralunk! KMV, humoreszk 1. díj (1983)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Koncentráció 2016-ban
Tizenöt perc az tizenöt perc Kiss Anita, Óbecse/Zenta

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Éva a 2015-ös KMV-n
Mit csinál egy zsűritutujgató? Borbély Éva, Magyarkanizsa

0 Hozzászólás | Bővebben +