: Dóra a tavalyi KMV-n
Dóra a tavalyi KMV-n

Kerüljön rá burek vagy a Batman

: Dóra a tavalyi KMV-n
Dóra a tavalyi KMV-n

Oláh Dóra, Magyarkanizsa


Hogyan kerültél kapcsolatba a KMV-vel? Milyenek voltak az első benyomásaid?

Másodikos középiskolás koromban vett rá a bátyám, az Oláh Tamás, hogy próbáljam meg. Megpróbáltam. Nyertem. De ennél is nagyobb benyomást tett rám maga a rendezvény, a vájb. Elegendő ismerős volt már akkor járatos Becsén, hogy ne unatkozzak egy percig se. Fesztivál volt ez a fesztivál életkor hajnalán. Hát élveztük. Nagyon is.

Ezek a benyomások hogyan változtak az évek során?

Először csak néhány kortársad ismered, velük barátkozol. Aztán a barátaid barátaival is barátkozol. Aztán már mindenkivel barátkozol, és mindenkit ismersz, és egyszer csak rájössz, hogy a káemvéhez már öreg vagy, de a barátaid megmaradtak. És még mindig élvezed. Nagyon is.

Milyen volt a te utad? Résztvevőként hogyan jutottál el a szervezőségig?

Sokat rajzoltam. Ez jól jött a KMV-n az aktív éveimben, majd jól jött utána is, amikor a szervezőség megkeresett azzal, hogy elvállalom-e az arculat felfrissítését. Elvállaltam. Meg mellé azóta még pár dolgot. 

Máshogyan tekintesz a KMV-re szervezőként, mint résztvevőként?

Próbálok visszaemlékezni, hogy hogyan tekintettem résztvevőként a rendezvényre, hogy találok-e valamit, ami mérhetően változott azóta. De nem. Becse minden áprilisban biztos program. Az izgalom megmaradt. A társaság nagy része szintén. A megelőző alkotómunka pedig talán még több, mint versenyzőként.

Mi a te feladatod a KMV-n?

Alapvetően a vizuális megjelenés felelőse vagyok. Ebbe 6 éve tartozik az arculat és 3 éve a fanzine, ahol a grafikai munkálatokat „vezetem”. 

A plakátok és az egész KMV arculatának kialakításakor mi vezérel? Mi alapján választasz ki egy-egy motívumot vagy adott esetben egy-egy állatot?

Az inspirációs folyamat minden munka esetében más, viszont a KMV-s ügy minden alkalommal érdekes, sőtmitöbb mókás. Általában félszavakból ugrik be a téma vagy egy-egy karakter, és ez a végleges alkotásig vezető úton rengeteget alakul, és telítődik. Igyekszem vicces elemekkel telerakni, tartani a fiatalos formát, minden évben újat alkotni, és a szervezőgárda többi tagja is támogat ebben. Már az első vázlatoktól kezdve beavatom őket a folyamatba, és sok ötlet érkezik a részükről. Például hogy kerüljön rá még egy burek vagy a Batman.

Megosztanál velünk egy anekdotát a sokéves közös történelmetekből?

Nekem még annyira összemosódik a versenyzős és a szervezős KMV-lét, hogy nem tudok külön beszélni a kettőről, nincsenek nagy versenyélmények meg hatalmas ovációk (a képzőművészeti szekció ezekben sajnos nem bővelkedik), de emlékszem az ovis ebédekre, hogy a térdünket ettük le pörköltszafttal, annyira picik voltak a székek. A Floyd előtt, mellett, mögött végigbeszélgetett estékre, mert a barátkozás érdekesebb volt még a Subscribe-nál is. És vasárnapi ebéd utáni hahotázások, amikor már mindenki leereszthet. Már nincs rohanás, tanár, diák és szervező együtt próbálja helyretenni, hogy melyik mondat mikor hangzott el, melyik kávé mikor ömlött ki, melyik volt a legjobb humoreszk, és hány órát nem aludtunk összesen.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jogi Kar, te drága! DAY 43: IDŐHÚZÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lehetne jobb is, lehetne rosszabb is Az emberi jogok még csak nem régóta léteznek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Marek Šindelka
Anomália Isten arcán Marek Šindelka: Hiba (Chyba) – 2008

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Balut
Sporhetsztori 40. 40. rész – A kocsonyás és a ropogós

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Menjen mindenki világgá! Itt a tavasz. Csiripelnek a madarak, és mindenkin egyre kevesebb a ruhadarab.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Big City Life Nagyvárosba utazni azért jó, mert valahányszor visszatér az ember, mindig egy új oldalát látja meg

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sounds of Awakening 2017 Az ébredő vajdasági extrém metál színtér

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Szerda Balázs Szerda Balázs vagyok a Tisza menti Óbecséről, 26 éves, történész, történelem- és latintanár, zené...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jegyzetek a kerekasztal-értekezletről 1979. 04. 25.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Öröm és üröm 1973. 04. 25.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy irodalmi vetélkedő ürügyén 1967. 04. 15.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sport, zene, derű KMV, humoreszk, 1. díj (1986)

0 Hozzászólás | Bővebben +