: Gabriella a KMV-n 2014-ben
Gabriella a KMV-n 2014-ben

Nem csak középiskolásoknak

: Gabriella a KMV-n 2014-ben
Gabriella a KMV-n 2014-ben

Karácsonyi Gabriella, Óbecse

 

Hogyan kerültél kapcsolatba a KMV-vel? Milyenek voltak az első benyomásaid?

A KMV már gimis korom előtt érdekelni kezdett, elsősorban az idősebbik nővérem révén, aki akkor versenyző és kisegítő volt, de becseiként is, hisz magától értetődő volt, hogy a vasárnapi gálát megnézzük. Már akkor vonzónak találtam a sok nyüzsgő fiatalt a városközpontban, és jó volt azt érezni, hogy itt most történik valami, mert így visszagondolva ez tényleg érezhető volt. Mindenkinek volt valami célja vagy oka, ami miatt akkor áprilisban itt volt. Talán emiatt tartok ki mellette már olyan régóta, mert itt lehet valamit tenni, ez nem csak üres bámészkodás. Itt a kimondott és leírt szónak súlya és értéke van, és erre van is, aki odafigyel. A gimnázium ideje alatt versenyzőként és kisegítőként is részt vettem a KMV-n, később pedig bekerültem a szervezők közé. De úgy érzem, ez alatt a tizenkét-három év alatt (most döbbenek rá, hogy milyen régóta) talán csak a lelkesedésem változik hol pozitív, hol negatív irányba. Január–februárban mindig izgulok, hogy vajon lesznek-e látogatók, és van-e értelme az igyekezetünknek. De amikor elkezdenek érkezni a munkák, lezajlik a KSZFV és a KNV, akkor már jobb, és a döntőt már nagyon élvezem. Az az érzés viszont, hogy a vajdasági fiataloknak szükségük és igényük is van olyan helyekre és rendezvényekre, mint a KMV is, ahol találkozhatnak, és kifejezhetik önmagukat, mindinkább erősödik. De hozzá kell tennem, a vetélkedő nem csak a középiskolásoknak szól. A vajdasági gondolkodó emberek nagy része, eltérő módon ugyan, de valamikor valahogy kapcsolatba lép a KMV-vel. Zsűritagként, tanárként, újságíróként, támogatóként vagy csak szemlélőként, de hall róla, vagy a legjobb esetben el is jön.

Milyen volt a te utad? Résztvevőként hogyan jutottál el a szervezőségig?

A gimnáziumban én voltam a Kazinczy Önképzőkör elnöke, és a szabályzat értelmében amikor az új csapat átvette a vetélkedő szervezését, nekem is részt kellett vennem a gyűlésen. Ezután rendszeresen eljártam a gyűlésekre, és bevettek a csapatba. A osztályban addig is én voltam az, akinek a pénteki KSZFV, a csütörtöki KNV és az óbecsei döntő miatt elnézték, ha nem ment iskolába, ezért nem éreztem nagy változásnak, hogy belecsöppentem. A gimi befejezése után pedig nem is volt számomra kérdés, hogy ha lehet, akkor továbbra is részese lennék.

Mi a te feladatod a KMV-n?

Azt hiszem, nincs konkrét feladatom, de mindig találok valamit. Becseiként a helyhez kötött dolgokkal foglalkozom főleg, mint például a beszerzés, a meghívók vagy a pályázatok szétküldése, a képzőművészeti zsűrizés előkészítése, ha kell, raktározás, pakolás, az ajándék könyvek szétválogatása, de ide sorolhatnám a kapcsolattartást is a becsei iskolákkal vagy bármi mást, ami épp fontos és sürgős. Egy kicsit a koordinátor szerepét érzem közelinek, aki a vetélkedő előtt és alatt is arra figyel, hogy semmit se felejtsünk el.

Megosztanál velünk egy anekdotát a sokéves közös történelmetekből?

Minden eddigi KMV-n számtalan olyan dolog megtörtént, amin épp akkor nagyot nevettünk, és egy darabig élcelődtünk rajta. Volt már olyan, hogy a vasárnapi sztárvendég virágcsokrával rohangáltam fel-alá a színházban, mert senki sem tudta, hogy a kulisszák mögül vagy a nézőtérről kell-e átadni. Egy másik évben azon vidultunk, hogy a színpadra tervezett díszletben mikor botlik fel valaki, és rántja magára az egészet. De olyan is megesett már, hogy a képzőművészeti tárlatot kellett gyorsan helyrehozni, mert a néptáncosok olyan lelkesedéssel dobogtak a színpadon, hogy lepotyogtak a képek a falról. A szervezők által vezetett gála is magában véve egy kabaré volt, amit néha-néha újranézek, és másnak is ajánlom. Ezeket a dolgokat természetesen a kimerültség és az igyekezet szüli, hogy mindenki szívesen jöjjön, és jól érezze magát a KMV-n.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jogi Kar, te drága! DAY 43: IDŐHÚZÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lehetne jobb is, lehetne rosszabb is Az emberi jogok még csak nem régóta léteznek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Marek Šindelka
Anomália Isten arcán Marek Šindelka: Hiba (Chyba) – 2008

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Balut
Sporhetsztori 40. 40. rész – A kocsonyás és a ropogós

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Menjen mindenki világgá! Itt a tavasz. Csiripelnek a madarak, és mindenkin egyre kevesebb a ruhadarab.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Big City Life Nagyvárosba utazni azért jó, mert valahányszor visszatér az ember, mindig egy új oldalát látja meg

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sounds of Awakening 2017 Az ébredő vajdasági extrém metál színtér

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Szerda Balázs Szerda Balázs vagyok a Tisza menti Óbecséről, 26 éves, történész, történelem- és latintanár, zené...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jegyzetek a kerekasztal-értekezletről 1979. 04. 25.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Öröm és üröm 1973. 04. 25.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy irodalmi vetélkedő ürügyén 1967. 04. 15.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sport, zene, derű KMV, humoreszk, 1. díj (1986)

0 Hozzászólás | Bővebben +