:

Aki választ: Szerda Balázs

:

Szerda Balázs vagyok a Tisza menti Óbecséről, 26 éves, történész, történelem- és latintanár, zenész, a Fokos zenekar tagja.

A zene egészen kisgyermekkoromtól kísér, édesapám muzsikált, a családban többen foglalkoztak tánccal, énekléssel. Óvodáskoromban tagja lettem az óbecsei néptánccsoportnak, zeneiskolába jártam hegedülni. Több stílusban és formációban is kipróbáltam magam. Célom, hogy tevékenységemmel hozzájáruljak úgy a szűkebb, mint a tágabb értelemben vett közösségem épüléséhez, megmaradásához, mindent ennek rendelek alá. 

Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál?

Bevallom töredelmesen, soha nem voltam a legnagyobb könyvmoly. Talán a már gyerekként is lázadó természetem tett ilyenné, ami kötelező volt, számomra valamiért az ördögivel volt egyenlő. Később, persze, változott a helyzet, amikor magam kezdtem válogatni. Életem egyik meghatározó élménye az Egri csillagokhoz fűződik, igaz, már gimnazista koromban olvastam. Az első igazán magával ragadó olvasmányélményemként tartom számon, nagyban hozzájárult a gondolkodásom fejlődéséhez; természetesen nem csak ennek köszönhetően, azóta történész lettem. Ezen az úton járva akadt a kezembe Joó Tibor A magyar nemzeteszme c. könyve is, sok kérdését válaszolta meg egy forrongó fiatal fejnek. A versek sokkal jobban érdekeltek mindig. 14-15 éves koromban kezdtem saját dalokat írni, ekkor írtam az első megzenésített verseimet is. Ha muszáj, Ady Endrét szoktam a ,,kedvenc költőm”-ként említeni, neki ugyanis az összes kiadott költeményét elolvastam. A költészet számomra ugyanaz, ami a zene, csak puszta szavakkal. Bestsellereket olvastam a legkevesebbet, mindenképp meg kell viszont említenem Dan Brown Da Vinci-kódját. Törött lábbal feküdtem egyszer hetekig, akkor vettem a kezembe unalomból, végül teljesen lebilincselt a történet. Ja, és hogy leüljek megírni ezt a néhány sort, Alex Ferguson és Michael Moritz Vezetés című könyvét hagytam az ágy szélén.

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

A filmek terén ,,kötelező irodalom” a Keresztapa-trilógia Al Pacinóékkal, az abszolút kedvenc pedig A tökéletes trükk (The Prestige) Christopher Nolan rendezésében. Egy film, ahol Jack Nicholson is feltűnik a vásznon, nehezen lesz rossz, a Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo's Nest) szerintem szintén egy kiemelkedő alkotás. Az Üvegtigrisektől a hasamat fogtam, és bár nem tipikus mozi, egy hozzám hasonló focirajongónak a Puskás Hungary az egyik legmeghatóbb, legmegindítóbb film.

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod!

Népzenészként főleg népzenét hallgatok, nem feltétlen működő zenekarok számait, sokszor régi gyűjtéseket, amik forrásanyagaként szolgálnak. A népzenét játszó zenekarok közül valóban nagyon nehéz kiemelni bárkit is, de ha mégis meg kell tennem, és nagyon megerőltetem magam, akkor a Tükrös zenekart mondom. Igazi példaképek. Ilyen a Kaláka is, ők a megzenésített vers ,,kategória” abszolút győztesei. Ha nem népzene, akkor egyértelműen rock, az elektronikus zenével soha nem tudtam igazán kibékülni. Tankcsapda über alles! Volt idő, mikor fejből tudtam a teljes diszkográfiát, fiatalkorom igazi meghatározó zenekara. De itt is sorolhatnám: Pokolgép, Ossian, Ismerős Arcok, Historica, Nirvana, Metallica, Offspring, és itt akkor leállok, hogy ne legyen négyoldalas a cikk. Hogy hogy fér össze a népzene és a rock? A mondanivaló, az energia ugyanaz. Hallgassátok csak meg!

Melyik az az öt étel vagy ital, aminek nem tudsz ellenállni?

Nem mondanám magam ínyencnek, de igencsak szeretek enni, a sütés-főzés számomra szórakozás is, egyfajta alkotási folyamat. Ami nélkül valószínűleg nem léteznék, az a bécsi szelet, pörkölt, körömpaprikás, pizza és a rakott krumpli. Hogy mit iszom, az teljesen helyzet- és hangulatfüggő. Ami biztos, hogy a világ nem lenne világ az óbecsei kutakból folyó ,,sárga víz” nélkül.

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

Ami pozitív, hogy ha valamit szeretek, azt fáradtságot nem ismerve, teljes erőbevetéssel, szenvedéllyel csinálom. Ennek sajnos a fordítottja is igaz: vannak az életben dolgok, amikhez nem igazán fűlik az ember foga, ezekben az esetekben hajlamos vagyok a felületességre. Jó kedélyű, élettel teli figurának tartom magam, akivel könnyű összebarátkozni, jót beszélgetni, könnyen (néha talán túl könnyen) megbízom másokban, örömmel tölt el, ha tettvággyal teli emberekkel vehetem körül magam. Nagyon magas érzelmi fokon égek, emiatt néha hirtelen természetűnek tűnhetek, bár alapjáraton nem vagyok az.

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

A hangszereim (2 brácsa, tambura, gitár, koboz) természetesen az első helyet foglalják el, nélkülük valami teljesen más lennék. Nem igazán ragaszkodok tárgyakhoz, van viszont egy övem egy számomra nagyon kedves övcsattal, amit talán hat éve vettem, azóta nem igazán használtam másik övet, ezek szerint ahhoz ragaszkodom.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jogi Kar, te drága! DAY 43: IDŐHÚZÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lehetne jobb is, lehetne rosszabb is Az emberi jogok még csak nem régóta léteznek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Marek Šindelka
Anomália Isten arcán Marek Šindelka: Hiba (Chyba) – 2008

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Balut
Sporhetsztori 40. 40. rész – A kocsonyás és a ropogós

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Menjen mindenki világgá! Itt a tavasz. Csiripelnek a madarak, és mindenkin egyre kevesebb a ruhadarab.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Big City Life Nagyvárosba utazni azért jó, mert valahányszor visszatér az ember, mindig egy új oldalát látja meg

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sounds of Awakening 2017 Az ébredő vajdasági extrém metál színtér

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Szerda Balázs Szerda Balázs vagyok a Tisza menti Óbecséről, 26 éves, történész, történelem- és latintanár, zené...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jegyzetek a kerekasztal-értekezletről 1979. 04. 25.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Öröm és üröm 1973. 04. 25.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy irodalmi vetélkedő ürügyén 1967. 04. 15.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sport, zene, derű KMV, humoreszk, 1. díj (1986)

0 Hozzászólás | Bővebben +