Mint ahogyan a világ minden rendes városában, úgy Debrecenben is egyre szaporodnak a rockkocsmák vagy burkoltabb elnevezéssel élve a zenés kávézók, és nagy szeretettel várják a muzsikát kedvelő jó embereket. Némelyikük reggeltől estig kiszolgálja a szomjas (természetesen kultúrszomjas) vándorokat, máshol csak alkalmi koncerteket szerveznek, de azt mindegyikről elmondhatjuk, hogy odafigyelnek a minőségi megszólalásra, mondhatni, nagyon hangsúlyos a súlyos hang. A füstölgőzóna mindenhol a falakon kívülre került a dohányosok legnagyobb bánatára, de gyorsan bebizonyosodott, hogy a zenei élményt ez nem csökkenti jelentős mértékben.

A kultikus helyek közül a már többéves múltra visszatekintő Roncsbár viszi el a pálmát. Általában telt ház előtt zajlanak a bulik. Délebbi vidékeken egy ekkora terembe legalább 500 főt bepréselnének, itt a túlzott biztonsági előírásoknak köszönhetően a telt ház 300 nézőt jelent. A légteret teljesen belaktuk a Leander Kills koncertjén, a színpad előtt pedig tömött sorokban ujjongtak a legfiatalabb rajongók, amint kedvencük kezébe vette a mikrofont. Leander meghatódva szólt mindnyájunkhoz:

– Nagyon örülök, hogy ilyen sokan szeretnek bennünket itt, ebben a szép városban. Szinte hihetetlen, hogy már két hete szétkapkodtátok az összes belépőt. Köszönöm nektek.

A lelkes közönség természetesen óriási tapsviharral fogadta az elismerő szavakat, viszonzásul pedig nagyon sokan az összes dalt együtt énekelték a frontemberrel, szinte az első sortól az utolsóig. Tapintatos felvezetésként nagyon jó szolgálatot tett a Te leszel a párom ringató kezdősora, miután persze hamar helyükre kerültek a fürgébb dobverők és a hevesebb pengetők, majd még gyorsabban követték egymást a keményebbnél keményebb, zúzós tételek, néhányuk még a Leander Rising korszakból, amelyek szintén nem sorolhatók az altatódalok közé. Mindössze két szusszanásnyi pihenőt engedtek meg a fiúk félidő tájékán. Az Este van lírai népdalfeldolgozással kapcsolatban érdekes megemlíteni, hogy a gitárszólót a nyári fellépéseken még Jingis, más néven Fábri Andris pengette el vendégzenészként, most pedig ugyanezt a feladatot Czifra Miki törzstag is kitűnően teljesítette. A másik gitárt Bodor Máté ujjai tépték, de ő már csak búcsúzni jött, mert nemrégiben átigazolt a skót első osztályba, nevezetesen az Alestorm folk-metál csapatába. Leander ennek megfelelően mutatta be a szőke virtuózt: „Íme, itt áll mellettem egy világsztár!”

A következő nyugis kitérőt természetesen az eurovíziós jelölt, az Élet jelentette, amely nem mellékesen a Dal akusztikus versenyét fölényesen nyerte. Ennél a balladánál (legalábbis Leanderéknél ez annak számít) a billentyűs nyitányhoz mégsem toltak be egy koncertzongorát, inkább a hangtechnikusokra bízták az elegáns megoldást. Ennek végeztével minden visszakerült a kerékvágásba, vagyis „üsd-vágd” üzemmódba, és persze nem maradhatott ki a két közönségkedvenc bomba sem, amelyek előkelő helyen végeztek az ország vezető (igaz, egyetlen) metál és hard rock nyomtatott szaklapjának listáján.

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy a 2016-os közönségszavazáson az év dala kategóriában két nótánk, a Ketten egyedül a negyedik helyen, a Szeresd bennem pedig a kilencedik helyen bekerült a Top 10-be. Köszönjük a Hammerworldnek, és még inkább nektek, hogy ilyen ügyesen szavaztatok! – kiáltotta boldogan a zenekar vezére és megalkotója.

Nem meglepő, hogy hangos örömkiáltások és sikítások következtek a rajongók irányából, a kemény legények pedig cserébe a fülünkbe zúdították ezeket a számokat is, jól teletűzdelve vágtató ritmusokkal, hörgésekkel, torokreszelésekkel, vagyis minden széppel és jóval, amiket a Duna TV szakzsűrije valószínűleg negatív pontszámokkal jutalmazott volna. Itt azonban mindenki fejből fújta ezeknek a szövegét is, nem beszélve a zárótételről, amely a helybeli aranycsapat, a Tankcsapda Lopott könyvek című költeménye volt. Itt aztán a buli véget ért, de nem érheti szó a ház elejét, derekasan helytálltak a zenészek, egy órán keresztül megállás nélkül pörögtek.

A levezetést ezúttal az AWS budakeszi rock-metál banda vállalta nagy örömmel, ugyancsak energiával teli megjelenéssel, sőt, a frontember éneklés közben még egy rövid crowdsurfinget is bevállalt, ami nem mindennapi látvány.

A Roncsbár kultúrintézményről még csak annyit, hogy egy nap pihenőt sem hagytak nekünk. Következő este ugyan egészen más műfajban, de szintén a magyar élvonal reménységei látogattak el hozzánk. A Margaret Island zenekarról van szó, amelyet ugyancsak telt házzal jutalmazott a debreceni nézősereg. A színpad elé ezúttal főleg tizenéves leányok nyomultak, azt viszont nem tudni, hogy a bájos és majdnem tini Lábas Viktória, a négy jóvágású fiatalember, vagy a kitűnő, dallamos muzsika volt-e az érdeklődés középpontjában. Nagyon valószínűnek tartom, hogy mindegyik. Mindenesetre a nézőtéri kórus már a koncert kezdete előtt többször is előadta az Eső című, fülbemászó slágert, a fellépés során pedig Viki szintén több száz tagú támogatással énekelte Bródy János szövegét, miszerint Nem voltál jó.

Akinek pedig mindez nem lett volna elég (márpedig ilyen fiatal is akadt vagy ezer), azoknak a koncertterem percek alatt táncparketté alakult át. A színteret lefüggönyözték, parányi asztalkákat állítottak a fal tövébe, hogy a töméntelen (ám nem minden esetben töménytelen) pohárnak is legyen helye, a hangfalakból pedig 120 decibellel dübörgött a mindenkit ütemes mozdulatokra késztető R’n’B, techno vagy éppen divatos popzene. A vendéglátók ekkor már fittyet hánytak a biztonsági előírásokra, a szélesre tárt kapun mindenki benyomulhatott, már aki befért, a terem belsejében ugyanis egy újfajta, papírlap vastagságú okostelefont sem lehetett volna leejteni.

Szombaton egyébként ez a megszokott jelenség egészen hajnalig eltart, aztán pedig ki-ki vérmérséklete szerinti állapotban tér nyugovóra, a környéken lakók pedig hősiesen tűrik mindezt, várva a szürke hétköznapokat, amikor már éjfélkor hatályba lép a csendrendelet.

Képgaléria: