: A sopes-prés
A sopes-prés

Sporhetsztori 42.

: A sopes-prés
A sopes-prés

42. rész – Viva la Mexico!

Nemrég egy lelkes mexikói sráccal bővült a csapatunk, aki nem is akármilyen szakácsocska. A szakmája a mindene… amellett, hogy velünk dolgozik, ő a leendő séf egy hamarosan nyíló mexikói étteremben. Négy és fél éve költözött Szerbiába, előre nem tervezett szándékkal. Nyaralásnak indult, majd olyannyira megtetszett neki a környék és az emberek, hogy itt maradt nyelvet tanulni, szórakozni, és annyira jól sikerült neki a dolog, hogy útközben meg is nősült. Csodák csodájára vannak emberek, akik ide települnek messzi földről. Pablo, a konyhát istenítő metálrajongó egy igazi fenegyerek, aki három (talán négy) hangszeren is játszik és mellette énekel (dörmög ) a saját bandájában. Érdemes odafigyelni a fickóra, kicsit sem hülyegyerek. A főztje pedig… hát mit is mondjak… fenséges! Imádja az erős paprikát, a vörös húsokat és a friss koriandert. Egy alkalommal vacsorát készített nekünk. A specialitás sopes néven ismert, mely egy kukoricalisztből készült „tányérkában” tálalt babkrém alapú étel, hússal vagy nélküle, paradicsommal, lila hagymával, friss korianderrel és sajttal a tetején, mely mellé igencsak csípős, de fantasztikus ízvilágú paradicsomszósz társul. A különleges élményt fokozta még azzal, hogy elhozta magával a paprikagyűjteményét! 5-6 különféle őrölt paprika és ezek keveréke, valamint füstölt és savanyított paprika volt a bemutatón (gondolom,, maradt jócskán a szekrényben még pár fajta). Leírhatatlan! Minden érzéket megmozgató élmény. Őszintén szólva én nem igazán kedvelem az őrölt paprikát, de ezek után megváltozott a véleményem, mert az ezen az estén kipróbált csodák kinyitották a világot előttem.

Folytathatnám Pablo fényezését, de nem teszem, inkább jöjjön a recept, mely tökéletes egy, a barátokkal, családdal eltöltendő lazulós partira.

sopes

A tészta melegítés, formázás után

Sopes (Sopes de Frijoles con Chorizo)

Sajnos ez nem a mi Pablitónk receptje, nem jutott ugyanis idejében eszembe, hogy elkérjem tőle, de ne féljetek, nem fogom elfelejteni azt is megosztani veletek legközelebb! Pablo kolbász és tejföl nélkül készítette, ám a chorizo szerintem csak dob egyet rajta!

 

Hozzávalók 4-5 személyre:

A tésztához:

2 csésze kukoricaliszt

1-1/4 cs. meleg víz

¼ tk só

½ csésze olaj (a sütéshez)

 

A töltelékhez:

2 csésze babpép (sós vízben majdnem szétfőtt tarkabab, enyhén kinyomkodva, krémes-darabkás állaggal)

230 g mexikói chorizo (megfelel a hazai jó csípős kolbász is)

1 cs. tejföl

100–150 g sajt (a füstöltet ajánlom, de szinte bármi megteszi)

 

A szószhoz:

½ fej vöröshagyma (közepes), finomra vágva

1-2 gerezd fokhagyma

4-5 nagyobb, érett paradicsom

1-1½ citrom

só, bors ízlés szerint

1 száraz/friss chili paprika

őrölt csípős paprika ízlés szerint

 

A szalszához:

1 csokor friss koriander

½-1 fej lila hagyma

2 nagyobb paradicsom

1dl olívaolaj

sopes

Sopes de Frijoles con Chorizo, salátával tálalva szalsza helyett

Elkészítés:

Melegíts fel egy palacsintasütőt alacsony hőfokon. Keverd össze a kukoricalisztet sóval, vízzel, míg egynemű masszát nem kapsz. Formázz 3-4 cm átmérőjű labdácskákat, egyszerre csak 3-4 darabbal dolgozz, a többit takard le. Mivel gondolom, nektek sincs otthon sopesprésetek, nyújtófával nyújtsátok ki a tésztát kábé 10 cm átmérőjűre. A serpenyőben melegítsd át a tésztát, csupán 1-2 perc erejéig, majd hűtsd 1 percig, és ekkor hajtogasd fel a tészta szélét. Mikor az összes „kosárka” elkészült, egy közepes serpenyőben forrósítsd fel az olajat, és süsd aranybarnára mind a két felét (kábé 1 perc oldalanként). Konyhai papírtörlőre helyezve csepegtesd le. Melegítsd fel a babkrémet (az eredeti recept szerint a főtt babot zöldség alaplével, szalonnával, reszelt sajttal, tejföllel és paprikával főzik, míg az állaga még krémesebb és kompaktabb nem lesz, de szerintem ez elhagyható [habár biztosra veszem, hogy isteni], Pablo csak sima babkrémet használt, krumplinyomóval áttörve), és süsd meg a durvára vágott kolbászt egy kicsi olajon. Kanalazz 2 evőkanálnyi babpasztát minden tésztakosárkába, és boríts rá 2-3 evőkanálnyi chorizót, oszd el a reszelt sajtot. Szórd meg vékony szeletekre vágott lila hagymából, apró paradicsomkockákból és durvára vágott korianderből, olívaolajból készült szalszával (ízlés szerint sózva-borsozva). Tálald tejföllel és a meleg paradicsomszósszal.

A paradicsomszószhoz egy kevés olajon dinszteld üvegesre a finomra vágott hagymát, majd add hozzá a zúzott fokhagymát és egy perc után a kisebb kockákra vagdalt paradicsomot. Közepes lángon főzd, tedd bele a chilit, az őrölt paprikát (a füstölt paprika adja az igazi élményt! Jobb híján füstölt szalonnával pótolható – hát, mondtam már, hogy szalonna nélkül nem lehet élni!), ízesítsd kedvedre, majd mikor már a paradicsom jócskán szétfőtt, facsard bele fél-1 citrom levét, és főzd tovább 5 percig. Amint kész, tálalható. Ide is jöhet egy marék frissen vágott koriander, nem lesz rá panasz!

 

Forrás:

http://fatalnizacini.com/

http://www.lacocinadeleslie.com/2016/04/how-to-make-mexican-sopes.html

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Posztmodernül szabadok Kivételes helyzetben kivételek voltunk. Belesimultunk az életbe.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: László király hermája
I. László A magyar nemzetpolitikai államtitkárság a 2017-es esztendőt Szent László-emlékévnek nyilvánította

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kék Bálna – az öngyilkos játszma A Kék Bálna nevezetű öngyilkos játszma, ami nemrégiben jelent meg az interneten

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.goodhousekeeping.co.uk
Jogi Kar, te drága! DAY 47: PONTOSABBAN SOHA

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Magma
Metálmegszállás – Roadburn 2017 A Roadburn fesztivál mára már nem egy Fesztiválok, amelyeket meg kell látogatnod mielőtt kipurcan...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brünndl: Brünndl (2016. Grom Records) Az igazi black metal egyik fontos védjegye a kiolvashatatlan logó.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bombarder: Okot iz Pakla (2016. Grom Records) A Bombarder története megérdemelne egy jó dokufilmet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
In a relationship with techno Azzal kell kezdenem, hogy elismerem, jómagam ezt a stílust nem olyan régen kezdtem el hallgatni, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Krimi mint ezoterikus történelemlecke Umberto Eco: A Foucault-inga (Il pendolo di Foucault) – 1988

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A sopes-prés
Sporhetsztori 42. 42. rész – Viva la Mexico!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tó, tó, tó je tó Nyakunkon a jó idő. Az utcák megteltek cuki miniszoknyás lányokkal, izompólóban feszítő hapsikkal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyere, vegyél részt a Kanizsa Feszten! Kedves Olvasók!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki ne hagyd szerdán az Anthraxet Szabadtéren játszik a thrash brigád

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Srđan Doroški
Aki választ: Elor Emina Elor Emina. 1982. 9. 28. (visszafelé olvasva ugyanaz)

0 Hozzászólás | Bővebben +