: Fotók: Gutási Lukács
Fotók: Gutási Lukács

„Ilyen rágógumikból épülünk fel”

: Fotók: Gutási Lukács
Fotók: Gutási Lukács

KMV, publicisztika, 2. hely

Beszélgetés A dögeltakarító című regény elbeszélőjével, főhősével

Újvidéken a Moszkva Hotel teraszán találkozunk Danyi Zoltánnal, az idő még egy kicsit szeles, de már érződik a tavasz lehelete. Hogy miért éppen erre a helyre beszéltük meg a találkozót, majd elmondja nekünk riportalanyunk, talán régi emlékek is fűzik a helyhez. Török kávét rendelünk, de azt mondja, a vasútállomás restijében jobban főzik.

Tudna nekem mesélni egy kicsit a háború előtti életéről? Milyen volt az, mivel foglakozott? A regényben erről nem sok szó esik, csak úgymond moziplakátok, rágógumik stb. szintjén.

A háború előtti életemről? Tulajdonképpen azok voltak a legszebb éveim, felhőtlenül és vidáman teltek a napjaink, szinte még gyerekek voltunk, nem igazán foglalkoztunk olyasmivel, amik feldúltak volna bennünket, viszonylag biztonságban éreztük magunkat, egyáltalán nem foglalkoztunk azzal, eszünkbe sem jutott, hogy ez az ellenkezőjére is fordulhat, nem érdekelt bennünket az akkori politika sem, benzincsempészetből éltem, stoppal jártam Pestre, a Tesco parkolójában szereztem magamnak fuvart, de most kapcsolok, elkalandoztam, ez már a háború kitörése után volt, a háború közben, ez már benne van a regény első fejezetében, ezt tudhatják rólam, sokszor összefolynak az események a fejemben. De Mikola Gyöngyi is megmondta, nem vagyok ura a saját gondolataimnak sem, és egy ponton túl az is kérdésessé válik számomra, hogy én gondoltam-e, amit gondoltam, vagy inkább „egy hang súgta azt”, mint azt az ötletet a dugóban, tudja, hogy ki kellene tömni a magyarokat, és a szerveiket eladni az ukrán maffiának, ne is beszéljünk erről, borzasztó, a háborús agresszió képei látszólag a legváratlanabb pillanatokban tolakodnak elő a tudatomból, jellemzően akkor, amikor valamilyen frusztráció ér, de tudja, én ilyeneket nem tudnék megállapítani magamról sem, ezeket csak olvastam. Aztán ott van Danyi, ő is megmondta, tudja, mit nyilatkozott egy vele készült interjúban, hogy a trauma kettészeli az életet, vagy ha valakit több trauma ért, akkor nem is csak ketté, hanem több darabra szakadozik az élete. Mivel ezeket a szétszakadt szálakat nehéz összefűzni, úgy tűnik, mintha a traumatizált embernek több élete lett volna, pedig valójában nem volt neki egy sem. Hát velem is így van ez valahogy, sokszor semmit nem tudok, azt sem, mi van most.

Kijelenthetjük, hogy sokat utazgat, hol Pesten van, hol Újvidéken, most is Szegedről jött erre a találkozóra. Mozgalmas napokat tudhat maga mögött. Mégis, hogyan győzte, győzi ezt?

Bátran kijelenthetjük, hogy az egész életem szinte ezekből az utazgatásokból, körökből állt, áll. Ha csak a benzincsempészetet nézzük, ott mindennap, menni át, aztán hozni vissza, várni a határon, lassan gurulni a sorban, tudja, de legjobban Splitbe szeretek utazni, akkor kezdődött, amikor Dali megkért azzal a mozaikkal, a címer kirakásával. A nyaralója egyik szobájának a falára terveztem a szerb címert, akkor Pest és Split között ingáztam, akkor ismertem meg Splitben életem nagy szerelmét, Céliát. Akadályokkal telve startolt a kapcsolatunk, de igyekeztünk a kis vitorlásunkon maradni, amikor tombolt körülöttünk az óceán. Azért is mondom ilyen költőien – ez nem jellemző rám –, mert sokszor elképzeltem magunkat a Richter-képen, tudja, a Motorcsónakázó fiatalokon, vagy mi a címe. Felhőtlen tengeri száguldás, szabadság, jólét, álom az egész. Viszont egyszer minden véget ér, csak a háborús évek nem akarnak, egyre világosabban látom, hogy azok a mindent lecsupaszító, mindent kicsontozó évek nem értek véget azóta sem, és vélhetően soha nem is fejeződnek be, számomra biztosan nem. Így hát utazgatok...

Mi minden történt magával a háború ideje alatt? Mikor indult meg a lavina az életében?

Nem igazán nevezném lavinának a dolgot, a lavinát láthatod, érzékelheted, ahogy egyre gyorsabban gördül le a hegy tetejéről, az én életem pedig az egyik napról a másikra fordult meg 360 fokban. Ennek a lavinának, amiről maga beszélt, az előszelét még csak érzékelni sem lehetett. Tegnap még volt valami, másnap már nem, aztán hopp, már besorozott katonák között aludtam. Szinte fel sem fogtam, fel sem foghatom, mi történt velem, egy életre szóló traumát szereztem. Egyik nap, amikor a szokásos akcióinkat hajtottuk végre, nekem már egy ideje nagyon kellett vécére mennem, így hát félreálltam, és kimentem a bosnyákokkal teli épületből hugyozni, de annak a tahó Grbnek, a főparancsnokunknak, pont akkor kellett az egyik ellenséges, persze civil fószert tökön lőnie. Azóta nem tudom kitörölni ezt a képet a fejemből, és úgy érzem, akkor eszméltem rá arra, hogy hova is kerültem valójában, persze mire eszmélt rá az ember, valami olyasmire, amit azonnal el is kéne felejtenie, de ez sajnos nekem nem megy. Próbáltam erőltetni, hogy engem aztán hidegen hagynak a körülöttem történő események, de ez csak egy darabig sikerült. Hol fásult közöny, hol az ellentétébe csap át, így váltakozik napról napra...

KMV

Tehát akkor a traumái következménye az, hogy ma már nem tud teljes életet élni? Próbálkozott esetleg túllépni a dolgokon? Próbálta kezeltetni magát?

Próbáltam persze, ki ne próbálta volna helyrehozni az életét? De nem megy, mélyen vannak ezek a nyomok, a háború, és őszintén: többé már nem tudom, ki is vagyok valójában, szép példa erre a regényben a forgalmi dugó, az a pesti jelenet, az Operaház környéke, amikor felsorolom, hogy ki is vagyok, akkor az jó ötletnek tűnt, de továbbra sem tudok semmit. A nők arca, mostanában azokat látom legtöbbször, én nem akartam bántani őket, csak követtük az ösztöneinket meg a feletteseink parancsát. Hiába fordulok természetgyógyászhoz, nem segít, tudja, hogy mentem hozzá is, olvashatta a regényben, meg pont az gyógyít majd meg a háborús traumáimból, aki maga is egy háborús gyilokgép, vicces ez az egész, nem fokozom.

Beszéljünk másról, semleges dolgokról, ha már Újvidéken járunk, tudna nekem mesélni egy kicsit a városról? Miért ragaszkodik ennyire hozzá? Miért kellett önnek megbocsátania a városnak?

Újvidékről az élet jut eszembe, nem is tudom, talán a nyüzsgés miatt, az emberek temperamentuma miatt, és még a Dunán innen vagyunk, a Duna-part is ide tartozik, ez nem olyan, mint a pesti Duna, imádok csak ülni a partján, és nézni, ahogy fodrozódik a csodaszép folyó vize. Megnyugvást ad nekem, itthon vagyok. Behunyom a szemem, csak hallgattam, hallgattam a víz morajlását, mint a tenger, megszűnik minden borzalom, elmossa a víz, ilyenkor kicsit szabadnak érzem magam.... de aztán sokszor annyira belefeledkezem a létezés delíriumába, hogy megint jönnek a vadászgépek, dübörögnek, az ébreszt fel... pedig nincsenek ott, nem szárnyalnak felettem mélyrepülésben vadászgépek. Látja, ez is borzasztó a háborúban, évek múlva is érzi az ember a vér szagát, hallja a repülőgépeket, a fegyverek fülsüketítő hangját. Így válunk mi, a háború túlélői, egyszerre élőkké és holtakká, túléltük a háborút, de minek, most élünk, de inkább létezünk, és mégis halottak vagyunk, mert a gépfegyverek töltényei nem a testünket semmisítették meg, hanem a lelkünket szaggatták darabokra.

Mondjuk, ha összecsomagolna és világnak indulna, hogy kiszakadjon ebből a környezetből, lehet, hogy segítene abban, hogy továbblépjen?

Mondom, én mindig úton voltam, vagyok, de az utazás sem adja meg a szabadság érzetét. Van, amikor meg kimondottan idegesítő, Budapesten minden alkalommal beragadok, dugóba kerülök, beszorulok, olyan az a város, mint a beleim, szorulásos. Olvashatta, amikor egy egész délutánom az Andrássy úti dugóban való tökölődéssel telt, igazából az ilyesmi ingerültté tesz, a várakozás. Az ünnep miatt volt, a tüntetések miatt, pedig csak egy sima fekete, nagyformátumú füzetet akartam venni, nagyon szeretem a füzeteket, mindig tervezem, hogy majd írok, elkezdem megírni az életem, kicsit másképp, mint a Szerzőm, de minderre sosem kerül sor, no ez lenne az igazi terápia, mit nekem természetgyógyász, Radovan, átírnám jobbra, kiírnám belőle a háborút, nem lenne benne semmi káosz... De visszatérve, és egyben válaszolnék az előző kérdésre is, aznap nagyon megbántam, hogy fent maradtam Pesten, és nem jöttem egyenesen haza, alig kászálódtam ki a hatalmas dugóból, ha nagy nehezen kifordultam az egyik utcából, a másik utcában ismét ugyanaz a véget nem érő kígyózó kocsisor fogadott. És ekkor, unalmamban, elkezdtem megfigyelni a várost. Néztem a málladozó fekete falakat, az épületeket, a nyomort, a lepukkantságot, az ideges embereket, ordítoznak, dudálnak egymásra. Megerősítette bennem azt, hogy innen el kell mennem, Újvidékre kell mennem, ott minden kék, nem fekete, nem szürke, és az ottani balkáni temperamentum, no meg az ottani vezetési stílus is megnyugvást ad a pesti ideges káosz után. Persze azért Manhattan, az Manhattan, azzal tudnék még valamit kezdeni... de egyelőre azzal is megelégedek, ha látok egy-egy benzinkúton Bazookát, tudja, megmondták, ez az identitásom egy kockája, ilyen rágógumikból épülünk fel, tehát meglátom, és újra otthonosan érzem magam, újra otthon vagyok.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Forrás: pinterest.com
Elnézést, Mastodonra mentem! Ha szerda, akkor jógán vagyok. Ezt már lassan két éve tudja szűkebb és tágabb környezetem is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Katlan idén sem volt lakatlan Az elmúlt hétvégén bezárta kapuit a 10. Ördögkatlan Fesztivál.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Három kontinens négy folk metal banda Az Old Buso Productions rendkívüli nyárzáró és őszindító bulira invitálja a folk és pagan metal v...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) a tavalyi sikeres Szabadegyetem After tábor után úgy döntött, h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ettől lesz igazán SZINes nyarad Mivel is lehetne méltóbban lezárni a nyarat, mint egy igazán pörgős fesztivállal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hamarosan Malomfesztivál 2017 Közösségben az erő! – akár ez is lehetne az idei fesztivál mottója a „Bitang jó fesztivál” mellett

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Szerelem és Jelen KMV, humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Szakmai tanulmány az iskolarendszerről KMV, humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Gutási Lukács
Horgosi „fenegyerekek” KMV, humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Panaszzsák KMV, slam poetry, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +