:

IV. Jótékonysági Levendulanapok

:

A VMSZ Női Fórumának szabadkai vasutas-települési tagozata idén negyedik alkalommal szervezi meg a hagyománnyá vált Jótékonysági levendulanapokat. A rendezvény helyszíne Szabadka, a Vasutas – település üzletközpontja, amelyre július 8-án, szombaton 8 órától 18 óráig, valamint július 9-én, vasárnap 8 órától 13 óráig kerül sor.

A levendulanapok keretében levendulás kézműves vásárt szerveznek, ahol levendulapalántával, vágott virágokkal, levendulaolajokkal és levendulavízzel is találkozhatnak az érdeklődők Ez mellett a látogatók levendulával készült gasztronómiai ínyencségeket is megkóstolhatnak, illetve a gyermekeket kézműves – alkotóműhely is várja.

A rendezvény során a jól megszokott francia sanzonok is felcsendülnek.

A rendezvény bevételét nehéz anyagi körülmények között élő gyermekeknek szánják tanszercsomag vásárlására, amelyet augusztus utolsó hetén adnak át.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Forrás: pinterest.com
Elnézést, Mastodonra mentem! Ha szerda, akkor jógán vagyok. Ezt már lassan két éve tudja szűkebb és tágabb környezetem is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Katlan idén sem volt lakatlan Az elmúlt hétvégén bezárta kapuit a 10. Ördögkatlan Fesztivál.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Három kontinens négy folk metal banda Az Old Buso Productions rendkívüli nyárzáró és őszindító bulira invitálja a folk és pagan metal v...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) a tavalyi sikeres Szabadegyetem After tábor után úgy döntött, h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ettől lesz igazán SZINes nyarad Mivel is lehetne méltóbban lezárni a nyarat, mint egy igazán pörgős fesztivállal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hamarosan Malomfesztivál 2017 Közösségben az erő! – akár ez is lehetne az idei fesztivál mottója a „Bitang jó fesztivál” mellett

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Szerelem és Jelen KMV, humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Szakmai tanulmány az iskolarendszerről KMV, humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Gutási Lukács
Horgosi „fenegyerekek” KMV, humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Panaszzsák KMV, slam poetry, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +