:

Az őszi borongással érkezik a Paradise Lost ismét Belgrádba

:

A Paradise Lost zenéje és szövegvilága bármennyire is nyomasztó és sötét, mindig a fény felé vezet a reménytelenségből - jelentette ki Nick Holmes a zenekar énekese egy interjúban pár éve. A hangulatunk megvan itthon, köszönjük szépen, aztán hozzátok a fényt nekünk, ránk fér!

Ha volt metál banda ezen a világon akik megmutatták hogyan kell kitartó munkával a stadionokig jutni, majd onnan a pici klubokig zuhanni, hogy ismét lehessen miért küzdeni, akkor az az angliai Paradise Lost.

A brit zenekar még az 1988 tájékán zajló underground death metal részeseként tűnt fel, mint száguldás helyett lassulás-mániás banda. Első két lemezük a doom metalnak adott új értelmezést, és felélesztette a neo-gothic irányzatot. A nemzetközi hírnévhez vezető útjukat az As i Die kislemezük kövezte ki, majd két évvel később már a legjobb metál videó díját söpörték be 1993-es Icon lemezük Embers Fire dalával. Ekkoriban már a közönség a gothic metal képviselőiként ünnepelte őket. 1995-ben jelenik meg Draconian Times, mellyel a metál zenének új lendületet adnak, és fesztivál főzenekarrá avanzsálódnak. A nagy siker a mainstream vizekre sodorta a bandát, One Second lemezük megosztja a közönséget, viszont immár a nemzetközi slágerlistákat is megjárják Say Just Words daluknak köszönhetően. A rossznyelvek szerint a Sony-Columbia szerződés alatt az egykori metál bandából Depeche Mode kópia pop zenekar válik (Host/Belive in Nothing korszak) a külsőségek és zene terén egyaránt. A mainstreamnek túl sötétek és súlyosak, az undergroundnak túl rádióbarát az egykori halálbrigád. Kitartó munkával a zenekar lassan visszatalál önmagához. A 2005-ös Paradise Lost lemez óta viszonylag egységes lemezek érkeznek tőlük, egységes színvonalon. Legfrissebb 15 sorlemezük a nyár folyamán jelenik meg, ennek promóciós körútja során látogatnak el Szerbia fővárosába az ősszel.

Komoly népünnepélynek néznek elébe a borongós zenék rajongói ezen az estén, hisz az előzenekarok is ideálisnak tűnnek a gyászmenethez. A Nuclear Blasthoz szerződött amerikai Pallbearer zeneileg elveszett paradicsomék kisöccsei is lehetnének, ha nem épp félméteres hipszter szakálluk lenne és kockás ingjük. De sebaj, a portugáliai sludgde/doom Sinistro megjelenése már sokkal jobban hasonlít egy bennszülött kelet-európai gyászhuszáréra, zenéjük viszont marconább a másik két bandáénál.

Az esemény szervezője az MH Concerts és a Serbian Hellbangers, helyszín a belgrádi Dom omladine épülete október 13-án, kapunyitás 19.30. A jegyek elővételben 2800 (Mungos, Felix, Eventim), helyszínen 3200 dinárba kerülnek.

Esemény

Paradise Lost

 

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Forrás: pinterest.com
Elnézést, Mastodonra mentem! Ha szerda, akkor jógán vagyok. Ezt már lassan két éve tudja szűkebb és tágabb környezetem is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Katlan idén sem volt lakatlan Az elmúlt hétvégén bezárta kapuit a 10. Ördögkatlan Fesztivál.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Három kontinens négy folk metal banda Az Old Buso Productions rendkívüli nyárzáró és őszindító bulira invitálja a folk és pagan metal v...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) a tavalyi sikeres Szabadegyetem After tábor után úgy döntött, h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ettől lesz igazán SZINes nyarad Mivel is lehetne méltóbban lezárni a nyarat, mint egy igazán pörgős fesztivállal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hamarosan Malomfesztivál 2017 Közösségben az erő! – akár ez is lehetne az idei fesztivál mottója a „Bitang jó fesztivál” mellett

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Szerelem és Jelen KMV, humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Szakmai tanulmány az iskolarendszerről KMV, humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Gutási Lukács
Horgosi „fenegyerekek” KMV, humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Panaszzsák KMV, slam poetry, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +