Picasa:

Valami véget ért

Picasa:

Ülök egy széken a sötét ég alatt. Előttem színes ruhában ugráló bugrisok, felettem a közönyös Hold, körülöttem ismeretlen tömeg. Mintha már láttam volna ezt valamikor, és talán nem is változott azóta semmi, csak ősz hajszálam lett több.

Ismét itt vagyok ebben a városban, ahol megéltem a két végletet, a földöntúli boldogságot és a földbe döngölő keserűséget. A szemfényvesztés városa ez. Az ígéret földje volt, és végül a depresszió virágzott rajta.

Hosszú évnyi vágyakozás után megérkezett az életembe a szerelem. Egy olyan férfit találtam, akire felnézhettem, és Isten a tanúm, fel is néztem rá. A közös életünk csodálatos dolgokról regélt – nagy szerelemről, kiteljesülésről, fejlődésről, a még meg nem született gyerekekről, írásról, rajzolásról, mesekönyvekről, álmodozásról, világmegváltásról.

Aztán ezeket az úton mind elvesztettük. Máig sem tudom, és talán ő sem tudja, hogy ő engem szeretett-e, vagy a rajongásomért volt oda. Hogy a szememben a saját képét csodálta-e, vagy az én lelkemet nézte meleg pillantásával.

A legtöbben nem tudjuk a kapcsolatunkban, hogy Narcissus-e a választottunk. Ha tudnánk, hogy mindketten a vélt rajongásba vagyunk szerelmesek, még kevesebb ember tudna megmaradni a másik mellett. Úgy elég lenne csak egy tükör, így viszont a szív vágyakozik a melegségre, és ha saját képmásunktól melegszünk meg néha, az sem ostobaság, csak szemfényvesztés. Pillanatnyi fájdalomcsillapítás, egy kemény világban.

Egy világ dőlt össze bennem, amikor ő is elment. Pont, ahogy annó az apám. Pedig akkor már régóta fájdalmas volt a másik közelsége – a zuhany alatti sírások és az evési rohamok megállíthatatlanul jöttek kapcsolatunk alkonyán. Tudtam, hogy a végzetünk felé robogunk, és abban reménykedtem, hogy valaki majd megment. Ha nem is minket, legalább engem. Végül engem nem mentettek meg, csak őt. De őt alaposan.

girl

Átmászott az ágyamba egy nő, és a füléig húzta a takarót. Helyet követelt, és kapott. Mindent felforgatott, felégetett maga mögött. Nemcsak egy párkapcsolatot tett tönkre – vagyis rögtön kettőt –, hanem ismeretségi köröket, egyetemi csapatokat vert szét közvetlenül, barátságnak hitt kapcsolatokat szüntetett meg. Amikor a bánatcunami beütött, a felszívódás volt az egyetlen opció.

Egy évtizedet pazaroltam el azzal, hogy XY exeként gondoltam magamra. Azzal bántottam magam, hogy hogyan lehetettem olyan ostoba, hogy vakon megbíztam valakiben, aki bizonyosan nem szeretett, és ezer napon át hazudozott. Hogy hogyan hittem egy percig is, hogy valaki engem választana, ha választhatja azt a nőt is, akit végül feleségül vett. Évekkel később, amikor kiderült egy eseményen, hogy a mellettem ülő csaj ismeri a volt pasimat, szégyennel vegyes büszkeséggel mondtam: én vagyok az exe! Rettegve vártam a felismerést a másik arcán, tudni akartam, hallott-e már rólam, és ha igen, akkor mit. Úgy éreztem, többet hallott, mint amennyit én elmondtam volna. Úgy éreztem, hogy lekicsinyel, sajnál és baleknak hisz, aki elszalasztotta a legjobb lehetőségét az életben. Az Isten és a veréb esete, akit nem tartanak számon.

Mielőtt azt hinnétek, hogy még egy oldalon át nyavalyogni fogok, jó hírem van. A kapcsolatunk hazugságokra épült, titkokkal kezdődött, és azokkal is fejeződött be. És ebben két dolog a jó. Először is, hogy az ő kapcsolatuk is titkokkal kezdődött, és hazugságokban folytatódott. Reméljük, azzal is végződik majd. A másik pedig, hogy ebből az őrült körből kiszakadtam, levontam a tanulságot, és erősebb lettem, mint valaha. Sokáig tartott, de ideért. Így neked írom ezt az „elbocsátó szép üzenetet”, drága régi szép ismerősöm.

Kedves Exem!

Itt ülve teljes déjá vu-ben, a régi városunkban, a régi Hold alatt, egy csapat idegennel és bugrissal körülvéve, elmondhatatlanul hálás vagyok neked mindazért, amit értem tettél. Ha nem csalsz meg, és ha nem derül ki a turpisság, most egy boldogtalan házasságban vesztegelnék veled egy csapat műbaráttal, a hódolóid körében, társas magányban.

Emlékszel a lányra, aki nem mert biciklizni, mert félt az autóktól a „nagyvárosban”? Emlékszel arra a lányra, aki idegen országokban pánikrohamot kapott, és elrohant a tömegből? Emlékszel arra a lányra, aki azon aggódott, hogy elvesztegeted a tehetségedet? Miközben ő hajnalban a gyárba ment, utána egyetemre, utána meg esti tanfolyamra, hogy majd biztosan kapjon állást, és legyen pénzetek? Emlékszel arra a lányra, aki állandóan szorongott, hogy nem szeretik, és aggódott azon, hogy az anyád furának tartja? Emlékszel arra a lányra, aki tudta, hogy sosem fog megtanulni autót vezetni? Emlékszel arra a lányra, aki azt hitte, hogy az angolja borzalmasan rossz? Emlékszel arra a lányra, akinek mindent el kellett magyarázni, mert tudta, hogy ő nem érti a dolgokat?

Nagy hírem van vele kapcsolatban. Meghalt. Szétesett. Elpusztult. Olyannyira, hogy el is hamvadt, és a hamuból egy rohadt nagy főnixmadár éledt fel. Kegyetlen erős karommal és csőrrel és szárnnyal.

girl

Egy főnixmadár, aki évek óta fenntartja önmagát a fővárosban, úgy, hogy senki segítségére nem szorul rá. Aki egyedül körülutazta a világot, és nemcsak Thaiföldön járt, hanem Kiotóban és Montrealban és Kuala Lumpurban is. Aki Németországban keresett, talált és vett egy használt autót, honosíttatta, és most azzal furikázik országokon át. Egyedül, lányként, a sötét nepperek között állt sorban, és végül sikerült neki. Aki évek óta egy rózsaszín bringán hasít a Hősök terétől a Deákig. Aki táncolni jár, és zenélni tanul, és a munkanyelve az angol.

A bizalmatlanságot belém égetted, és az önbizalmamra hatalmas ütést mértél, de ez sem baj. Mert óvatosabb lettem, és közben tudom, hogy nincs vesztenivalóm. Minél sötétebb az ég, annál világosabb a hajnal, és amit te elvettél, azt visszadja más. Soha többé nem fogom magam a másik szemével nézni, soha többé nem fogom elhinni azt, hogy valamire nem vagyok képes. A te véleményed, a te látásmódod a tiéd, ez meg egy hatalmas világ. A jövőmet én építem, és a jelenem megmutatja, ki vagyok valójában. De még ez is kevés, ennél is több vagyok, ennél is jóval több mindenki, mint ami a jelen pillanatban épp lehet.

Jön az ősz, amikor felégetjük a kidobni való, régi dolgokat. Én is felégetlek téged, és elengedlek örökre. Soha többé nem leszek az exed, te sem az enyém. Senki alattvalója nem vagyok, se nőé, se férfié, mert én, az Ember, csodálatos, behatárolhatatlan, definiálhatatlan és megfoghatatlan vagyok. Nem vagyok se több, se kevesebb nálad, de én én vagyok, és nem cserélném el magam senkire és senkiért. És nem adnám fel magam még egyszer se érted, se másért. Itt az ősz, égjenek hát a konvenciók.

Köszönöm, hogy elindítottál az úton, ami melletted csak sárban tapicskolás lett volna. Köszönöm, hogy megmutattad, mennyivel több lehetek, mint a te párod. És köszönöm, hogy véglegesen elvágtad ezt a köteléket, így nem kellett az ablakból néznem, ahogy elszalad mellettem az élet. Kimentem, megpróbáltam felállni, és sikerült. Köszönöm, hogy visszaadtad az életemet azzal, hogy örökre eltűntél. Mindig is mondták, hogy a kevesebb több. És ez milyen igaz... „Te nem tudod, milyen jó nélküled”, de én igen.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik – Jelena Grbić
Fel a fejjel! Az elmúlt számunkkal beköszöntünk az új tanévnek, intettünk az iskolapadoknak

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: http://i.dailymail.co.uk/
–68. nap – A barát Mindig jó, ha van az ember közelében valaki, akire számíthat, bármilyen helyzet adódik is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 50: LELKI FELKÉSZÜLÉS A VIZSGÁRA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Semmit rólunk nélkülünk – a választójog korlátozása A demokrácia a nép uralmát jelenti, ezért alapvető eleme, hogy a nép beleszólhat a hatalomgyakorl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vendégcsalogató plakát
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 2. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ahol minden metál 2. Brutal Assault 2017 – II. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Kezdjük megtalálni a közönségünket” A 2012-ben alakult adai/zentai vagy inkább bácskai Phrenia szekere továbbra is ezerrel dübörög.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nam hietha arw Ged arkvaissa!” – avagy a harmóniában egyesítő mágia Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója; Atuan sírjai; A legtávolibb part – 1968–1972

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 44. Sporhetsztori 43. rész – Malomsztori 2.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindennapi betevő pszichopatológiája A ma embere gyorsan, kapkodva, elvárások közepette él, ez azonban hatalmas teher legtöbbünk pszic...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Valami véget ért Ülök egy széken a sötét ég alatt. Előttem színes ruhában ugráló bugrisok, felettem a közönyös Hol...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy túra, egy kihívás, egy élmény Jézus-barát Gyalogtúra 2017, Tóthfalu

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
II. VIFÓ Ifjúsági Konferencia Megérkezett az ősz és a Vajdasági Ifjúsági Fórum (továbbiakban VIFÓ) lelkes aktivistái újra megsz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Pámer Csilla Pámer Csilla vagyok. Ez egy mondatnak számít?

0 Hozzászólás | Bővebben +