:

A döntés újholdja

:

Wim Wenders: Berlin felett az ég (Der Himmel über Berlin) – 1987

„mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton:
miért vagyok én én, s miért nem te?
miért vagyok én itt, és miért nem ott?
hogy kezdődött az idő,
s hol ér véget a tér?
életünk ezen a földön nem csupán egy álom?
mindaz, amit látok, hallok és szagolok – nem
csak egy világ előtti világ csalóka képe?
tényleg létezik a gonosz, és emberek,
akikben benn lakik a gonosz?
hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem, nem voltam.
és hogy egyszer én, aki én vagyok,
nem leszek már az, aki vagyok”

Berlin felett az ég

Ha nem látok színeket, csak körvonalakat, igazán elmerülhetek-e a lét fortyogó kristálymagmájában? Ha nem érzek illatokat, csupán az emberek arcáról olvashatom le őket, ahogyan a megannyi érzést, gyötrődést, szenvedést, boldogságot, szenvedélyt – létem igazi-e, vagy csak színleg az? Ah, angyalok! Halhatatlanok. De a halhatatlan él-e vajon?...

Kétely és kíváncsiság. Damiel eme kettő tulajdonsággal mégis közelít az emberihez. És tud már a folyamról, csak a gázlót nem találja még. Nem képes még „Ó”-t és „Á”-t mondani a folyamatos „Igen” és „Ámen” helyett. Áthidalhatatlannak tűnő magasságokból tekint le a „hangyabolyra”, ám a közelítés óhaja már menthetetlenül gyökeret vert egyelőre még szunnyadó angyalszívében. A közelítés viszont nem egyenlő-e a zuhanással? Amire Damiel készül, abban nem Lucifer esete ismétlődik-e meg? A fényhozó angyalé, akit sokan tévedésből a gonosszal azonosítanak. Mert él a Gonosz és él a Jó? Ki mondhatja meg, mi a rossz és mi a jó, amikor valaha „mindennek lelke volt még, s egy volt minden lélek”? Amit csak a kicsiny gyermek és a gyermekien bölcs aggastyán érthet meg igazán. Damiel – a Teremtés kezdő pillanatától mostanáig – nem lehet bizonyos... tehát döntenie kell. Ettől is emberi a nagy eleve elrendeltetés fekete-szürke éjszakájában. Ám ha végre beköszönt a döntés újholdja, ott a kételynek többé helye nincs: győz a kíváncsiság, értelmet nyer a súly és gravitáció – bele kell lépni a folyóba. És a Világ kiszínesedik.

Hogy mi lesz velünk ezután. A következő pillanat titok, talán minden körbefordul, és lassan eltűnik önmagában. De csoda a fény és a hajnal. Mindez rajtad áll. Hogy miben hiszel.

Hogyan is mondjuk mi?... Timsel.

Berlin felett az ég

Nyugat-Berlin. Valamikor a ’80-as években. Áll még a fal, bár rajzokkal bőven kicifrázva. A háború után magukra hagyott angyalok – és ugyanúgy az idősebb polgárok – tekintete előtt újra és újra megelevenednek a bombáktól megszaggatott, égő város képei. Kilátástalanság mindenütt, a Berlinben koncertet adó Nick Cave is mérhetetlen fájdalmát sikoltja bele a dohányfüstös klub sűrű homályába – és nem egy lányról mesélt ma nektek! –, a pusztán szellemi lények láthatóan már csak „rutinmunkát” végeznek, inkább kevesebb mint több sikerrel, és már a vén Mesélő – akiben pedig ott él még az akarat a lehetetlen feladat elvégzésére: a békéről szóló eposz megalkotására –, a Mesélő is lassanként távozni készül... pedig az ő elmúltával mivé válik majd ez a szegény darab emberiség? Mesék híján elveszíti maradék kis gyermeki ártatlanságát is. Mintha Isten Nietzsche után valóban maga is végleg elköltözött volna távoli dimenziók kifürkészhetetlen rejtekére.

Berlin felett az ég

Wenders iskolateremtő opusa első látásra sötétnek tűnhet, de mint ahogy már megjegyeztem, ott dereng benne egy új hajnal ígérete. Sőt. Egy új Ádám és Éva eljövetele is: a rájuk virradó hajnal első napsugarai pedig már minden bizonnyal egy új Emberiség orcáját fogják sütni, nem hagyván helyet a régi gémberedésnek, és talán ezúttal a gyermeki ártatlanságot egy erősebb, bölcs szellemmel és halhatatlan lélekkel teli ártatlanság váltja majd fel. Igaz színeiben fog felragyogni ez a gyönyörű világ – mely immár nem a pokol –, csíráinak ígérete mindenesetre ott dereng a direktor vásznán. Amely maga a költészet! Fekete-fehérben, némi szépiával szelídítve, ritkán, de annál élénkebben felvillanó színekben... Nehéz eldönteni, melyikük a nagyobb poéta: Wenders a látomásos, szimbólumokban gazdag képi világával, vagy Peter Handke szuggesztív soraival – melyekből magam is itt idéztem –; valószínűleg a közös munkájuk adta ki ezt a pazar végeredményt. A színészek leginkább minimalista módszerrel hatnak mélyen átélt arcjátékkal, apró gesztusokkal. A Damielt alakító nagyszerű Bruno Ganz, valamint a trapézt és nézőt egyaránt elbűvölő Solveig Dommartin mellett olyan zseniális figurák bukkannak fel – önmaguk szerepében –, mint a már említett Nick Cave, no meg az utánozhatatlan Peter Falk.

Berlin felett az ég

Az ő bevonása különösen pazar ötlet volt a rendezőtől: hiszen ha valakiről, akkor Columbo hadnagyról igazán elhihetjük, hogy valaha angyalként „működött” – és emberként is legalább olyan jótékony hatással lehet felebarátaira... A mozi zenéje szintén kiemeli annak költői erényeit: a kezdetben megszólaló „angyalkórus”, a helyenként felbukkanó cirkuszi zene és a sötét új hullám / dark rock együttes hatása ugyancsak meditatív hatással bír a nézőre.

„Mikor a gyermek gyermek volt”, még rá tudott kérdezni a lényeges dolgokra. A német páros érettebb gyermekisége képes ugyanerre. És, a zsigeri és elementáris költészet mellett, ez jelenti a film legfőbb erényét. Meg persze az, hogy egyszerűen jó nézni. Ringatva ébreszt, hogy aztán észrevétlenül beléd plántálja egy valósabb világ fénycsíráit.

 

„mikor a gyermek gyermek volt,
karját lóbálva ment.
patak helyett bőgő nagy folyót akart,
s e tócsa helyett a tengert.

mikor a gyermek gyermek volt,
nem tudta, hogy ő gyermek.
mindennek lelke volt még,
s egy volt minden lélek.”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
-3. nap Amikor elkezdtem a hotelben dolgozni, az első nap után azt hittem, hogy soha nem fogom megélni ez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 51: ISMERETLEN ISMERŐSÖK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gumibottal a demokrácia ellen(?) Több százan sérültek meg Katalóniában október elsején, amikor annak ellenére tartottak népszavazá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ahol minden metál 3. Brutal Assault 2017 – III. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kis túlzással, innen akár le is lehet szaladni
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 3. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 3. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A döntés újholdja Wim Wenders: Berlin felett az ég (Der Himmel über Berlin) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
: RaggAti photography
Igazából, nem Tom Az idei Malomslam – III. regionális slam poetry bajnokság harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
– – – – *–* – –** * Hernyák Zsóka: Morze (zEtna, 2017)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 45. 45. rész – Az a bizonyos másik állapot

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
... olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Kevés olyan kortársatok van, aki még sohasem szedett gyógyszert.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Világjárás egyszerűen Amikor kitaláltam, hogy elutazom Ázsiába és Kanadába, első lépésként megszámoltam a pénzemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Cro-Mags Újvidéken Hirtelen felindulásból megszervezett hardcore mészárlásra számíthatnak október utolsó vasárnapján...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A pozsonyi metró ma Szabadkán Czinki Ferenc: A pozsonyi metró - zenés könyvbemutató vetítéssel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Bezzeg Gyula
Aki választ: Virág György Virág Gyuri. Zenta. Próbálom megőrizni azt a kicsit, ami még van.

0 Hozzászólás | Bővebben +