:

Sporhetsztori 46.

:

A gyömbérről – 1. rész

Gondolom, senkinek sem újdonság, hogy a gyömbér gyökeret ősidők óta használják és termesztik Kínában és Indiában, ahol igen megbecsült státusszal bír a gyógyászatban, és nem kevésbé fontos alapanyagnak számít a konyhaművészetben. Az Ayurveda univerzális gyógyszernek tekinti, számos gyógyhatásának köszönhetően, és tanítása szerint nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti, felhevíti a hűvös, szomorú vagy félénk természetűeket. Kínában pedig úgy tartják, hogy csodákat művel az emberi szervezettel, megszünteti a testszagot, és összehozza a testet a lélek birodalmával. Az emésztésre gyakorolt jótékony hatását a nyugati orvoslás is elismeri, köztudomásúan enyhíti a hányingert és megnyugtatja a felkavart gyomrot. Vérnyomáscsökkentő, vérkeringést javító csodaszer és kiváló antioxidáns, a benne található hasznos anyagoknak köszönhetően (A-, C-, E- és B-komplex vitaminforrás, valamint magnéziumot, foszfort, káliumot, vasat, cinket és kalciumot tartalmaz). Immunerősítő, antibakteriális hatású (kimutatták E.coli, Salmonella és Bacillus fajok esetén), vírus- és gombaölő (Candida fertőzés), gyulladáscsökkentő, természetes fájdalomcsillapító, ezért a torokfájást egy egyszerű gyömbéres teával is enyhíteni lehet. Újabb kutatások szerint a cukorbetegség féken tartásában is szerepet játszhat, csökkenti a vércukorszintet és növeli az inzulin és a cukorbetegség kezelésében használt más orvosságok hatékonyságát. A legújabb kutatások szerint jelentős daganatellenes hatása is van, mivel antioxidáns hatásánál fogva megakadályozza, hogy a szabad gyökök és az oxidatív stressz károsítsák a sejtjeinket. Egyes források szerint terhesség alatt mértékkel kell fogyasztani, de másoknak sem kell megenni egy kilót hirtelen felindulásból. A lényeg a mértékletesség, ugye. Vérzékenyek, krónikusan soványak és egyes gyógyszereket szedő halandók konzultáljanak orvosukkal, mielőtt nekilátnak a fogyasztásának. Még csak annyit, hogy a hatóanyagok koncentrációja közvetlenül a héj alatt a legmagasabb, ezért ha frissen fogyasztjuk, csak nagyon vékonyan hámozzuk, de az is elég, ha a gyökeret csupán erősen megmossuk és kicsit megdörzsöljük. Akit bővebben érdekel, milyen anyagokat tartalmaz ez a szent növény, hol és hogyan terem, valamint az évezredek során hogyan alakult a sorsa, ne habozzon rákeresni szabad idejében a világhálón. Jöjjön hát pár recept a végeérhetetlen variációk közül.

Gyömbértea citrommal és mentával

Gyömbértea citrommal és mentával

A gyömbérteát már évezredek óta alkalmazzák gyógyászati célokra. A népi gyógyászat úgy tartja, hogy hatásos segítség hányingerre, megfázásra, különböző ízületi fájdalmakra és emésztési problémákra is.

Hozzávalók 2 csészéhez:

  • 2 csésze víz

  • 4 szelet citrom (kábé fél centi vastag)

  • 5 cm (kábé hüvelykujjnyi) gyömbérgyökér

  • 12 db mentalevél

  • 1ek méz (kihagyható)

Elkészítés:

Egy megfelelő méretű edénybe öntsd bele a vizet, tedd bele a 3 szelet citromot, a gyömbérszeleteket (a gyömbért elég egy kicsit megkapargatni késsel, majd felszeletelni). Forrald fel, és alacsony lángon főzd. Adj hozzá tíz mentalevelet, és lassan főzd további tíz percig. Szűrd le, és egy kevés hűlés után ízesítsd mézzel. Szervírozd egy fél szelet citrommal és a megmaradt mentalevelekkel.

Megjegyzés: én sosem főztem ilyen sokáig a teát. Véleményem szerint elég csak beledobni a forrásban lévő vízbe a szeletelt gyömbért, mentát, és kábé tíz percig áztatni, majd leszűrni. Jobban kedvelem a facsart citromlevet hűlés után hozzáönteni és pár citromkarikát csupán díszítés gyanánt beledobni. A citromlét és a mézet se a forró teához keverjétek, hűtsétek előbb, hő hatására ugyanis a C-vitamin instabillá válik.

Gyömbéres-fokhagymás poca

Gyömbéres-fokhagymás poca

Hozzávalók 4-5 személyre:

  • 1kg sertéskaraj

  • ½ csésze méz

  • 4 ek szójaszósz

  • 1 lime leve (és reszelt héja)

  • ½ ek zúzott fokhagyma

  • 5 cm gyömbér, hámozva, vékonyra vágva

  • ½ tk gyömbérpor

  • 2 ek kukoricakeményítő

  • 1ek víz

  • só és bors ízlés szerint

Elkészítés:

Az ujjnyi vastag szeletekre szelt, előzőleg megtisztított karajt vágd falatnyi darabokra (kábé 1,5-2 cm átmérőjű kockákra). Sózd, borsozd ízlés szerint (azért bánj csínján a sóval, a szójaszósz miatt). Forró serpenyőben erős lángon karamellizáld a husit (erősen piríts rá, míg szép színt nem kap, de ne sokáig, nem cél a készre sütés). Egy megfelelően nagy edényben alaposan keverd össze a mézet, a szójaszószt, lime-ot, fokhagymát, a friss gyömbért és a port. Helyezd a húst, a husi szaftját és a mézes egyveleget egy kuktába, majd főzd 4-5 órán keresztül, mérsékelt tűzön. Mikor elkészült, keverd ki a vizet a kukoricakeményítővel, a sertéshúst távolítsd el a kuktából, sűrítsd a szószt a keményítővel, forrald pár percig, majd keverd össze újra a hússal, és azonnal tálald párolt rizzsel, a kedvenc friss salátáddal együtt.

 

Forrás:

https://www.jessicagavin.com/ginger-root-tea-lemon-mint/

http://gingerwinter.blogspot.rs/p/gyomber-tortenete.html (igen szép és részletes gyömbér történelem annak, akit érdekel)

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Rám talált az írás, és megmentett! Beszélgetés Karapándzsity Kristóffal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gólyalét: 1. NAP Ez már élesben megy. 9.50-kor kezdődik az első egyetemi órám.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 52: KLEMPO ĆUTI

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Internetes cenzúra A szabadságjogok a legkorábban kialakult emberi jogok közé tartoznak.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Délutáni csendesülés
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 4. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 4. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zoli a Vörös-tengert is ilyen ügyesen választaná szét?
Felkiáltójeles buli Phrenia- és Fish!-koncert a zentai Zeppelinben

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A négy Lovas esete Brixton ágyúival The Clash: London Calling – 1979

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Maffiózók (The Sopranos) A pszichiáteri szoba, amely megváltoztatta a tévésorozatok világát

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kinőtt ruha, kinőtt város Amikor egy regény túl jó

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 46. A gyömbérről – 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Október – A lélektükör hónapja A látás érzékszervének evolúciós fejlődése azt eredményezte, hogy az ember gyakorlatilag nem képe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Improvise.Adapt.Overcome
Világjárás egyszerűen 2. Amikor kitaláltam, hogy elutazom Ázsiába és Kanadába, első lépésként megszámoltam a pénzemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Oláh Dóri Én vagyok az Oláh Dóri. Rajzolok. Elég sokat, például ennek a számnak a borítóját.

0 Hozzászólás | Bővebben +