:

Erőszak mint romantika – avagy a brutalitás esztétikája

:

Tony Scott – Quentin Tarantino: Tiszta románc (True Romance) – 1993

...nem vagyok homoszexuális vagy ilyesmi, de valljuk be, Elvis csinosabb volt a legtöbb nőnél, magyarázza a főhős a film legelején egy szőke ribinek a bárban. Ha mindenképpen le kellene feküdnöm egy férfival, Elvist választanám. (A duma persze nem túl nyerő, a nőce diszkréten elbúcsúzik, Clarence pedig egymagában ül be a képszínházba, hogy megnézzen zsinórban három régi kung-fu filmet; majd annak rendje és módja szerint érkezik egy másik – ezerszer szexibb – szőke, nyakon borítja barátunkat a pattogatott kukoricájával, és indulhat is a mozi.)

Egyedi karakterek egyedülállóan eredeti párbeszéddel – itt inkább monológ –, erős kezdés, egy múltbéli legenda és egy nem épp jellemzően A kategóriás filmzsáner előtti tisztelgés, hamarosan feltűnik egy rózsaszín Cadillac... ugyan kire tippelnél, ha rákérdeznék a rendező személyére? No jó, ezúttal lelőttem a poént az alcímben – viszont a dupla csavar az, hogy ezt a filmet nem Tarantino jegyzi direktorként, hanem Tony Scott. Mert a kézenfekvő válasz, ugye, az előbbi lenne. Nos, az exvideotékás fenegyerek állítólag a mai napig a „Tarantino-univerzum” szerves részének tekinti a Tiszta románcot, történt vala viszont, hogy egy idő után elvesztette érdeklődését a szkript iránt, jobban izgatta a Kutyaszorítóban, emezt pedig eladta potom ötvenezer dollárért. (Ne feledjük, a korszakalkotó Ponyvaregény majd csak '94-ben kápráztatja el és döngöli a talajba nézők millióit.)

A Tiszta románc forgatókönyve így annak a Tony Scottnak a kezébe került, aki addig többek között olyan munkákat hozott tető alá, mint a Top Gun, a Beverly Hills-i zsaru 2. vagy Az utolsó cserkész (Tony mellesleg Ridley Scott fivére). Szóval a „felső B kategória”, amolyan „félkommersz” érdekeltségű pasi. És ez sem éppen lehet véletlen, hiszen Tarantino már itt is, aztán még számos egyéb helyen is szereplői szájába adja – és még ezer módon utal rá –, hogy az Oscar-díjas mozik zöme nézhetetlen vacak, az igazi aranybánya pedig a kung-fu film, a western, a horror etc.

True Romance

Van egy könyv, aminek a címe: Tarantino előtt. Mérföldkő a csávó, ezt még azok is kénytelenek elismerni, akiket egyébiránt kiráz a hideg a munkáitól. Nekem a Ponyvaregény ott van a top of the topsban – de úgy éreztem, mielőtt arról „mondom el a magamét”, kiválasztok egy olyan filmet, aminek „csak” a forgatókönyvét jegyzi, mert akadnak azok közt is kedvenceim: Született gyilkosok, Alkonyattól pirkadatig... a Tiszta románc pedig, be kell vallanom, valamiért még a saját rendezéseinél is jobban tetszik (nem számítva persze a Ponyvaregényt: olyat még egy zseni is csak egyszer készíthet életében). Pedig kíváncsi lennék, milyenné vált volna az ő dirigálása alatt... Például happy end nélkül... (Beleszerettem hőseimbe, mondta az azóta az életből már a hídkorlát magasából kiszaltózott Scott, nem szerettem volna őket a végén holtan látni. Na ja, öld meg őket a film háromnegyedénél – lásd: Travolta a Ponyvában –, nem kell a duma. No, a bevétel reménye nagy úr – a Tiszta románc mégis, és a rendkívül kedvező kritikai fogadtatás ellenére is, nagyot bukott a pénztáraknál; viszont úgy tartják, valójában ez hozta meg az igazi áttörést Tarantinónak, nem az egy évvel korábbi Kutyaszorítóban, s kétségkívül nagyon hamar kultfilmmé vált! Akárcsak később a '94-es Született gyilkosok, amit Oliver Stone kapott, és ami nem mellesleg ugyanebből a forgatókönyvből született, ami túl hosszú lévén két részre szabatott, salamoni bölcsességgel. Ámen.)

...kedveseim, ha én most ebből a moziból akár csak a legelején található – „szerelmetes, de nem ám nyálas!” – kulcsjelenetbe is „belemesélnék”, már az is igencsak erős spoilerezésnek számítana – noha utóbb még lineárissá is tették a mester szokásosan „kusza” történetszövését –, ezért inkább majd csak a számos lenyűgöző epizódszereplői alakításokból/jelenetekből mazsolázzunk lentebb kedvcsináló gyanánt. De van itt minden, ami az összes Tarantino-vonatkozású műremekre jellemző. Például: vér/erőszak/halál mint romantika. A brutalitás esztétikája már ebben a korai munkában is zseniálisan van ábrázolva. Itt mindjárt jöhet is egy epizodista remeklése: Gary Oldmané – akinek saját bevallása szerint ez a számára két legkedvesebb szerepe közül az egyik.

Gary Oldman – True Romance

Stricit alakít, akihez bevágódik a férfi főhős, hogy „elbeszélgessenek” a női főhősről, Alabamáról. Gyilkosan erős párbeszéd hangzik el itt is, statikus kameraállással, persze – hogy aztán a jelenet hirtelen átváltson vérözönbe torkolló dinamikára. A rendkívül csúfra „sminkelt”, rasztás, sebhelyes, halott szemű, magát fekának képzelő Oldmant végül gyönyörűen tökön lövik – pár percre rá persze pofán is –; majd ezt Clarence közli Alabamával, az pedig sírva fakad, mire a férfi üvölteni kezd vele, hogy: mi van?!, sajnálod?!, a válasz: ez annyira... hüpp... ez annyira... romantikus...

Tarantino-védjegy ez is. Akárcsak a már említett tisztelgés zsánerek és konkrét filmek, képregények etc. előtt. Vagy a remek betétdalok. És van még itt szicíliai maffia, koffernyi kokó, nyomozók és ügynökök... és persze rengeteg bunyó, lövöldözés és vér, vér, vér... azzal a bájjal és túlzással, ahogyan kizárólag ő tudja ilyen szerethetővé – és valóban esztétikussá – tenni az erőszakot a filmvásznon.

A két főszereplő – az ügyetlenül sármos Christian Slater és a vagány módon gyönyörű Patricia Arquette – is egyértelműen remekel; hitelesek, elbűvölőek és fenemód tökösek: még a csaj is, sőt! De őket most hagyjuk – majd megnézed a mozit, báris bízom benne, hehe –, ne spoilerezzük le a csavarokban gazdag történetet; jöjjön most inkább még néhány epizódszereplői trip. Itt van teszem azt mindjárt a „hosszú szöveg / statikusan kitartott kép” iskolapéldája, a Dennis Hopper–Christopher Walken-nagyjelenet, amikor a Clarence exrendőr apját alakító Hopper – annak okán, hogy ne vallassák tovább, és a fiát se kelljen elárulnia – elmeséli a szicíliai „problémamegoldó” Walkennek, hogy a mai szicíliaiak a négerektől származnak: a mór hódítások folyamán a betolakodók olyan sokat közösültek a sziget asszonyaival, hogy véglegesen megváltoztatták a génállományt... Berosálsz!

Dennis Hopper – True Romance

Ugyanúgy pazar a mintegy csak Elvis árnyképeként a tükörben megjelenő, csupán Clarence képzeletében létező Val Kilmer, a feka „gengsztersegéd” Samuel L. Jackson vagy a szintén olasz mészáros James Gandolfini, és sorolhatnánk – de a végén álljon itt a személyes kedvencem, az a rész, ahol Brad Pitt „teszi be az ólajtót”. Clarence-nek van egy gyerekkori barátja Hollywoodban – igen, a filmgyár is megjelenik a moziban: meg is kapja a magáét! –, akinek van egy szmóker lakótársa, ez Pitt. Csak nagyon ritkán látod, de ilyenkor mindig egy kanapén terpeszkedik a tévé előtt – és tép. (Ez a figura ihlette később a szintén frenetikus, 2008-as Ananász expresszt!)

Brad Pitt – True Romance

Aztán amikor a főhőst üldöző gengszterek egyszer rárúgják az ajtót, ő éppen egy bongból szív... besorakozik hat-hét szekrény géppuskákkal, és erélyesen követelik, ugyan árulná el, merre járnak a barátai, mire ő: lassan kifújja a füstöt, vörös fejjel röhög, és bólogat a kemény fiúk pofájába. Az arcára van írva: kurva jó az anyag, kurva jó a trip...

Hát, barátim, ennyi volt a móka mára... Ha szereted a Tarantino-mozikat – márpedig szereted, ha idáig olvastál –, akkor ezt is imádni fogod. Garantálom.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Legyünk felszabadultabbak Beszélgetés Valtner Tamással – a jövő kiemelkedő kémikusával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: https://medium.freecodecamp.org
Jogi Kar, te drága! DAY 53: HÜLYESÉGET CSINÁLTAM

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nagy októberi szocialista forradalom Minden forradalomban közös, hogy a fennálló hatalommal szemben határozza meg önmagát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Családias fesztivál pár száz emberrel és sok élő lélekkel
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 5. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 5. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Naxatras (GR) A görög sztónerek nevét először talán két éve hallottam Feki cimborámtól.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A hiányzó fejezet Szabadkán is bemutatkozik a SKORE

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Erőszak mint romantika – avagy a brutalitás esztétikája Tony Scott – Quentin Tarantino: Tiszta románc (True Romance) – 1993

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szabó Endre
Hullámtörés Pataki-gyűrű díj 2017

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sejtettük, hogy belevaló regény lesz Tékiss Tamás ismét nagyot dobbant

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bohata Pósa Zsanett
„Inzulinrezisztenciával küszködöm, és vállalom!” Sokan vannak, és kevesen vállalják. Kevesen ismerik fel, és be, elsősorban önmaguknak, hogy valam...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 46. – 2. Sporhetsztori 46. rész – A gyömbérről 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fogat (moss) fogért! Egészségügyileg jelentős hónapot írunk ismét – a november fogászati hónapként a fogaink épségét m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ősz Londonban 1. Miért megy az ember Londonba ősszel?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XXI. Vifó Gólyabuli A Vajdasági Ifjúsági Fórum ismételten megszervezi, idén már huszonegyedik alkalommal a Vifó Gólya...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Harmadszor is Ifjúsági Konferencia A szabadkai székhelyű Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) 2017 nyarán indította el a VIFÓ Ifjúsági Ko...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Dancsó Andrea
Nem szokványos csirke David Lynch: Small stories. Belgrádi Kulturális Központ/Kulturni centar Beograda, 2017. szeptembe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
                                : Fotó: Dávid Csilla
Aki választ: Virág Gábor Virág Gábor. Aaron Blumm. Anna (10), Énok (8). Forum Könyvkiadó. Dombosi történetek – remix. Törö...

0 Hozzászólás | Bővebben +