:

Legyünk felszabadultabbak

:

Beszélgetés Valtner Tamással – a jövő kiemelkedő kémikusával

Tamással már általános iskola óta barátok vagyunk. Mindig is jó tanuló volt – sőt a legjobbak közé sorolnám, mivel Vuk-díjasként fejezte be az általános iskolai tanulmányait. Most a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola végzős gimnazistája. Jövőbeli terveiről beszélgettem vele, egy csésze fekete kíséretében.

Mikor és hogyan döntötted el, hogy mivel szeretnél foglalkozni?

Mindig is érdekeltek a természettudományok. Engem legjobban a kémia foglalkoztatott, érdekesnek találtam a sok kísérletet – legyen az látványos vagy kevésbé látványos. A vegyészetben egy pozitív jövőt látok, egy olyan munkát véltem felfedezni benne, amit boldogan csinálnék. Hogy mikor döntöttem el, nos, ezt konkrét időponthoz kötni nem tudnám, de azt hiszem, hetedikben-nyolcadikban jutottam erre a döntésre.

Mi az, ami a legjobban megfogott benne?

Maga a kémia mint tudomány. A kutatások, a dolgok molekuláris szinten történő szemlélete, és természetesen, mint már említettem, a kísérletek.

A gimnázium segített valamelyest eldönteni, vagy adott-e időt arra, hogy eldöntsd, mi szeretnél lenni?

Igen, elég időt kaptam a kémia részletesebb megismerésére, valamint a tanáraim visszajelzése is kedvező volt. De a Magyar Tudományos Akadémia is nagy szerepet játszott döntésemben, hiszen itt mélyebb betekintést nyertem a tudományágba.

Színészkedtél is…

Nos, igen. Elég sokrétűnek tartom magam. Szívesen foglalkozom teljesen különböző dolgokkal, mint például a foci, a teke, a színészkedés vagy akár a fodrászat. Bár ezek mind különböző dolgok – nincs szoros összefüggés közöttük, mégis ugyanolyan morállal csinálok mindent, mivel úgy érzem, mindegyiknek van egy szép oldala, amiért érdemes csinálni.

A kémiával kapcsolatos élmények közül számodra melyik volt a legmeghatározóbb?

A legmeghatározóbb mindenféleképpen a Magyar Tudományos Akadémián eltöltött idő volt. Az idő alatt ugyanis, míg ott voltam, tudatosult bennem, hogy vegyész szakon szeretnék továbbtanulni. Betekintést nyerhettem a molekuláris kémia világába, kutatómunkákban vehettem részt, ami számomra csodálatos és tanulságos volt. De minden egyes apró siker nagyon fontos számomra, legyen az egy kémiaverseny, amelyről dobogós helyezéssel térhettem haza, vagy akár a kémiatanárnő dicsérete – mivel ezek adnak számomra erőt a céljaim eléréséhez.

díjak

Nemsokára ballagás. Hogyan tovább? Vannak már konkrét terveid a továbbtanulás szempontjából?

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán szeretnék továbbtanulni. A kémia mellett, ha nem is egyetemi szinten, de más tudományágakban is szeretném a tudásomat bővíteni, illetve mindenféleképpen szeretnék fodrászattal is foglalkozni.

Mit üzennél a négy évvel ezelőtti énednek?

A négy évvel ezelőtti énemnek azt üzenném, hogy legyen egy kicsit felszabadultabb. Mivel az iskola mellett, amelyre, ugye, elegendő figyelmet és időt kell fordítani, ki kell használni az időt szórakozásra és pihenésre is, hisz a lényeg, hogy az életünket boldogan éljük.

Mit javasolnál a kortársaidnak?

Azt ajánlanám, hogy merjenek álmodni! Akarjanak nagy dolgokat elérni – természetesen ne egyből, hanem apránként –, hiszen a kulcs a legkisebb sikerekben található meg. Például ha valaki a tudományokban szeretne kitűnni, a nehézségek ellenére se adja fel, hisz a végeredmény akár a Nobel-díj is lehet. Erről eszembe jut Szent-Györgyi Albert egyik mondata: Látni, amit mindenki lát, és olyat gondolni, amit senki se gondolt még.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Legyünk felszabadultabbak Beszélgetés Valtner Tamással – a jövő kiemelkedő kémikusával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: https://medium.freecodecamp.org
Jogi Kar, te drága! DAY 53: HÜLYESÉGET CSINÁLTAM

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nagy októberi szocialista forradalom Minden forradalomban közös, hogy a fennálló hatalommal szemben határozza meg önmagát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Családias fesztivál pár száz emberrel és sok élő lélekkel
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 5. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 5. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Naxatras (GR) A görög sztónerek nevét először talán két éve hallottam Feki cimborámtól.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A hiányzó fejezet Szabadkán is bemutatkozik a SKORE

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Erőszak mint romantika – avagy a brutalitás esztétikája Tony Scott – Quentin Tarantino: Tiszta románc (True Romance) – 1993

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szabó Endre
Hullámtörés Pataki-gyűrű díj 2017

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sejtettük, hogy belevaló regény lesz Tékiss Tamás ismét nagyot dobbant

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bohata Pósa Zsanett
„Inzulinrezisztenciával küszködöm, és vállalom!” Sokan vannak, és kevesen vállalják. Kevesen ismerik fel, és be, elsősorban önmaguknak, hogy valam...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 46. – 2. Sporhetsztori 46. rész – A gyömbérről 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fogat (moss) fogért! Egészségügyileg jelentős hónapot írunk ismét – a november fogászati hónapként a fogaink épségét m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ősz Londonban 1. Miért megy az ember Londonba ősszel?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XXI. Vifó Gólyabuli A Vajdasági Ifjúsági Fórum ismételten megszervezi, idén már huszonegyedik alkalommal a Vifó Gólya...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Harmadszor is Ifjúsági Konferencia A szabadkai székhelyű Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) 2017 nyarán indította el a VIFÓ Ifjúsági Ko...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotók: Dancsó Andrea
Nem szokványos csirke David Lynch: Small stories. Belgrádi Kulturális Központ/Kulturni centar Beograda, 2017. szeptembe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
                                : Fotó: Dávid Csilla
Aki választ: Virág Gábor Virág Gábor. Aaron Blumm. Anna (10), Énok (8). Forum Könyvkiadó. Dombosi történetek – remix. Törö...

0 Hozzászólás | Bővebben +