:

Ne légy cukorból!

:

E hónap folyamán két fontos egészségügyi program kerül sorra. A Movember kampány a prosztatarák, a hererák és a férfidepresszió fontosságára próbálja meg felhívni a figyelmet azzal, hogy férfiak sokasága hagyja el erre a hónapra a borotváját, s tekintélyes bajusz növesztésével mutatják meg az imént említett problémák súlyosságát. A másik a cukorbetegség világnapja, november 14-e, annak apropóján, hogy 1891-ben ezen a napon született Frederick Banting Nobel-díjas tudós, az inzulin felfedezője.

Tudnunk kell, hogy a „vércukor” néven emlegetett kémiai anyag a szőlőcukor, avagy glükóz. Erre a bizonyos glükózra, testünk összes sejtjének az üzemanyagára szükség van a nap 24 órájának minden egyes pillanatában. Nagyon fontos tehát, hogy a glükóz állandó jelleggel benne legyen a véráramunkban, hogy apró sejtecskéink bármikor hozzá tudjanak férni. Ezt az állapotot a hasnyálmirigyünk (pancreas) hivatott fenntartani azzal, hogy egy inzulin nevű hormont bocsájt ki, amikor ételt veszünk magunkhoz. Miután emésztőszerveink elvégzik a kaja feldarabolását, feloldását, alapvető molekulákra való széttrancsírozását (amik közé a glükóz is tartozik), az összes kis részecske a véráramba szívódik fel. Az inzulin megnyitja sejtjeink kapuit (receptorait) a glükóznak, így az gondtalanul utazhat a sejtek belsejébe, hogy ott bonyolult biokémiai folyamatok során elhasználódjon.

A cukorbetegség (diabetes mellitus) alatt az inzulin hiányát értjük. Nagyon egyszerű a problematika: ha nincs inzulin, nincs glükóz a sejteknek. A sejtek éheznek, a cukor pedig felhalmozódik a vérben, és mivel nincs, ami elhasználja, az értéke a laboratóriumi leleteken az egekbe emelkedik (általában 4,2 és 6,1 mmol/l közötti a vércukor értéke). Ha a sejtek nem tudnak cukrot használni az energiájuk megteremtéséhez, akkor kénytelenek más forrásokból, zsírokból és proteinekből készíteni glükózt, és abból energiához jutni. Itt a jön a probléma: ez önlebontáshoz vezet, ami nem túl jó dolog. A felhalmozódott cukor sem ártatlankodik a vérben, hanem alattomos módon beférkőzik a vérerek falába, és ott súlyos kalamajkát okozva szép lassan elzárja a véráram útját – így mennek tönkre néhány év-évtized alatt a cukorbetegek idegei, veséi és a látásuk. Ellenkező esetben az érelmeszesedés következtében szívinfarktus vagy agyvérzés áldozatává válhatnak.

Alapvető tévedés, hogy a cukorbetegség kizárólag az idősebb generációt érinti. Megesik, hogy a fiatalabb korcsoportba tartozó „szerencsés” egyed a genetikai lottósorsoláson a nyertesek sorába kerül, és olyan génállományhoz jut, amely önpusztító (autoimmun) módon tönkreteszi saját hasnyálmirigyét, ezzel ellehetetlenítve a szőlőcukor megfelelő anyagcseréjét. Ez az 1-es típusú cukorbetegség. Már fiatalkorban megmutatkozik, főleg azzal, hogy a beteg sok ételt, italt vesz magához, és sokat vizel. A nagy mennyiségű ételbevitel ellenére azonban testsúlycsökkenésnek lehetünk tanúi (mivel a cukor nem tud bejutni a sejtekbe).

sugar

A másik csoportba tartoznak azok a páciensek, akik elhízás (vagy egyéb hormonális betegségek) következtében lesznek cukorbetegek, mert a hosszan tartó magas vércukorszintet az inzulintermelés nem tudja követni – a hasnyálmirigy munkája elégtelenné válik. Emellett az is közrejátszik, hogy a sejtek nem reagálnak már úgy az inzulinra, ahogy régen, mivel túl sok van belőle. Ez úgy működik, mint amikor mi a mindennapi zajokat figyelmen kívül hagyjuk, miután eleinte napokig szenvedtünk tőlük (pl. új lakásba való költözéskor a szomszédok, a lift zaja stb.). Az inzulinrezisztencia és a pancreas-elégtelenség következtében alakul ki a 2-es típusú cukorbetegség, amely kikerülhető állapot! Helyes étrenddel (magas szénhidrát- és zsírtartalmú ételek, alkoholos italok, dohányzás kerülésével), valamint rendszeres testmozgással nagymértékben csökkenthetjük a cukorbetegség kialakulásának az esélyeit.

Az 1-es típusú cukorbetegség esetén nem ilyen könnyű a helyzet. Azok, akik ebben a betegségben szenvednek, életük végéig inzulinpótlásra vannak ítélve, mivel a hosszan tartó és rohamszerű inzulinhiány (és hiperglikémia – értsd: magas vércukorszint) halálos végkimenetelű lehet. Emellett állandóan figyelniük kell arra, hogy a diétájuk megfelelő legyen, valamint fizikai aktivitásuk sem lehet túlzottan megerőltető. Ezeknek a betegeknek ajánlatos naplót vezetniük az inzulinbevitelükről, étrendjükről és a fizikai tevékenységükről. A 2-es típusú cukorbetegség kezelési lehetőségei között már több módszert is alkalmazhatunk. Elsőként diétával és kontrollált fizikai aktivitással, majd később gyógyszeres kezeléssel segítünk a bajbajutottaknak. Végezetül, amikor már teljesen kimerült a hasnyálmirigy, inzulinpótláshoz folyamodunk.

A cukorbetegség nagyon sokáig tünetmentes tud maradni, éppen ezért hangsúlyoznám, hogy ELŐZZÜK MEG! Kedves fiatalok, tessék rendszeresen fizikailag aktív lenni, az étkezésre pedig nagyon figyelni! Senki sem akar cukorrá változni, és az első esőben elolvadni. Ti se akarjátok!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Melegebb éghajlatra… 15. nap

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: http://businessemploymentlawyer.com
Jogi Kar, te drága! DAY 54: MIÉRT?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi fán terem a szexuális zaklatás? Az elmúlt másfél hónapban egyre többen vallanak arról, hogyan váltak szexuális zaklatás áldozatává.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A fekete fém harcba hív mindenkit
A keresés árnyalatai Gorgoroth + Gehenna / The Quarter, Novi Sad

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Feltámadt hamvaiból az Ashen Epitaph Lemezbemutató koncert a Zeppelin klubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mielőtt még mindannyiunkat felfalna a szürke nap árnyéka Ashen Epitaph: The Formed Filth Enigma – GROM Records, 2017

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Hegyi Júlia Lili
Firkinék Szerbiában! Kovács Nemes Andornak hízik a lelke

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lost Akarsz tudni egy titkot?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bioanya(g) A diókrém az enyém, bevallom, nem ettem meg, amikor meg kellett volna, de a hagymát nem hagyjuk c...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Szeretjük a szépet!” Egy évvel ezelőtt még csak messziről ismertem azokat a nőket, akik Magyarkanizsa szívében nap min...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 47. 47. rész – Az azték zsálya titka 1.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ne légy cukorból! E hónap folyamán két fontos egészségügyi program kerül sorra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ősz Londonban 2. TOWER BRIDGE

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az északi zene szárnyain Sólstafir / Myrkur / Árstíðir - Dom omladine, Beograd

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Csizmadia Anna Csizmadia Anna vagyok, népdalénekes. Kupuszinán és Szegeden élek, alkotok, tanítok.

0 Hozzászólás | Bővebben +