:

„Mi a rosseb?”, avagy nemi kórságaink

:

Rovatunk első cikkében elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy milyen következményekkel járhat a nem átgondolt szexuális interakció, de a tudásunk még nem teljes azzal, hogy megismertük a humán papillomavírus (HPV) által okozott elváltozásokat. Jó néhány veszélyes mikroorganizmus vadászik partnerünkre és ránk, ha nem vagyunk fokozottan előrelátók és óvatosak. Lássuk hát ezeket!

A szifilisz, illetve vérbaj, avagy régebbi nevén „franc” (francia betegség), még mindig jelen van az emberiség nemi kórokozóinak palettáján. Sokszor hallani, hogy a szifilisz a legnagyobb betegségimitátor, egy halom más megbetegedés tüneteit képes ugyanis másolni, teljesen letérítve ezzel az orvost a diagnosztika amúgy is rögös útjáról. A szifilisz szexuális kontaktussal terjed – ez alatt pedig mindenféle variációt érthetünk. Három stádiuma közül leggyakrabban csak az elsőig jut el a kór, mivel erre a legtöbben fel is figyelnek, és orvosi segítséget kérnek. Az első stádiumban, amely a fertőzés pillanatától számítva leggyakrabban 3 hét után jelenik meg, a fertőzés helye körül kialakul egy fekély, amely nem okoz fájdalmat, nem viszket, csak megkeményedik. A fekélyhez legközelebb eső nyirokcsomók megnagyobbodnak. A másodlagos szifilisz már az egész testre kiterjedt bőrkiütéssel jár, a harmadlagos esetén (kb. 10 évvel a fertőződés után) agyi, szív- és érrendszeri panaszokkal, valamint jelentősebb bőrelváltozásokkal kell számolni. Ez a két forma viszonylag ritkán fordul elő, az elsődleges szifiliszt ugyanis egy adag penicillinnel kezelni tudjuk.

A kankó, illetve tripper (latinul: gonorrhoea) egy igen kellemetlen megbetegedés, az érintett szexuális partnerek húgyúti gyulladását okozza, mely férfiak esetében fájdalmas vizeléssel, pénisztájéki viszketéssel jár, emellett a legjellemzőbb tünet a gennyes váladékozás, amely reggelente jelentkezik. Nőknél sokszor tünetmentes, annak ellenére, hogy csendben behatolva a belső női nemi szervek többségébe (méhnyak, petevezeték), azok elváltozását vagy működésképtelenségét okozza – így terméketlenséghez vezet. Sajnálatos módon ez a szövődmény sokszor már nem kezelhető. A kankó általános esetekben penicillinnel vagy egyéb, hozzá hasonló antibiotikumokkal könnyedén kezelhető.

AIDS

Aminek azonban itt, ezen a helyen, igazán fontos helyt adnunk, az a szerzett immunhiányos szindróma, közismertebb nevén az AIDS (acquired immune deficiency syndrome). Az emberiség informálásának fontosságát az AIDS-szel kapcsolatban az is jelzi, hogy minden év december elsején világméretű kampány keretében gumióvszerek hatalmas mennyiségét osztják szét a fiataloknak nemi egészségük megőrzése érdekében (Vajdaságban is). Az AIDS-et egy nem túl megkapó, mégis hízelgő nevű vírus (HIV – humán immunhiány vírusa) okozza. A HIV nem arra hív, hogy egy jót „szórakozzunk” a tünetmentesen élő, mégis fertőző partnerrel egy ágyban, hanem arra, hogy megvédjük magunkat tőle. A HIV-fertőzés a már említett szexuális út mellett más módon is képes terjedni (pl. fertőzött injekcióstű használatával intravénás droghasználók körében), de mindig szükség van testnedvek jelenlétére és azok kontaktusára a potenciális fertőzött testnedveivel (vér, ondófolyadék, hüvelyváladék, nyál stb.).

A fertőzéssel az a legnagyobb gond, hogy kb. 10 évig tünetmentes. Amikor a bajbajutott megfertőződik, egy megfázásos tünetegyüttes után a HIV vírus teljesen eltűnik a térképről, és csendes bérgyilkos módjára kezdi el bizonyos immunsejtjeinket leölni. A szervezetünk eleinte képes újratermelni ezeket a sejteket, mivel azonban a vírus szép lassan elszaporodik testünkben, egyre több és több vérsejtünk pusztul el, és végül nem marad mivel védekeznünk a legegyszerűbb fertőzések ellen sem. Ebben a pillanatban nevezzük a betegséget AIDS-nek. Az AIDS-re az a jellemző, hogy nincsen saját tünete, kizárólag az úgynevezett opportunista fertőzések (olyan fertőzések, amelyek csak akkor jelennek meg az embernél, amikor az immunrendszere már a padlón van) jelenléte mutat rá az alapvető problémára. Ilyen fertőzések a tuberkulózis (tbc), övsömör, herpesz, gombás fertőzések (Candida, Aspergillus), tüdőgyulladások, agyhártyagyulladások, és még sorolhatnám. Ezek azok a betegségek, amelyeket az immunrendszer nélkül maradt test már nem tud legyőzni.

A HIV-fertőzést felismerni és diagnosztizálni nem piskóta. Sajnos a fertőzés pillanata után csak néhány héttel mutatható ki a vírus jelenléte a vérben. De ha felmerül a gyanú, mindenképp bizonyítani kell a fertőzést, hogy idejében elkezdődhessen a kezelés, mely nem gyógymód, de a kezelt HIV-fertőzött betegek ma már megélhetik az átlagos várható élettartamot, és idejében felismerhetők lesznek az opportunista fertőzések, amelyeket ugyancsak idejében felügyelet alá lehet vonni.

Emlékezzünk arra mindig, hogy kettőn áll a vásár: sosem szabad megfeledkeznünk a partnerünk nemi egészségéről, de a sajátunkéról sem. Fegyverkezzünk fel óvszerrel, és védekezésre fel!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Losoncz Tibor
Egyedülálló közösségi élmény Ha elérkezik a november, amellett, hogy egyetemistáink belevethetik magukat a gólyabulik forgatag...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Börtöntörténet Börtönben voltam. Ezen a mondaton a mai napig rágódok, és próbálom megemészteni a történteket.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Melegebb éghajlatra... 47. nap

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.teamquest.com
Jogi Kar, te drága! DAY 56: AMI SOK, AZ SOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Underground az emeleten A metálzenei rendezvénysorozat tizennegyedik fejezete a Riniben

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A közönség ízlése a kemény techno helyett Dj Aadmmel beszélgettünk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Gyíkkirály és Az ajtók 50 éve jelent meg a The Doors első, azonos című nagylemeze

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kocsmapult termékenyítő deleje – avagy nyugalom és biztos kéz Los Angelesben Barbet Schroeder – Charles Bukowski: Törzsvendég (Barfly) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dr. Masaaki Hatsumi
Japán harcművészet. Jöhet? Bemutatom nektek Mikes Gézát, aki azonkívül, hogy a Vajdasági Torna Szövetség főtitkára és a Szer...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mi lenne ha…” Interjú Csepella Klaudiával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 47. – 2. 47. rész – Az azték zsálya titka 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mi a rosseb?”, avagy nemi kórságaink Rovatunk első cikkében elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy milyen következményekkel járhat a nem á...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A misztikus India belülről Indiáról számtalan mese kering az interneten.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Vass Szabolcs Vass Szabolcs (1992, Kishegyes, Szerbia).

0 Hozzászólás | Bővebben +